25. fejezet

25. fejezet

Hanna szemszöge

- Remélem időben jöttem. – Ben levakarhatatlan vigyorral közeledett felénk, kezében a pisztolyokat tartva. – Tudom közellenségé vagyok nyilvánítva, de még mindig jobb vagyok mint az ott. – bök a háta mögé. Alig akartam hinni a szemeimnek. Ben a nagydumás mindenkit egy perc alatt elcsábítók Ben, leütött egy közveszélyes bűnözőt. Eszméletlen mostantól kezdve másképp fogok rá nézni.

- Hogy kerülsz te ide? – még mindig alig térek magamhoz a döbbenettől.

- Mindenre válaszolok, csak előbb vigyük a haverodat biztonságos helyre. – két oldalról támogatva sikerült elhurcolnunk egy boksz hátuljához, ahol Ben azonnal értesítette a megfelelő embereket.

- Most már válaszolnál? – nyakig véresen elég érdekes lehettem az embereknek, de a legkevésbé sem érdekeltek, most csak az igazság érdekelt. –Egyáltalán miért te jöttél? Hol van Krisz?

- Miután a hegyomlás megfenyegette Kriszt, egyből utánatok akart menni, amit természetesen nem hagyhattam. – egyből ráakartam vágni hogy kicsit több tisztelettel beszélhetne Macről , de a mondat vége belém rekesztette a szót.

- Mit tettél vele? – nagyon mérgesen nézhettem rá, mert egyből maga elé emelte a kezeit.

- Hé semmit, nyugi. Egyébként is milyen hangnem ez- húzza fel az állát dacosan - ha jól emlékszem nekem köszönheted az életedet. – ha tudtam volna hogy ezt életem végig felrója nekem inkább meghalok.

- Nem kérdezem még egyszer. Mit tettél vele?

- Mit érdekel? Nem szereted akkor meg nem teljesen mindegy. Vagy talán mégis? – most szórakozik velem, mit képzel ez magáról.

- Lehet elfelejtetted, de én egy hercegnő vagyok, úgyhogy ne szórakozz velem.

- Hagyjuk a mellé beszélést. Válaszolok a kérdésedre ha te is az enyémre. Szereted őt? –miért érdekli őt ez ennyire, nem mindegy neki hogy mi van köztem és Krisz között.

- Ez nem tartozik rád, és a kérdésemre a választ más is megmondhatja. Nem fogok neked könyörögni. – hátat fordítanék neki de a könyökömnél fogva ragad meg.

- Nem kell válaszolnod semmit a viselkedésed mindent elárul. Ha nem szeretnéd, nem ő lett volna az első, aki iránt érdeklődtél volna, hanem a családod. Krisz miatt meg ne aggódj, elég keményfejű tud lenni, ez tapasztalatból mondom, egy olyan kis ”legyintés” mint amit kapott nem sokat árthatott neki.

- Legyintés? Te behúztál neki? Ne is válaszolj, nem akarok róla tudni. Inkább csak vezess oda hozzá még a verseny előtt. – hiába tartanék neki kis előadást arról hogy bánjunk a barátainkkal, egy szavamat se venné komolyan. Ismerem az ilyeneket kicsit léhák, kicsit balhésak de azért ha kell képesek tűzbe menni a másikért.

Krisz szemszöge

Csak álljon meg minden a szemem előtt és esküszöm hogy két kézzel fogom kitekerni Ben csinos kis nyakát. Mit képzelt magáról? Hogy avatkozhatott közbe? Ez az ügy egyáltalán nem tartozott rá. Gondolom időközben hozta a formáját, és megmentett minden bajba jutott hölgyet, közte az enyémet is. Néha nem tudom, mit képzel magáról, azt hiszi, hogy ő valami modernkori Casanova akinek mindent lehet. Íme emlegetett szamár, kellett nekem egyáltalán rá gondolnom.

- Amint egy fejed lesz, beverek neked egyet. – csakhogy tudja mi vár rá. Csoda lesz ha fel tudom majd húzni a bukósisakot akkora pukli nőt a fejemen.

- Lehetnél egy kicsit hálásabb, elvégre épségben leszállítottam neked a hercegnődet. A nap hőse vagyok vagy mi a szösz, erre mit kapok? Tudjátok mit, ti tényleg összeilletek, mindketten egyformán hálátlanok és szadisták vagytok. – Ben sápítozva, és minket szapulva hagy minket magunkra gondolom megy és átöltözik a versenyre.

- Saj...

- Kez... –teljesen egyszerre kezdünk el beszélni –Kezd te. –mégis csak jobb lenne tudni hogy ő mit gondol. Ha egyáltalán nem érdeklem akkor nem fogom zaklatni.

- Sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled az előbb. Mérges voltam rád. – egyikünk se néz a másik szemébe. Mindketten követünk el hibákat de talán még van esély hogy közösen megoldjuk ezeket.

- Joggal.–teszem hozzá. Minden oka meg van rá, hogy dühös legyen rám. Ott hagytam erre nincs semmi mentségem.

- A tegnapi napig bizonytalan voltam – látszott rajta szó szerint leüvöltötte volna a fejemet de ezt nagyközönség előtt nem igazán tehette meg- nem tudtam mit kellene tennem és ez csak tovább erősödött amikor egy miniatürizált Vettelt láttam a kezedben. – na itt kanyarodott a beszélgetés olyan részhez, ami szerintem tisztázásra szorul- Ne, ne szólj közbe Ben elmondta hogy mi a helyzet,- esküszöm lecsapom, ez az én dolgom lett volna ma már másodszorra cseszi el az esélyeimet - sikerült út közben kifaggatnom, de tudnod kell hogy ez hír sem változtatott semmin – mi az hogy nem változtat semmit, ezt egyszerűen nem értem - mert én még mindig ugyanúgy szeretlek. – erre az egy mondatra vártam három honapja, hogy minden ugyanolyan legyen mint régen - Rájöttem mindketten követünk el elég nagy hibákat. Azért hogy idáig jutottunk, nem csak te vagy egyedül a hibás, én is sok mindent eltitkoltam, te akkor mégis meg tudtál nekem bocsátani, úgy lenne illő, hogyha most én is megadnám neked ezt az esélyt. Vagy te már mással... – szegénynek annyira kétségbeesett lett a hangja hogy muszáj volt a tudtára adnom, hogy nekem soha nem volt más csak ő. Azonnal magamhoz ragadtam és olyan hevesen csókoltam, hogy tudja senki nem volt az eltelt három hónapban rajta kívül.

- Ez elég meggyőző volt? – szakadok el tőle.

- Pofa be. –most ő ragadta magához a kezdeményezést.

Hanna szemszöge

Ha egy tornádó emel fel a magasba, akkor se érezhettem volna ennyire szabadnak magam, mint most Krisz karjaiban. Végre minden a helyére került megtaláltam a mozaik képem utolsó régen hiányzó darabját. Nem számított hogy ki kicsoda sem a rangok sem a múltunk csak az volt a lényeges hogy most ebben a pillanatba itt vagyunk együtt. Ahogy az erős karjai a derekamat öleli, minden egyes agysejtemmel koncentrálnom kellet, hogy a lábaim megtartsanak a helyükön. Ez a csók ha lehet jobb volt mint az eddigi összes, lehet hogy csak azért mert ez valaminek a jövőjét jelentette, nem tudom , csak egy valami volt teljesen biztos, hogy mindketten ugyanúgy akartuk a másikat mint a kapcsolatunk legelején.

- Krisz igazán folytatnám ez veled a végtelenségig, de nem lehet menned kell. – toltam el egy kicsit magamtól , mert az ölelése egy perce se gyengült, olyan erősen fogott közre, mintha attól félt volna hogy az erős kezei nélkül eltűnnék.

- Nem akarok menni. – ez az egy mondat mindennél többet elmondott, Kriszt még a playstastion játék elől sem lehet elrángatni ha forma-1-ről volt szó, hát még ha a valóságban is a volán mellé ülhetett be. Ő tényleg a munkájának élt, ez volt az élete olyannyira hogy eddig mindent ez alárendelt, soha semmi nem előzhette meg a dobon első helyet elfoglaló Forma-1-et. Igazából ez engem soha nem érdekelt, elfogadtam, de az hogy most engem választott az imádott munkája helyett sokat többet elárult róla. Ezek a láthatatlan valómások mindennél többet érnek, mert érzem, hogy ezek önzetlenül és szívből jönnek.

- Muszáj, hogy nézne ki a jövendőbeli férjem nem nyerne itt a hazámban, életem végig ezt hallgathatnám a családomtól. – próbáltam lazára venni a figurát, de azért a szívem eszeveszett dobogásba kezdett. Soha nem mertem kezdeményezni egyetlen férfinél sem, nem hogy házassági ajánlattal csábítgassam őket. Ez nem én voltam, de Krisz miatt kénytelen vagyok kézbe venni a dolgokat.

- Te most? – Krisz hitetlenkedve néz rám, de a vigyorgását képtelen eltűntetni.

- Igen. Pontosan három hónapom volt végig gondolni a dolgokat, de mai nap végleg rájöttem hogy nekem csak egy valaki kell, mégpedig te. Hiába van ezer egy rossz tulajdonságod , mint például hogy rém lusta vagy és semmit sem tudsz tisztán tartani, hogy ártatlan lányokat lesel meg fürdés közben, akik végül fürdősóval támadnak meg, nekem akkor is te vagy a tökéletes. Ezért megkérdem Krisztián Vettel lennél-e a társam egy életen át, mellettem lennél-e ha idegbajt kapok a családomtól, mert elviselhetetlenek, vagy amikor majd éjjelnappal rosszul leszek az kis Vettelektől? – még soha nem beszéltem ilyen komolyan, nagyon féltem Krisz válaszától, de egy kis hang a bensőmben azt suttogta hogy nem kell félnem Krisz nem hagy még egyszer cserben.

- Még jó hogy, akarom mondani IGEN. – tonnás súlyok gördültek le a szívemről a válasz hallatán, lehet hogy hihetetlen helyzetben találkoztunk az én Kriszti...ánommal, és a folytatás sem volt teljesen meglepetésektől menetes, de a végszó mégiscsak álomszépre sikeredett.

Utószó

A sportkommentátor hangja szinte visszhangot vert a kis magán klinika falai között. Krisztián Vettel ismételten világbajnoki címnek örülhet, hangzott az örömtől rekedtes hang. A szobában mindenki együtt örült a hírnek, hiszen mindenki lelkes Vettel rajongónak számított. A legkisebb családtagtól kezdve a legidősebbig mindenki egyöntetűen csak neki rajongott ,ami nem kis szó egy ilyen kiterjedt famíliától mint az övék, persze nem is tehettek mást, mert volt valaki családban akinek a drukker láza ragályosan átterjedt az egyik családtagról a másikra így fertőzve meg mindenkit a Vettel lázzal.

- Megint sikerült neki, látod ott van apa. – kislányom elragadottan bámulta az apukáját a tévén keresztül. Lehet hogy csak egy hetes de beépített mini radarral tudja megkülönböztetni az apukájának az arcát a többi emberétől.

- Csak voltam. – Krisz a repüléstől kócosan halálfáradtan robog be az ajtón.

- Krisz bácsi. – Leo, Anna,Cassie és a kicsi David(aki időközben teljes értékű családtag lett) örömujjongásban törnek ki, ellenben a testvéreimmel akik csak vállon veregetik Kriszt, míg végül csak ide jut hozzánk is.

- Hiányoztam?- a szerénység kis minta szobra feszít előttem, de mi tagadás van is neki mire fel büszkének lenni.

- Talán...egy kicsit. – hiába akartam ugratni nem ment, elővette a kiskutya szemeit amivel általában mindent eltud nálam érni. – Még jó hogy hiányoztál. – húztam magamhoz, hiába voltunk két éve házasok a kapcsolatunk mozgatórugója még mindig én maradtam. Néha ugyan Krisz is előrukkolt olyan dolgokkal amiktől a föld fölött röpködtem, de igazi az áttörést kapcsolatunkba a kislányunk hozta.

- Hogy van az én hercegnőm? – a kérdés elég kétértelmű volt, a mi családunkban, ennek ellenére mindenki tudta, hogy kinek szól ez a megszólítás.

- Jól, most ép azt mondja baba nyelven hogy nálad szeretne lenni. – óvatosan odanyújtom neki a kicsit. Krisz óvatosan öleli magához Krisztinát, aki a megszokott hangtól és illattól azonnal álomba merül.

Őket nézve már csak egy valamit várok az élettől, hogy a kislányom is átélje azt a boldogságot amit én , mert tudom hogy minden lánynak, legyen az hercegnő vagy egy teljesen hétköznapi a tömegből, meg van a maga párja aki csak rá vár az életben.