16. fejezet

16. fejezet

Hanna szemszöge

Három hónap telt el azóta a borzalmas este óta. Három csodálatos hónap. Krisz nagyon kitette magáért. Nem tudom hogy ebben mennyi szerepe volt a betegségemnek , és annak hogy lelkiismeret furdalása van a történtek miatt, de nagyon megváltozott. Hogy miben változott meg? Talán a türelmesebb lett, és sokkalta megértőbb. Nem kezdett el apróságok miatt dühöngeni, és mindig kikérte a véleményemet, nem számított hogy nem értek éppen az adott dologhoz, neki fontos volt a véleményem. Nekem pedig ő volt fontos. Tudtam hogy nem csak ő, de maga az egész kapcsolatunk is hatalmas változáson ment keresztül azon estén.

- Szívem ideadnád az ásót? – megint elbambultam. Krisszel közösen neki vágtunk a kert rendbe tételének. Elvileg úgy lett volna, hogy egyedül csinálok mindent, de Krisz ragaszkodott hozzá hogy csak vele vághatok bele a rendrakásba. A fejébe vette, hogy egyedül nem csinálhatok semmit. Mintha én valami rokkant lennék? Á, inkább nem is mondtam neki semmit, előbb utóbb úgyis megunja és itt hagy.

- Tessék. – nyújtottam oda neki az ásószerszámot.

- Szerinted, fákat ültessünk a kerítés széléhez vagy bokrokat? - Krisz tetőtől talpig piszkos volt. Hiába mondtam neki, hogy kevésbé drága cuccban is lehet kertészkedni ő nem hallgatott rám. Most dobhatom ki a Zegna rövidnadrágját és az Armani rövid ujjúját. Persze amikor megemlítettem neki az ötletet, kinevetett és képes volt azt mondani nekem, hogy tőlem várta volna el legkevésbé hogy a spóroláson jár az eszem. Amikor kérdőn vontam hogy ugyan miért mondja ezt, csak azt válaszolta hogy a hercegnők nem szoktak spórolni. Már pedig én szoktam, persze tudom hogy csak heccel a rangommal, de nem mindig esik jól. Ezt néha ő is észreveszi, és bocsánatot kér, de tudom hogy ez a későbbiekben még sok probléma forrása lesz.

- Szerintem maradjunk a bokroknál. A fák nem nőnek meg olyan gyorsan, és te gyors eredményt akarsz elérni. Látványos javulást.

- Igazad van, mint mindig. – egy gyors puszit nyomot a számra és folytatta is tovább a munkáját. Érdekes hogy a kerti munkákat is annyira komolyan veszi mint a vezetést, mindenre nagyon oda figyel. Ha észre veszi hogy valami nem áll jól vagy valamit rossz helyre ültetett akkor egy szó nélkül kezdi előröl az egész műveletet. Nagyon összpontosít, látszik az arcán, ahogy az apró kis ráncok megjelennek a homlokán, és ahogy a szemét szűkíti össze. Valószínűnek tartom, hogy vezetés közben is ilyennek lehetnek a vonásai.

- Mi az? Elfáradtál, hagyjuk abba? –fordul felém hírtelen.

- Nem, csak figyeltelek ahogy dolgozol. – féloldalas mosoly virít az arcán szavaimra, sőt hogy még tovább ingereljen volt pofája levenni a felsőjét. Szabályosan elakadt a lélegzetem. Azok a széles vállak és izmos karok csak úgy vonzották a női tekintett.

- És mi az ítélet? Jól dolgozom. – nekem háttal guggolt le, hogy egy újabb palántát ültessen a kis tó mellé. Tudtam hogy majd meg fullad a röhögéstől. Nem elég nekem hogy az izmos hátát kell látnom, amin az izmok egymást kergetve rajzolódnak ki, még a formás hátsóját is direkt kidülleszti? Hol van itt az igazság? Sehol. Persze megértem őt, neki is nehéz lehetett eddig türtőztetnie magát. Amióta együtt vagyunk még egyszer sem voltunk úgy együtt. A balesetem előtt majdnem eljutottunk odáig, utána meg valamiért Krisz nem akarta. Nem mintha én annyira oda lettem volna a gondolattól, de Krisszben már megbíztam annyira hogy tudjam, ő nem fog „úgy” megbántani. Vele teljesen másmilyen lenne. Ő oda figyelne mindenre. Vele talán megpróbálhatnám. Végülis nem alapozhatok mindent arra az egy éjszakára, túl kell rajta lépnem. Nem hagyhatom hogy egy egész éltre megbélyegezzen. Ha teljes értékű nő akarok lenni, akkor kockáztatnom kell. Bátornak kell lennem.

- Meglepően ügyes vagy. – guggoltam le hozzá, a melleimet direkt az ő hátának feszítve. Azonnal éreztem a hatást, amit kiváltott belőle a közelségem. – Vajon másban is ilyen ügyes lennél? – leheletem borzolta a halántékát. A kérdést ha akarta se tudta volna félre érteni. Mindketten érzetük hogy valamelyikünknek lépnie kell. A szikrák csak úgy repkedtek körüllőttünk, és még a bolond is látta, hogy kivagyunk éhezve egymásra. Tagadhattuk ahogy csak akarhattuk , hozhattuk az időt , de ettől a tény még tény maradt. Kellettünk egymásnak , nem csak lelkileg hanem testileg is.

- Akarod? – nem nézett rám, de tudtam, hogyha azt mondom nem, akkor is egyből megállna. Nem kezdene el trágár szavakkal illetni, hanem csak beletörődne és minden menne tovább, ahogy eddig is. És ez volt ami teljesen meggyőzőt, a ki nem mondott szavak, hogy bízhatok benne, hogy legalább annyit kapok tőle mint amennyit kockáztatok.

- Igen. – válaszomra Krisz sem tétovázott. Azonnal kézbe kapott és felsietett velem az emeletre.
A szobájába beérve, azonnal az ágyra vetett. Nem siettünk de a vágy mindkettőnket elemi erővel hajszólt előre. Aprólékosan feltérképezett és csak utána kezdett el vetkőztetni. Minden egyes levetett ruhadarabért jutalom csókban részesültem, valamint apró kis simogatásokkal tette teljessé a repertoárját. Nagyon tetszett a kényeztetése, de úgy éreztem nem helyes hogy csak velem törődünk, ő is ugyanúgy megérdemli a kényeztetést mint én. Ezért minden gátlásomat levetkőzve, kezdtem el kezeimmel a hátát simogatni, majd ezt követően haladtam egyre lejjebb. Féltem és bizonytalan voltam, de próbáltam ezen változtatni. Egyfolytában csak Kriszre gondoltam. Nem okozhatok neki csalódást. Menni fog mennie kell. Itt és most Krisszel vagyok és nem azzal az őstulokkal aki megerőszakolt. Krisz van itt velem, ő kényeztet és ő tesz meg mindent azért hogy nekem jó legyen.

- Kicsim, annyira szeretlek. – elég volt ez az egy mondat Krisztől és minden kétségem és félelmem a semmivé lett. A görcs ami eddig a testemet uralta szépen lassan elmúlt és átadta a helyét annak a felemelő érzésnek, amit a kezdetektől fogva éreznem kellett ahogy ő hozzám ért. A perzselő mindent felégető simítások, a lehelet finom kényeztető mozdulatok, az apró kis csókok a testemen, minden rossz élményt elfeledtettek. Az agyam annyira kiürült, hogy nem tudott másra koncentrálni, mint Krisszre, mintha csak ő lett volna az egyedüli a földkerekségen, minden más megszűnt egy pillanatra létezni, hogy ismét egy egészben álljon össze. Hihetetlen de egyben lehengerlő volt ahogy a testeink egyesültek. Varázslatos volt valami újnak a részese lenni, valami ujjat felfedezni, azt hogy igenis lehet két külön ember is egy egész. Most már nem csak lelkiekben, de testileg is egy egészet alkottunk teljesen.

- Én is szeretlek. – most mondtam ki először azt, hogy mennyi mindet jelent nekem Krisz, de úgy érzem jobb alkalmat keresve se találhattam volna erre. – Nagyon szeretlek – erős karjaival szorosan ölelt egészen addig, míg az álom el nem nyomott mindkettőnket.