15. fejezet

Ezt a részt a szívbetegeknek írtam, azoknak akik tudják mi az igazi szenvedés , köztük a bátyámnak Janinak.

15 fejezet

Bella szemszöge

Életem egyik legrosszabb éjszakája volt a tegnapi. Kriszt elláztatva látni, Hannát meg félholtan. Senkinek nem kívánom azt az érzést amit mi a korházban átéltünk. A rettegés, a félelem, hogy-hogy lesz tovább. Hanna egyáltalán életben marad-e? Nagyon megviselt mindannyiunkat, főleg Kriszt. Láttam rajta hogy lelkiismeret furdalása van valami miatt, és ez csak fokozódót az eltelt idővel amit a korházban töltöttünk.

- Nem akarod elmondani? Látom hogy emészted magad valami miatt. – ültem le mellé a váróban.

- Veszekedtünk. – annyira megtört volt szegény. Ennyire magába roskadva még soha nem láttam.

- Min vesztettek össze? – kérdeztem meg tőle, hátha könnyebb lesz neki ha valakinek kiöntheti a szívét.

- Elmondta az igazságot magáról, már amennyit én elengedtem neki mondani, mert biztos mondott volna még dolgokat csak én nem voltam rá kíváncsi és otthagytam. Elmentem, ott hagytam őt. Érted? Elmentem. – teljesen magát okolta a történtekért. – Meg kért hogy maradjak, de én inkább elmentem és jól berúgtam. Ha ott maradtam volna, akkor ez nem történik meg. – zokogva hajtotta a fejét a két tenyerébe.

- Ha ott maradtál volna se változtatott volna semmit. Szívbeteg, régóta, valószínűleg veleszületett. Az ilyen betegnél elég egy enyhe megfázás és némi stressz, és kész baj. Senkinek nem mondta el, hogy ilyen súlyos betegsége van, nem tudtunk rá úgy oda figyelni, ahogy kellet volna.

- De én akkor is felelősnek érezem magam miatta. Két hónapja élünk együtt és én semmit nem vettem észre. Ő annyira magabiztos tette a dolgát, soha nem kért segítséget semmiben. Annyira természetesnek vettem, hogy egyedül dolgozik.

- Biztos nem akart gyengének látszani a szemedben. Sok szívbeteg nem szereti, ha betegsége miatt másként tekintenek rá, sokan azért titkolják a betegségüket mert nem akarnak más bánásmódban részesülni mint az egészséges társaik.

- Még az is jobb lett volna, mint ez a mostani helyzet. Miért nem mond nekünk senki semmit?

- Sok idő kell a vizsgálatok miatt, ráadásul késő este volt amikor behozták.

- Értem én, de csak tudnak valami konkrétumot mondani a vizsgálatok nélkül is, elvégre diplomás orvosok.

- Krisz ne türelmetlenkedj, amint tudnak szólnak, ebben biztos vagyok. – és mint végszóra megjelent előttünk egy őszülő halántékú, negyvenes éveit taposó fehér köpenyes orvos.

- Önök Mss. Cordina hozzátartozói?

- Igen. – pattantuk fel azonnal. – Jól van? –kérdeztük egyszerre Krisszel.

- Az állapotét stabilizáltuk, most jelenleg gépeken tartjuk a biztonság miatt.

- És mi miatt lett rosszul?

- Szívizomgyulladása volt, ez eredményezte, a viszonylagosan gyengébb szívinfarktust. Ez a betegség a szívbetegek körében alakul ki, főként akkor ha megerőltetetik magukat és elkapnak valamilyen vírusos fertőzést. A beteg általában nem érzi semmi jelét annak hogy rosszul lenne, ezért is olyan alattomos ez a betegség, hírtelen csap le. A beteg a végső pillanatban már segítséget se tud kérni, csak a hírtelen fájdalmat érzi, ami a mellkasából sugárzódik ki a teste egész részére. Hanna még szerencsés volt, hamar megtalálták. A szervezete pedig nagyon erős, gyorsan tud majd regenerálódni. Viszont azt kötelességem elmondani, hogy az ilyen betegségnek mindig van következménye. Hegesedés jön létre, ami akár a jövőben további problémához vezethet. Most amit egyedül tehetnek érte azaz ha nem stresszelik és nem hagyják hogy sokat dolgozzon.

- Bemehetünk hozzá? – kérdeztem megmert szegény Krisz még nem tért teljesen magához a sok információtól.

- Az intenzíven fekszik ezért csak egy ember mehet be hozzá, sajnálom.

- Köszönjük a segítségét.

- Nincs mit ez a dolgom, ha nincs más kérdésük akkor én mennék tovább.

- Nincs, és még egyszer köszönjük. – köszöntem el az orvostól.

- Gondolom te akarsz hozzá bemenni elsőnek? – fordultam Krisz felé.

- Igen.

- Ó várjanak. – fordult vissza gyorsan az orvos – Hannán teljes körű vizsgálatot végeztünk el, és kiderült egy elég megrázó dolog a nőgyógyászati vizsgálatoknál.

- Mi? – egyszerre kérdeztünk Krisszel mert fogalmunk se volt róla mire akar kilyukadni az orvos.

- A hölgy erőszak áldozata lehetet, nem olyan rég valaki megerőszakolhatta.

- Ez biztos? – Kriszt az összeomlás szélére sodorta ez a hír.

- Igen. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták. Sajnálom. – az orvos még vigasztalásképp vállon veregette Kriszt és ott hagyott minket.

Krisz szemszöge

Hanna mellett ülve a korházi szobában, gondolkoztam el sok mindenről. Arról hogy mennyire felszínesen ismertem meg az embereket. Hannával több, mint két hónapja éltünk együtt, de ez a kis idő olyan volt mintha nem is lett volna. Ha a valóságot és a kész tényeket nézzük, semmit nem tudtunk egymásról. Én ugyan elmondtam néhány dolgot magamról, de ő semmit. Amikor meg nagy nehezen rászánta volna magát, akkor meg én makacsoltam meg magam.

A makacsságom vezetett idáig vagy talán az életünk és a körülmények nem tudom. Egyedül csak azt érzem, hogy mindketten felelősek vagyunk azért, hogy most itt vagyunk. Fele-fele arányban követtünk el hibákat. Ki nagyobbat ki kevesebbet, de mindketten hibáztunk. Ő a titkolózásaival, én a makacs viselkedésemmel.

Annyi minden másképp alakulhatott volna.

- Krisz. –halk nyöszörgés ébreszt fel.

- Hanna? Hanna jól vagy? – azonnal mellette teremtem, és megszorítottam a kezét.

- Sajnálom. – annyi megbánás összpontosul azokba a csoki szemekbe, hogy nem bírok sokáig beléjük nézni.

- Ne, ne mond ezt. Mind ketten hibáztunk. De nem számít, újra kezdünk mindent. Ezúttal titkok és minden féle hazugságok nélkül.