24.fejezet

24. fejezet

Hanna szemszöge

A két megdöbbent arcot nézve nem is tudom eldönteni melyik lepődött meg jobban. Krisz arcára nagy betűkkel rá van írva, hogy nem pont így tervezte a találkozásunkat. Webber arca meg önmagában egy nagy karikatúra. Ő úgy látszik még mindig nem fogta fel a dolgokat.

- Te leszólítottad őt? – Krisz szemei szikrát szórnak úgy néz az állítólagos nagy haverjára.

- Miért? Nem volt rá írva hogy foglalt. – tárta szét karjait bosszankodva Ben. – Egyébként ti ismeritek egymást? – nézett kettőnkre értetlenül.

- Igen. –vágta rá azonnal.

- Nem. – naná hogy nekem más a véleményem erről.

- De igen. – ne hogy már véletlenül nekem adjon igazat?!

- De nem! – csattanok fel, hercegnőhöz méltatlanul. Nagyon felhúzott, pedig megfogadtam magamnak mielőtt elindultunk, hogy nem hagyom magam kihozni a sodromból, erre tessék, Krisz két perc alatt elintézte a nyugodtságomat. - Egyáltalán nem ismerlek, régebben ismertem valakit – révednek szemeim a távolba mintha csak magam elé tudnám képzelni a régi Kriszt –akit nagyon szeretem. Aki képes volt megnyitni nekem azokat a dimenziókat amiket eddig nem ismertem, ő olyan dolgokat mutatott meg nekem amiktől először érezhettem azt hogy ember vagyok, nem pedig valami robot amit a népe érdekében programoztak be. – a hangom olyan gyorsan változik melankóliásból, éberré hogy még én magam is meglepődök - De ő már a múlté. Elillant. Rá jöttem a nagy igazságra hogy nem mindenki az, akinek mutatja magát. Naivságból hála neki dicséretesre diplomáztam, de mindennek meg van a maga előnye. Tanultam a hibáimból, kétszer nem követem el ugyanazokat. – vágtam bele a képébe könyörtelenül. Átkozottul nem érdekelt hogy mennyien vesznek körül, most az egész box utca állhatott volna a hátam mögött akkor is elmondtam volna neki a véleményemet.

- Nem csak én viseltem álarcokat. – az arca tükör sima egyáltalán nem tudok leolvasni róla semmit. – Te se játszottál túl tisztességesen. – te hát így? A saját a fegyveremet fordítja ellenem.

- Én legalább időben megmutattam az igazi arcomat, te még most se vagy erre képes. – szemeit összevonva néz végig rajtam, mintha valaki teljesen más látna, és igaza van. Más lettem, már nem az vagyok, akit ő megismert. Ha az élet folyamatosan elbánik az emberrel, akkor megtanul keménynek lenni, nem lehet gyenge, mert akkor előbb utóbb megtörik. Márpedig én megfogadtam magamnak, hogy sose jutok, olyan mélyre hogy bárki is megtörtnek lásson. Ahhoz pont elég pofont kaptam az élettől, hogy egyszer csak azt mondhassam hogy elég. Végre változtatni akarok, nem csak vergődni az árral. Nem hagyom többé, hogy kihasználjanak vagy elnyomjanak, egyszerűen nem hagyhatom.

- Megváltoztál. – nem úgy mondja, mint akinek ellenére lenne a változás, de nem is úgy, mint aki a plafonon ugrál a hírtől.

- Kénytelen voltam, valahogy nekem is meg kell védenem magamat a szélhámosokkal szemben. – most direkt mindkettőjükre néztem. Végül is egyik se különb a másiknál. Attól hogy híresek és sikeresek azt hiszik, nyugodtan játszadozhatnak az emberrel, anélkül hogy a másiknak bántódása esne. Fogalmuk sincs, mit éreznek azok, akiket magukra hagynak. Mennyire megbántják őket, ezzel a nemtörődömséggel.

- Öhm. Felség nem akarok zavarni de mennünk kell. – Mecről szinte meg is feledkeztem olyan csöndben állt a hátam mögött. – Nem maradhatunk sokáig egyhelyben mennünk kell Crystalért. – A Crystal szóra felkaptam a fejemet. Minden családtagnak meg van a maga rejtett neve, amit vészhelyzet estén használni tud, ha bajba kerül, az én fedőnevem a Crystal lett.

- Nem mehetsz csak úgy el. Meg kell beszélnünk a dolgokat. – ragadta meg kicsit nagyobb hévvel a karomat Krisz, amit Mec félreérthetetlen támadásnak minősítet.

- Még egy ilyen megmozdulás, és nem érdekel milyen nagy sztár, egy golyó repítek a fejébe, remélem elég világosan fogalmaztam. – olyan gyorsan történt minden hogy alig fogtam fel a dolgokat az egyik pillanatban Krisz még előttem állt a másikban meg már Mec egyik keze tartja gúzsba a másikkal meg fegyvert szegezett a fejéhez. – A hercegnő és én elmegyünk, nincs időnk a maga nyavalygására. Ha követni mernek azt automatikus támadási szándéknak minősítem és nem fogok gondolkozni ha lőni kell. – azt eddig is tudtam, hogy Mec komolyan veszi a feladatát, de azt nem hogy ennyire, a vér is meghűlt az ereimben.

- Mec Krisz nem akart semmit, nehogy lelőd. – megpróbáltam hárítani a fennálló helyzetet, mert az a fegyver még mindig ott lifeget Krisz homlokától két centire.

- Te is jól tudod, ha meg kapjuk a kódot mindenki gyanús nincs kivétel. – végre valahára elengedte , hiába vagyunk a box hátuljában azért egy ketten elég érdekesen tekingetnek ide- Most pedig gyere mennünk kell, nem maradhatunk itt. – kezemet megragadva húz maga után, még csak elköszönni se tudok Mec olyan erővel ránt magával.

Krisz szemszöge

- Apám... jól vagy? – Ben aggódva néz rám - Az csávó majdnem kiszakította a kezdett a helyéről, a fegyveréről nem is beszélve. Komolyan mondom kezdtem tőle megijedni. – tényleg nagyon megijedt – Te meg mi a francnak rángatsz egy hercegnőt?! – rázza meg a karomat idegesen- Örülj hogy nem puffantott le azonnal nyomban. Mi a francot mondtam volna anyádnak? – határozottan besokallt. – Azt hogy egy behemót lepuffantott, mert hozzá mertél érni az imádott hercegnőjükhöz? Ha?! Mi a fenébe keveredtél bele? Válaszolj már ha hozzád beszélek. – farkasszemet nézünk, de mintha nem is az ő szemei lennének.

- Most mennem kell.

- Mi? Ugye nem utánuk? – Ben könyörgő szemei sem hatnak meg, mennem kell. – Ezt nem engedhetem, ne kényszeríts olyanra amit te se akarnál.

- Ha megteszed ki zárnak a versenyről.

- A te életed többet ér, mint ez a nyavalyás verseny. – most először láttam Bent valamiért igazán aggódni. – Úgyhogy bocsi.

- Mi..- Ben nem hagyott sok időt arra mit kellene neki meg bocsátanom, mert azonnal leterített egy jobb egyenessel. A fejemet beverhettem valamibe, mert hiába küzdöttem az álmosság ellen sehogy se sikerült legyőzni a sötétséget.

- Egyszer majd megköszönöd nekem, vagy ha te nem is majd az unokáid megteszik helyetted.

Hanna szemszöge

Óriási volt a tömeg, amit most szerencsére a javunkra tudtunk fordítani. Folyamatosan mozogtunk és próbáltunk kerülni a feltűnő helyeket. Nem állhatunk meg, azonnal ki kellett jutnunk, az általános kiírt kijáratokat viszont nem használhattuk, azok túl feltűnőek lettek volna.

- Gyere Hanna erre. – terelt egy árnyékosabb hely felé Mec.

- Még is ki elől menekülünk? –kezd elegem lenni menekülésből.

- Előlem. – hiába állt az árnyékban, ezt a hangot ezer közül is felismerem. Ez a hang visszhangzott a legrosszabb rémálmimban. – Jobb helyet is választhattatok volna. – a félelem annyira megdermesztett , hogyha Mac nem lök arrébb az első golyó azonnal fejbe talál.

- Hanna fuss menekülj. – először nem értettem miért kér erre, utána vettem csak észre a vérző lábát. – Menj! – hiába kiáltott rám Mec nem tudtam elfutni, nem ment. Ez elől az ember elől menekültem mindig, ha nappal nem is, de rémálmaimban mindig megtalált és most itt van előttem. Mit tegyek? Nem menekülhetek öröké.

- Nem tudsz elmenni ugye kicsi Hanna? Hiába telet el több mint egy év te se tudtad elfelejtetni el azt az éjszakát. – olyan kéjesen beszél róla, hogy felfordul a gyomrom.

- Veled ellentétben nekem nem az volt életem legjobb éjszakája. – óvatosan kivettem Mac kezéből a pisztolyt és árnyékba húzódó alakhoz lépkedtem. Tudtam óriási ostobaságot csinálok, de belül valami azt súgta, hogy most kell ennek vége lennie. Nem kerülhetem el többet a végzetem. Ha így kell vége lennie akkor legyen, de soha többé nem menekülök senki elől. – Csak hogy tud már rég nem emlékszek rád, nem tudtál megtörni sem engem se a családomat. Te csak egy szánalmas ki se senki vagy, aki mindig mást hibáztat a saját hibaírt.

- Te kis senkiházi!- a cselt bevált ahogy megszólalt nem teketóriáztam azonnal lőttem, a baj csak az volt hogy ő sem tétlenkedett.

- Hannaaaaaaa! Hanna mi van veled? – hiába hívogatott Mac nem válaszolhattam neki, nem akartam magam lebuktatni, azaz idióta nem tudott lelőni, de a fényre se akart kijönni, ha halottnak tettem magam, akkor talán meg tudom lőni.

- Ennyit a hercegi családról, azt hiszik magukról hogy ők sérthetetlenek, erre tessék egy golyó képes leteríteni őket. – hallottam ahogy felém közeledik. A szívem dobbanásait a fülemben éreztem annyira izgultam. Tudtam ha most eltévesztem akkor őrökre elbaltázok mindent. Lehet hülyén hangzik nem is igazán magam miatt aggódtam, hanem Kriszért. Emlékszek egyedül még egy pirítóst se tudott megcsinálni, akkor még is hogy tudnám őt csak úgy itt hagyni? A végén még kénytelen lenne egy újabb házvezetőnőt felvenni, akibe tuti beleszerelmesedne, és azt már nem engedhetem, Krisz az enyém szőröstől bőröstül. És ha ebbe a csomagba egy extra tartozék is illeszkedik, ám legyen. Mert időközben rájöttem, hogy gyermeke bárkinek lehet Krisztián Vetteltől, de a szívét csak egyetlen egy ember tudja teljesen birtokolni, és a személy nem lehet más csak én.

A léptek időközben elhaltak, az a rohadék itt állt felettem. A cipőorra a derekamnak ütközik, azzal fordít át a másik oldalamra. Ahogy átfordít, a hátamra még utoljára látom ahogy az örömittas mosolyt felváltja az érthetetlen döbbenet. A szemei egyenesen a pisztoly csövébe néznek, de már ez se képes megállítani az ujjaimat a ravaszon. Reflexszerűen sül el a puska, még csak a fejemet se fordítom el, úgy nézem végig annak a szörnyetegnek a halál tusáját. A lövés a mellkasát érte.

- Han... Hanna. – Ó te jó ég Mac róla teljesen megfeledkeztem.

- Itt vagyok. – huha mit is tanítottak a túlélő táborban? Meg van elkell szorítani a sebet. Gyorsan rátettem a kezeimet a combjára.

- A fe...gyve ..rt – nem igazán tudtam Macre figyelni, mert próbáltam valahogy megfékezni a vérzését – el..vet..ted tőle?

- Mac maradj csöndben. Nem tudok kétfelé figyelni. – egyszerre próbáltam a vérzést elállítani és a vadkapálózását megszűntetni.

- Fegy... ver!- mutatott a háta mögé, miközben karjaival arrébb lökött. Egy golyó éppen csak súrolta a karomat. Nem értem rá azon gondolkozni, hogy él még mindig az a szemét, mert újra tüzelni kezdett ránk. Maccel éppen hogy csak arrébb tudtunk gurulni a gólzápor elől. Amikor egy hatalmas nagy csattanást hallottunk, mintha valakit jó alaposan fejbe vertek volna, és utána nem maradt más csak a csönd.

- Remélem időben jöttem. – Ben levakarhatatlan vigyorral közeledett felénk, kezében a pisztolyokat tartva. – Tudom közellenségé vagyok nyilvánítva, de még mindig jobb vagyok mint az ott. – bök a háta mögé.

23.fejezet

23. fejezet

Hanna szemszöge

Hiába akartam elmenekülni a problémák elől, azok mágnesként követtek akárhova mentem. Azt hittem hogy a mai napra már nem lesz több meglepetés számomra, hát nagyobbat nem is tévedhettem volna. Ugyanis ahogy beléptem a kastélyba a karomban már szundikáló és lenyugodott Leóval , édesapám fogadott hogy a következő napi programom egy kicsit változott.

- Szia szívem. – apu üdvözlésképpen megpuszilt , és átvette a kis só zsákot – Tudom hogy így is nagyon el fogalt vagy, de történt egy kis gikszer.
- Mi? – nem értem mi történhetett.
- Gabriella ( Hanna apukájának a testvére) nem tud eljönni az ikrek bárányhimlősek lettek.
- Nagyszerű – húzom el a számat, mert valahogy az a érzésem támadt hogy most Gabi munkája is az én nyakamba szakad. – Mit kellene most tennem?
- Nem sokat ígérem, csak át kellene adnod a díjakat a nyerteseknek és...
- És mi? – nem fogok magamból bazári majmot csinálni.
- Néhány pilótával kellene beszélgetned, csak a népszerűségünk növelése érdekében. Ha a tévések felvesznek azt fogják gondolni az emberek hogy közülük valók vagyunk , nem valami felfuvalkodott nép pénzét költő léhűtők.
- Szerintem most se gondolják ezt rólunk- nagyon nem akartam ezt a munkát elvállalni- Nem lehetne hogy ezt most más valaki vállalja el, én nem vagyok jó a médiás dolgokban.
- Sajnos nem, de tudom hogy ügyes leszel és megoldod. – ez volt a záró mondata apunak mielőtt otthagyott a rémhírrel.

Ügyes leszek, hát kösz, ez a nagy tanács. Meg vagyok én áldva ezzel a családdal. Mindig úgy alakítják a dolgokat, hogy nekem kicsit se legyen jó. Most még is a fenét kellene csinálnom, talán álcáznom kellene magamat vagy mi, hogy Krisz ne ismerjen fel? Mert az kicsit hülyén venné ki magát, ha mindenkihez oda mennék csak hozzá nem. Mondjuk ahogy Kriszt ismerem képes lenne az egész pályán keresztül üldözni csakhogy egy szót váltsunk egymással, akkor már inkább megelőzöm a média botrányt és beszélek vele is, de csak mint Cordina hercegnője. Kifejezetten csak hivatalosan olyan tessék-lássék módon mintha nem is ismerném őt. Ez a módszer úgy is jobban szíven fogja őt ütni mintha egyáltalán szóba se állnék vele.

Másnap a legnagyobb problémámat nem is Krisz alkotta hanem az átlagosság. Mennyire legyek átlagos ahhoz hogy ne nézek ki prolinak , vagy egyáltalán hogyan kellene viselkednem? Erre a hercegnő képzőben ahogy én viccesen hívtam nem készítettek fel. Nem akartam második Diana hercegnő lenni, de undok uralkodónak sem akartam tűnni. Valahogy a kettő közti arany közép utat akartam megtalálni.

Ezért is döntöttem el hogy az ezer darabos ruhásszekrényemből egy egyszerű de a célnak megfelelő de trendi egyberuhát válasszak. A ruha tört fehér színű volt enyhe redőkkel feldobva az egyszerűséget és egy övvel derék részen szűkítve. Tipikus az a ruha volt, amiben az ember bárhol kellemesen érzi magát. Kiegészítőkön már nem töprengetem sokat, gyorsan felkaptam az első színben passzoló darabokat. Így esett meg, hogy füleimre egy gyöngyös gyémántokkal szegélyezet klipszeket csíptettem, míg lábamra Calvin Klein fehér magassarkú szandált húztam fel, míg bal csuklómról nem hiányozhatott a Vivienne Westwood által tervezett egyedi fehér arany sportóra. Táskát nem vittem magammal, ez ugyan eltérő az etikettől de úgy éreztem nem fogok magammal fölösleges cuccokat cipelni, ugyanígy nem raktam fel kalapot, se harisnyát. Minek legyek fölösleges karácsonyfa? Ha majd húsz fok lesz a negyven helyett, akkor felveszem az összes kiegészítőt. A divat majmok meg nem érdekelnek, nyugodtan megszólhatnak , úgyse tudnak jobbat csak kritizálni.

- Kop.kop.- ó ez a kísérőm lesz, vagyis a személyi testöröm. Meccel már nagyon régi ismerősök vagyunk kis korom óta ő vigyáz rám akárhova megyek hivatalos ügyeket intézni. Ő maga diszkréciójával mindig is a cinkos társam volt. Ha valaha egy kis szabadságra vágytam mindig biztosított nekem kis személyes teret. Sose kellett neki semmiért könyörögnöm talán ezért is mondhatom azt, hogy egy ütő páros vagyunk.
- Gyere be. – szólok ki neki.
- Hu kislány nagyon csini vagy. – füttyent egyet, ami azért jól esett , mert ha neki így bejövök akkor az átlag embernek is befogok, köztük talán Krisznek is tetszeni fog a külsőm.
- Te se panaszkodhatsz. – ő se nagyon öltözött ki, gondolom apu neki is megmondta, hogy vegyülni megyünk a köznéppel, ezért ő egy farmer sötét póló együttes mellett döntött, ami alatt jól álcázott golyóálló mellény lapult, valamint hátul hogy senki lássa az övébe csúsztatva egy hangtompítós fegyver. Mint mindig minden eshetőségre felkészült , sose lehet tudni mikor akarnak minket megtámadni, és egy ilyen nagyszabású rendezvényen adja magát a helyzet. Nagyon védtelenek vagyunk a külső támadásokkal szemben, szinte élő céltáblákká válunk, és ha nem akarunk úgy járni, mint Kennedy amerikai elnök akkor jobban tesszük, ha elővigyázatosak leszünk.
- Indulhatunk hölgyem? – kérdezi meg viccesen maga elé invitálva az ajtó előtt.
- Persze, menjünk.

Krisz szemszöge

Mindenhol az vízhangzott, hogy az egyik Cordinai hercegnő beszélget a pilótákkal egy hegyomlás nagyságú testőrrel. Én még nem találkoztam a hercegnővel de a leírás alapján találkozni akarok vele, mert ha igazak a leírások akkor csak Hannáról lehet szó.
- Te találkoztál már vele? – kérdezte egyhangúan unalmat tettetve Ben, holott tudtam majd meg eszi a fene hogy személyesen találkozhasson egy élő legendával.
- Nem, ha jól tudom először a kisebb újabb csapatokat látogatja meg, még az is lehet hogy hozzánk nem jön el. – komolyan olyan az egész, mint amikor kicsi voltam az iskolában és azt vártam mikor lép be az ajtón az ajándékokat osztogató mikulásnak öltözött balek.
- Ne már, azt tiszta szívás lenne. – Ben férfihoz nem méltón kezd el nyafogni.
- Lehet előre megírt programja van, amibe mi nem férünk bele. – kit álltatok ugyan már? Ha ő tényleg Hanna, akkor is eljönne, ha nem lenne ideje.
- Na persze a luzerekre van ideje, de a profikra amik valamit oda is tesznek arra meg nem?! Ha ennyire nem ért a Forma-1-hez, akkor jobb ha nem is látom csak felbosszantana hogy egy tudatlan csitrinek próbálnék magyarázkodni.

Hanna szemszöge

Ki hitte volna, hogy ilyen mókás lehet ennyi műszaki végzettségű férfi, aki overálban mászkál? Mert én nem, nagyon jól elbeszélgettem velük, annak ellenére hogy őszintén bevallottam nem sokat konyítok az adott sport ághoz amit megszerveztem. Sok pilótával beszélgettem esélyeket latolgatva, vagy csak egyszerűen a családokról, ki mennyire volt nyitott az adott témában.

- És most merre? – kérdezte meg Mec.
- A Red Bull boxához megyünk. – mondtam letörve, mert most már tényleg nem hallogathatom a találkozást.
- Nem tűnsz valami a lelkesnek eddig minden csapathoz úgy mentél oda, hogy őrülsz annak hogy új emberekkel találkozhatsz. Ez a csapat mivel más, mint a többi?
- Semmivel. – rántottam vállat. – Gyere menjünk. Egykedvűen indultunk tovább a box ajtajához ahol a piár menedzser várt fülig érő szájjal.
- Felség jó napot – pukedlizett egyet – már nagyon vártunk önt. – azt elhiszem ma már huszadjára hallgatom ezt végig.
- Csak Hanna, nem szeretem a rangokat, és számomra megtiszteltetés hogy vendégül láthatjuk önöket kis hazánkban. Remélem mindennel meg vannak elégedve. – a nő kistányér szemeket mereszt rám, mintha annyira fura lenne hogy nem rabszolgaként tekintek rá, hanem érző emberi lényre.
- Ig...igen, minden első rangú. Nagyon ügyes lehetet aki ezt a sok mindent ilyen rövid idő alatt megszervezte.
- Köszönöm a dicséretet. – nevettek fel, mert szegény megint úgy néz rám, mint aki olyat mondott amit nem kellett volna- Tényleg a pilótákat merre találom, mert a maga társasága is mulatató , de a fő lényeg a velük való találkozás.
- Persze ott vannak. – mutatott elénk. Tényleg ott álltak nekünk háttal.
- Innen már kézbe veszem a dolgokat. Egyedül mennék oda hozzájuk , személyesebb a légkör ha magunkban vagyunk , remélem megérti.
- Természetesen fel..- felhúzott szemöldökkel nézzek rá figyelmeztetés képen. – Hanna.
- Na azért egyből jobban hangzik. –mosolygok rá biztatólag, hogy ne vegye hibának vagy túl nagy jelentőségűnek a beszélgetésünket. – Akkor mi Mecekkel megyünk is. – a nő pukedlizett még egyet búcsúzáskép és tovább állt gondolom a verseny előtt még rengeteg dolga van.

Ahogy a fiuk felé közeledtünk egyre jobban lehetet hallani hogy miről vagy jobban mondva kiről beszélgetnek.

- Lehet előre megírt programja van, amibe mi nem férünk bele. – a rég nem halott hang olyan mélyen zubog végig a testemen betöltve minden egyes érzékszervemet, hogy hiába is tagadnám az érzéseimet a szívem mélyén összegyülemlett melegség minden más tényt megcáfol.
- Na persze a luzerekre van ideje, de a profikra amik valamit oda is tesznek arra meg nem?! Ha ennyire nem ért a Forma-1-hez akkor jobb, ha nem is látom csak felbosszantana hogy egy tudatlan csitrinek próbálnék magyarázkodni. – mellettem Mec a tudatlan csitrire megfeszül, és legszívesebben neki menne a pilótának de én kezemmel és szemeimmel üzentem neki hogy nem vagyok én annyira pehelysúlyú küzdő mint amennyire kinézek.
- Tegnap még valamivel szimpatikusabb tűnt, amikor megpróbált felcsípni. – olyan hangot sikerült megütnöm, aminek köszönhetően mindketten behúzzák a nyakukat - Teszem hozzá teljesen esélytelenül, mert a buta csitri fejemmel egyből rájöttem mi a szándéka. – Mec mellettem több-kevesebb sikerrel próbálta visszatartani a nevetését, de amikor a két pilóta a döbbenettől leszakadó állal fordult felénk már nem bírta tovább és hasát fogva kezdett el nevetni, majd egy pacsit adva nekem nyerte vissza a marcona kemény fiú imidzsét.

Sziasztok :)

Sziasztok lenne egy másik oldalam is, ami eladó könyvekkel foglalkozik ha valakit érdekel a dolog erre a linkre menjen rá , mert it részeltesen leírtam az oldalnak a lényegét :

http://noriko-eladokonyvek.blogspot.com/

22.fejezet

Így képzeltem el Leót, szerintem aranyos:)

22. fejezet

Hanna szemszöge

Egy teljes hetet töltöttem azzal, hogy valami kiutat keressek az ördögi körből, amibe kerültem a felelőtlen ígéretemnek hála, de a rengeteg időnek köszönhetően sem találtam semmi elfogadható indokot. Tudom mennyire megbántanám Leót, ha nem vinném el vagy ha nem mennék el vele, ezért ezt a lehetőséget azon nyomban ki is zártam, viszont ennek köszönhetően minden más megoldás is egyből törölve lett a listámon. Egyszerűen nincs semmi megoldás, és ez a legrosszabb az egészben, hogyha egy kicsit magamba nézek, nem is nagyon akarok kiutat találni a megoldásra.

- Hanna, Han ugye kész vagy? Ma van a nagy nap, ugye nem felejtetted el? – Leo olyan aranyos ahogy lelkesedik a mai napért , már csak ezért sem nézhetem a saját érdekeimet. Van amikor félelmet háttérbe kell szorítani azért hogy másoknak boldogságot okozzunk és ez helyzet most az. Nem fogom megbántani Leót , csak azért hogy nekem könnyebb legyen.

- Persze hogy nem. – hajolok le, hogy egy magasságba kerüljünk.

- És a maminak meg a papinak se mondtál semmit ugye? – még jó hogy elmondtam, ezt nem kerülhettem volna ki sehogy. Alexander szívrohamot kapott volna, ha az első szülött fiának csak úgy szőrén szálán lába kelt volna, és még így is félórán át könyörögtem hogy elengedjék velem, mindenféle őrizet nélkül, amit persze nem hiszek hogy betartanak, de legalább az őrző védő kutyák nem lesznek szem előtt és így Leónak sem fog feltűnni semmi.

- Nem, mégis hogy képzeled? Ez a kettőnk kis titka. Most pedig kérem a kezed –amit azonnal az enyémbe is helyez - egyetlen egy szabály van, soha ne enged el a kezemet. Sokan lesznek kint, nem akarlak elveszíteni. – hiába néz rondán akkor is muszáj neki elmondanom.

- Nem vagyok kicsi, és tudom a szabályokat. – néz rám morcosan.

- Tudom te nagy fiú vagy de nekem mindig is az én kis unokaöccsim maradsz akit kedvemre kényeztethetek. – a végén jó alaposan megcsikiztem az oldalát.

Krisz szemszöge

Négy héttel ezelőttiig csak álmodni mertem arról, hogy újra találkozhatok Hannával és tessék szinte az ölembe hullót a megoldás.

- Kicsim, tudom hogy nemsokára időmérőd lesz de egy picit tudnál Annára vigyázni, Danit tisztába kell tennem az apád meg eltűnt valahová és másra nem merem rábízni. – anyu szavai kicsit váratlanul értek, de a legkevésbé zavart. A legtöbb pilóta szeret egyedül lenni az időmérő előtt mondván kell egy bizonyos idő, míg ráhangolódnak a pályára, én a magam részéről jobban szeretek a családommal lenni ameddig csak lehet. A pályára amennyire lehetet már felkészültünk, nem ezen az egy órán fog múlni a helyezésem.

- Persze ad csak ide. – a kicsi lány egyből ficánkolni kezdett a karjaimban, olyan aranyos volt a kisrugdalózójában.

- Ígérem, sietni fogunk. – anyu fogadott öcsikémmel gyorsan elviharzott, úgy látszik nagyon sietős volt az pelenka csere.

- Remélem neked nincsenek ilyen nemű gondjaid. – néztem le rá, amire csak hangos gőgicséléseket kaptam. –Én is így gondoltam.

- Meg áll az eszem, itt már mindenki kezében van egy baba? – Ben nyűgös hangjára kénytelen vagyok megfordulni – Fer kezében is Cassi volt, de ne tud meg mennyi csajt vonzott mégy így is magához. Az ember azt hinné, hogy egy kisbaba taszítja a nőket, erre tessék, kiderül hogy pont az ellenkezője igaz. Lehet nem ártana nekem is egyet beszereznem. – úgy beszél, mintha csak egy új kocsit kellene megvennie – Tényleg nem adod ide egy kicsit nekem Annt? Hátha ha akkor az én népszerűségi indexem is megnőne egy kicsit.

- Ne is álmodj róla, még csak az kéne, hogy a te kéjsóvár kezeidbe adjam az ártatlan húgomat. – nevetve mondtam, de azért volt valami igazság is benne, nem igazán adtam volna oda a húgomat egy olyan léha alaknak, mint Ben. Hiába volt a barátom ezer éve azt el kellet nekem is ismernem, hogy egy gyerek ráadásul egy olyan pici és törékeny baba mint a húgom nem illet Benhez.

- Ugyan már, mit csinálnék vele? Egyébként ha te elbírsz vele akkor én mért ne tudnék?- Bennek leesett hogy nem vicceltem és tényleg komolyan gondoltam amit mondtam.

- Na jó legyen de vigyázz a fejére, tartsd óvatosan. – el se hiszem de tényleg oda adtam a kezébe.

- Látod nincs semmi baja. – próbált lezser lenni, de azért engem nem ver át, pontosan jól tudom nagyon figyelt nehogy valami baja legyen a picinek. – Ugye Anny baba jobb nálam, mint a morcos mindig anyáskodó nagy tesónál? – vág idióta képet, ami persze hogy megnevetteti kishúgomat.

- Inkább ad vissza, anyu nem sokára vissza jön, jobb ha az én kezemben látja mint a tiédben. – Ben óvatosan átadja a kicsit.

- Nem is rossz egy ilyen kis poronty. Bár ha belegondolok, lehet jobban járnék egy nagyobbal, főleg ha ilyen bombázó az anyukája. Te mit gondolsz? – nem igazán tudtam oda figyelni Benre, sem az újabb kiszemeteltjére, mert Anny valamiért nyűgös lett, és ilyenkor iszonyat nehéz lenyugtatni.

- Tudod mit, én inkább bemegyek a boxba, mert Anny nagyon nyűgös, biztos a nagy zaj miatt, ha összefutnál anyuval mond meg neki hogy bent vagyunk és nem tűntünk el.

- Persze menj csak legalább egy vetélytárssal kevesebb. – mintha csak a falnak beszélnék borzalmas- Én meg megyek, mielőtt még valaki lecsapná a kezemről azt a csajt akit az előbb láttam.

Hanna szemszöge

Külső szemlélő számára Leoval mi tökéletes anya fia párost alakítottunk, ami számomra most teljes mértékben megfelelt, habár sokan felismertek a pályamunkások és a szervezők közül mégsem kezdtek el kellemetlenül udvariasan viselkedni, így mi is nyugodtan élvezhettük a Forma-1 varázsát.

- Hanna nézd, ott van. – mutatott Leo a Red Bull boxára. Mit tehettem volna oda néztem, de bár ne tettem volna. A családi idill teljes képe tárült a szemem elé olyan élesen és félre érthetetlenül, ami semmi mással nem lehetet összetéveszteni. Krisz a karjában egy csodálatos kislánnyal, aki kiköpött úgy néz ki, mint ő. Vaknak kellett volna lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre a köztük lévő családi kapcsolatot. Nem kellett ide se DNS teszt se semmi más, a hasonlóság szemmel látható volt, és a kötödés is. Krisz úgy tartotta a kezébe a törékeny kisbabát, mint valami drágakincset. Hol volt ő ehhez az idillhez képest? Sehol. Képes lenne ő elvenni egy kislányt az apukájától, a családjától? A válasz bármennyire is fájt, de ordítozva tört utat magának a fejében. Nem. Nem lenne képes erre. Egyszerűen sehogy sem tudott azonosulni a fennálló helyzettel, addig minden könnyű volt, míg azzal győzködte magát, hogy nem Krisz az apja annak a gyereknek, aminek a létezéséről most legszívesebben tudomást se venne. Most viszont hirtelen minden a feje tetejére állt, úgy érezte magát, mint akinek kihúzták a lába alól a talajt. Erre egyszerűen nem volt felkészülve.

- Ó ne, ez nem ér, elmegy. – Leó csalódott hangja ébreszt fel gondolatimból. – Pont most nem tudunk vele találkozni, amikor már csak egy hajszálnyira voltunk tőle. – bármennyire is nem mutatom külsőre, de megkönnyebbültem. Más se hiányzott volna, mint egy kínos találkozás vele. Most pont elég volt túltennie magát azon a tényen, hogy egy életre el lettek szakítva egymástól, hála annak az aranyhajú kis porontynak, akit Krisz még pillanatokkal ezelőtt dédelgetett.

- Öhm, segíthetek valamiben? – egy overálos pasas állt meg előttünk. – Csak mert olyan elveszetnek tűnt. – még hogy én elveszett? A saját hazámban, egy olyan komplexumban, aminek én vagyok a szülőanyja? Ez az ember vagy vaksi vagy csak gyengén akar bepróbálkozni.

- Nem. Nincs semmi gond, de azért köszönjük a segítőkészségét. – már rángattam volna tovább Leót, de ő szinte lecövekelt a betonon és úgy nézett föl az idegenre, mint valami mindenhatóra. – Leó kicsim induljunk, haza kell mennünk.

- Na de...Hanna... egy kicsit még hagyj maradjunk. – néz rám könyörgőn. – Csak egy picit.

- Na jó de csak negyedórát többet nem. – miért vagyok én ilyen jó szívű, egyenesen haza kellett volna vinnem. Ráadásul az idegen férfi végig itt álldogált előttünk le se véve a szemeit rólam.

- Szuper. – öklözik egy nagyot örömében Leó a levegőbe, majd villám gyorsan megfordulva az idegen felé fordul kis jegyzet füzetével, amit a zsebéből halászott elő egy Szupermenes filctollal együtt – Kérhetnék egy autogramot, te vagy a második nagy kedvencem persze csak Vettel után. – most nem tudom miért, de úgy érzem magam, mint egy idióta.

- És kinek a nevére szóljon? – guggol le Leóhoz a férfi.

- Leónak. – és tényleg aláírta neki. – Nézd Hanna kaptam egy aláírást Benneth Webbertől a Ferrari pilótájától. – az előbb ha minden igaz jól beégettem magam, egy Forma-1-es pilóta előtt , aki sok valószínűséggel jól ismeri Kriszt.

- Szuper. Akkor talán mehetnénk is tovább? – de mintha falnak beszélnék, Leó egyáltalán nem figyel rám, csak egyetlen egy embert tűntet ki a figyelmével Mr. Webbert.

- Te ugye ismered Krisztián Vettelt? – már most tudom mire megy ki a játék.

- Leó ne légy udvariatlan ne tukmáld rá magad Mr. Webbere, biztos sok dolga van. Ha jól tudom nem sokára elkezdődik az időmérő. – nézek föl Webbere úgyhogy tudja semmi kedvem nincs vele egy légtért szívni.

- A legkevésbé sem tart fel. Sőt időm, mint a tenger, maga kicsit üdítőbb látvány mint a zsarnokoskodó mérnökeim, vagy a kisgyermekes csapattársaim, akiket körberajonganak az aggódó anyukák a tinédzser lányokról nem is beszélve.

- Tehát ha ló nincs jó a szamár is. – igazi kis móka mester ez a Webber.

- Maga kiforgatja a szavaimat. – úgy nézz rám, mint valami ellenfélre amit le kell győznie.

- Ha maga hagyja, akkor könnyű. – vonok vállat merészen. Végül is miért ne flörtölhetnék egy másik férfival, ha egyszer szabad ember vagyok.

- Hannával szemben nem könnyű a szellemi párbajt vívni képes mindenkit legyőzni. Elvégre...- gyorsan közbevágtam mielőtt még Leó bármit is kikotyogna.

- Leó gyere ketyeg az óra és ha jól gondolom még sok mindent megakarsz nézni. – Leónak végre leesik, hogy nem sokára haza kell mennünk és minden bája ellenére sem fogunk még itt maradni órahosszakat.

- Na jó. – egyezik bele dacosan. – De csak akkor, ha még egyszer megpróbáljuk megnézni Krisztián Vettelt. – na nem, még egyszer nem esek bele ebbe a csapdába,főleg nem most hogy megtudtam az igazat.

- Leó nem alkudozok, egyszer eljöttem veled, de többet nem. Most pedig gyere, nem mondom még egyszer. – Leó szája lefelé görbül de nem érdekel, nagyon felhúztam magam Krisz árulásán a legkevésbé hiányzott Leó hisztije.

- Köszönjük a beszélgetést és az autogramot, de most szépen haza megyünk. – gyorsan ölbe kaptam a pityergő Leót és hátam mögött hagytam a döbbent Webbert. Nem kellett nekem mára több Forma-1 –es nagyágyú, se senki akinek csak egy kicsit is köze van ehhez az egész cirkuszhoz. Csak magányra vágytam egyetlen egy perc magányra, hogy átgondoljam még is hogy folytassam tovább az életemet.