14. fejezet

14. fejezet

Krisz szemszöge

Egyfolytában azt ismételgettem magamban, hogy nem leszek dühös, nem leszek dühös, csak derüljön ki végre az igazság, erre tessék, majd föl robbantam mérgemben. Ennyire még soha nem veszítettem el magam felett az önkontrolt. Még hogy illegális bevándorló?! Ekkora marhát mint én nem hordott hátán a föld. Végig palira vett, és én még sajnáltam őt, szegény szerencsétlent. Ó szegény távol a családjától kénytelen takarítónőként pénzt keresni? Jól kitervelte, teljesen bevettem minden egyes szavát. És ezek után még képes volt tőlem megkérdezni, hogy mérges vagyok –e? Naná hogy az voltam. Vagy mit gondolt, hogy birkatürelmem van és jót nevetek azon, hogy egész eddig átvert és kiröhögött a hátam mögött? Nagyon mérges voltam és vagyok rá, még most két óra autókázás után is bennem van, hogy legszívesebben megfojtanám, ha tehetném. De nem bírom, ez a legrosszabb, csaptam egy nagyot tehetetlen dühömben a kormányra. Miért van az, hogy engem mindig csak kihasználnak az emberek? Milyen kozmikus erő vonzza hozzám az ilyen nőket? Mi a fenével érdemeltem én ezt ki?

Fogalmam sincs.

Még most is magam előtt látom a reménykedő arcát, de nem, nem gondolhatok erre. Csak arra szabad gondolnom hogy átvert, megszégyenített, és totális hülyét csinált belőlem. Holott én teljesen kifordultam magamból miatta. Atyám, tényleg képes voltam neki mindent elmondani. Hogy bízhattam meg benne ennyire?

Hercegnő?! Nagyon jó. Mekkora tehetség kell ahhoz hogy valaki takarítónőnek egy hercegnőt vegyen fel?! Nem egy normális hétköznapi embert, hanem egy elcseszet hercegnőt, akinek nincs jobb dolga mint belegázolni vadidegenek érzéseibe. Mert ő belegázolt, két lábbal tiport szét mindent bennem. Hatalmasat csalódtam benne, abban akinek hittem, mert az nem ő volt. Csak egy illúzió.

De ennek most vége. Nem fogok szenvedni egy ilyen szélhámos hercegnőcske miatt. Bebizonyítom, hogy igenis lehet boldog nélküle is.

Hanna szemszöge

Semmi se úgy sült el, ahogy akartam. Próbáltam megmagyarázni Krisznek a dolgokat, de őt már egyáltalán nem érdekelte a mondandóm. Pedig érezni kell hogy nem csaptam be, hogy nem vertem át. Én még mindig ugyanaz vagyok, aki előtte voltam, nem lettem más. Igen hercegnő vagyok, de az csak rang, egy munka. Ő ettől sokkalta fontosabb. Ezt neki is tudnia kell. Én nem csak megjátszottam magam, én tényleg megszerettem őt, igazi szerelemmel. Ezt neki is éreznie kellett. Nem lehet hogy mindent hazugságnak hit?!

Érzetem hogy egyre jobban belelovaltam magam a védekezésbe, és a mentségek keresésébe. Annyira szerettem volna elmondani a teljes igazságot Krisznek, hogy magamra nem is figyeltem. Érzetem hogy valamit elfelejtettem, csak nem tudtam mit, egészen addig amíg a szorító érzést meg nem éreztem a mellkasomban. A gyógyszerek elfelejtettem őket bevenni. A mellkasom és a fejem is nagyon fájt, de én kitartóan másztam meg a lépcsőket. Mire feljutottam az emeletre már a tájékozódással is gondjaim voltak, mindent homályosan láttam. Kóvályogva sikerült beesnem az ajtón, de a komódhoz amiben a gyógyszereimet tartottam még így se jutottam el. A fájdalom teljesen leterített a lábamról.

Bella szemszöge

Ferrel ép Kriszhez tartunk, mert az én kis lükém, személyesen akarja elmondani, hogy kislányunk lesz. Igen én nyertem, bár helyzeti előnyben is voltam, hiszen azért mégis csak bennem fejlődik ez a kiscsöppség és nem benne. Persze Fer kötözködött és kétszer is megkérte az orvost hogy jobban nézze meg az ultrahangot, de amikor rá szóltam hogy veszíteni is tudni kell, befogta a száját és csöndben elfogadta hogy már pedig itt és most megmásíthatatlanul lányunk lesz. Azóta persze felfogta a dolgokat és bocsánatot is kért tőlem a minősíthetetlen viselkedéséért, és megígérte hogy többet nem fog ilyen gyerekesen viselkedni. Amit persze úgyse fog betartani, de nem baj, pont ezért szeretem. Ami pedig a kislány dolgot illeti, amennyire nem akarta az elején, hogy kislányunk legyen, most annyira ragaszkodik hozzá.

- Szívem megérkeztünk. – tényleg észre se vettem, hogy ilyen gyorsan ide értünk.

- Jó gyorsan ide értünk.

- Még szép. Minél hamarabb elakarom mondani hogy kislányom lesz. Tuti hogy Krisz elfog zöldülni az irigységtől ha meghalja a nagy hírt. – ennyit arról, hogy nem lesz többé gyerekes.

- Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem Krisz annál érettebb, minthogy emiatt hisztizni kezdjen.
- Na jó, de akkor is siessünk. – egyszerűen nem lehet lelőni.
- Fer ha nem tűnt volna fel, öthónapos terhes vagyok, úgyhogy ne ugráltass. – Fer azonnal elszégyellte magát, és segített kievickélni az autóból.

- Bocsi nem akartalak ugráltatni. – a könyörgő kiskutya szemeket a tökélyre fejlesztette az utóbbi időben.

- Tudom, csak …

- Terhes vagy.

- Igen. – komolyan úgy érzem magam mintha nem is egy gyerek lenne, odabent hanem kettő. Iszonyatosan fáj a hátam, pedig csak az ötödik hónapban járok. Mi lesz velem a kilencedikben?

- Na gyere menjünk. Biztos itthon vannak, mert látszik a fény a fenti szobákból.
- Aham. – Fer gyorsan megnyomta a csengőt ennek ellenére sem jött semmilyen válaszreakció. - Mi van ha mással vannak elfoglalva?

- Mivel mással? - nézz rám drága szerelmem.

- Na szerinted?

- Jó, de most akkor mit csináljunk? Ennyit elutaztunk a nagy semmiért? Tudod mit engem nem érdekel mit csinálnak, én most azonnal be akarok menni. – mint valami toporzékolós óvodás aki felakarja magára hívni a figyelmet elkezdte megállás nélkül nyomni a csengőt.

- Fer hagyd már abba, majd elmegyünk egy hotelbe és kész. Gyere menjünk. – szabályosan ráncigálnom kellett. – Rosszabb vagy mint egy óvódás. Borzalmas. – már éppen az autóba ültünk vissza amikor mellettünk leparkolt Krisz.

- Ha Krisz itt van, akkor ki van bent? – na igen ez egy logikus kérdés volt Fertől. Hanna biztos ajtót nyitott volna, ha bent van. – Csak nem betörtek Kriszhez?

- Nem azt nem hiszem, biztos csak felkapcsolva hagyták a világítást.

- Na persze. Gyere most már csak azért is beszélni akarok Krisszel.- elegem van, elegem. Kikészít Fer a makacsságával.

- Jól van, de többet nem fogunk ki be ugrálni. Ja és viselkedj normálisan, úgy mint egy felnőtt ember. – lekell hűteni mert tudom milyen amikor elkezd ömlengeni a lányunkról.

- Ígérem vissza fogom magam.

- Na azt megnézem. De gyere menjünk Krisz kicsit furán fest. – Krisz nem csak furán festett, hanem egyszerűen részeg volt. Azon is csodálkozok hogy egyáltalán haza talált.

- Hé haver jól vagy?- karolta át Fer Kriszt mielőtt még a lábunk előtt esett volna össze.

- Szemel láthatólag nincs jól. Inkább gyere és vigyük fel a házba. – gyorsan kicsentem Krisz kezeiből a kulcsokat és Fer előtt kinyitottam az összes ajtót.

- Annyira szeren … csét…len va…gyok. – nyöszörögte Krisz a kanapén eldőlve.

- Inkább részeg vagy, de az nagyon. Fer próbáld meg valahogy életre kelteni a haverodat. Én meg addig megkeresem Hannát.

- Ker..esd csak meg azt kis her…ceg…nőt.

- Fer csinálj vele valamit. – én gyorsan, na jó magamhoz képest gyorsan felmentem az emeletre,és elkezdtem keresni a házvezetők gyöngyét.

- FER! – orvos létemre nagyon megijedtem amikor megtaláltam Hannát összeesve a szobája padlóján.

- Igen szívem? Mi történt?- Rohant gyorsan fel.

- Hívj azonnal egy mentőt, gyenge a pulzusa. Szívinfarktusa volt.