21. fejezet

21. fejezet

Krisz szemszöge

- Igen itt vagyok David. Mi lett az eredmény az enyém vagy sem a gyerek? – még soha nem éreztem a másodperceket ilyen hosszúnak, és még soha nem voltam ilyen kutyaszorítóba. Most átérzem azoknak a nagyvadaknak a kínját, amik a vadász csapdájába kerülnek. Hiába szabadulnának minden erejükkel, egyszerűen nem megy nekik, minden egyes mozdulattal csak egyre jobban belegabalyodnak a csapdába. Ha egy kicsit is szerencsém van, akkor én még megszabadulhatok, nem akarom az egész életemre egy olyan nő árnyékába élni, aki a gyermekemmel tart sakkban.

- Az eredmények szerint 99.9%-os hogy nem te vagy az apa. – a többiek üdrivalgásától alig jutott el minden szó a tudatomig. Nem én vagyok az apa! Alig bírom felfogni, ez tényleg lehetséges?!

- Ez biztos? Nem akarom hogy valami keveredés legyen, sem hogy később Vanessa a nyakamra járjon és perelgessen. – fő a biztonság, száz százalékosan biztos akarok lenni mindenben.

- Igen, papírokkal is alá tudjuk ezt támasztani, másrészt öhm. hogy is mondjam ezt – mintha keresné a szót, amire a többiek is visszavesznek a jó kedvből- a kisfiú bőre kicsit kreolos. – nyögi ki végül. – próbálom összerakni a dolgokat de a hetek óta tartó megpróbáltatások miatt lassan jár az agyam.

- Vagyis néger? – vág közbe anyu, hitetlenkedne.

- A gyerek egyik felmenője között biztos volt afrikai, és mint tudjuk ebben az estben ez csak apuka lehetet , ami kizárja azt hogy te legyél az. Genetikailag kizárható az apaság ténye.

- És mi lesz most a kicsivel? – akármennyire is nem az enyém, azért csak egy kisbabáról van szó, és amennyire én ismerem az édesanyját, a füle botját se fogja mozdítani a saját gyermeke érdekében, főleg most nem amikor kiderült, hogy nem az enyém a gyerek.

- Amikor Vanessa először meglátta, idegrohamot kapott alig lehet lefogni, ne tegyen kárt magába, úgyhogy rá nem lehet bízni a picit, egy ideig még itt maradhat nálunk, de utána valószínűleg nem. Sajnos kell a hely az új babáknak. A gyámhatóság fogja magával vinni, és ők választanak ki számára egy alkalmas gyermekotthont.

- Árvaházba viszik? –ajaj láttam már anyunak ezt az arcát, és az semmi jót nem ígért. Csak nem azt fontolgatja amire gondolok.

- Attól tartok, hogy igen. – Örültem hogy David nem akart minket rábeszélni semmire, de anyunak szerintem ennyi is elég volt ahhoz hogy a sajátjának érezze azt a kisbabát.

- És nem lehetne ezt máshogy megoldani? –apunak csak most esett mire utalgat anyu.

- Nem, nem lehetne. - szögezi le apu anyu szemeibe nézve.

- Nem téged kérdeztelek. – anyut még soha nem láttam ennyire határozottnak, mint most. Sőt még azt se tapasztaltam az elmúlt huszonöt évben, hogy anyu egyszer is ellent mondott volna apunak, most pedig határozottan a sarkára állt. A többiek arcán is meglepettség látszik ilyen fordulatra még ők se számítottak. A végén a fiamnak hitt kisbabából, a saját testvérem lesz.

- Elméletileg lehetséges az örökbefogadás, mivel az édesanya jelenleg nincs olyan állapotban hogy döntőképes legyen, az apukáról pedig nem tudunk semmit, a kicsinek pedig szülök kellenek, de erről végső soron a gyámügyesek döntenek. – anyu szemei könyörgő kiskutyákká vállnak pillanatok alatt és úgy néznek apura.

- Szívem mi lenne, ha mi kicsi Annánk lenne annak a kisbabának a helyében? Te hagynád őt árvaházba vitetni? – ez teli találat volt, ha valamivel, akkor Annával lehet a legjobban aput befolyásolni.

- Ez nem ugyanaz. És nem, nem akarok egy olyan gyereket, aki egy örült nőtől és egy vadidegen férfitől származik. Szívem nekünk semmi közünk ehhez a kisbabához. – apu is kezd egyre idegseb lenni, pedig pontosan jól tudja milyen anyu, ha valamire rááll, akkor hat lóval se lehet onnan eltántorítani, ez a veszekedés már a kezdett kezdetén eldönttet, mégpedig anyu javára.

- Pont az ilyen felfogás miatt nem lehetek nekem se szüleim. – a csöndet vágni lehetet erre a kijelentésre, mindenki megdöbbenve mered anyura. A mindig vidám álarc tehát ezért volt, ezért ragaszkodott anyu az emberekhez annyira. Régebben ha a szüleiről kérdezgettem csak annyi mondott hogy régen meghaltak és ne kérdezősködjek róla mert nem szeret róla beszélni. – Pont olyan árvaházban nőttem fel, mint ahova ezt a kisbabát akarják vinni, és ha egy kicsi esély is van arra hogy egy gyereket megmentsek attól a sorstól, akkor igenis megteszem. – anyu apa kezeibe adta át Annát, majd mindenkihez intézve szavait folytatta - Azt a kisbabát mi fogjuk örökbe fogadni, és kész! Ő a mi kisbabánk, és ha most megengeditek, akkor megyek és megnézem a fiamat.

Hanna szemszöge (Vanessa szülése után 3 héttel)

Lassan de biztosan minden készen áll a nagy futamra, én amennyire csak tudtam oda tettem magam. A pálya már teljesen ki van építve és a kordonok kialakítása is könnyebben ment azt gondoltam. A lakosok se hőbörögtek a nagy bejelentésre, biztos elfogadták, hogy ez ugyanúgy az ő érdeküket szolgálja, mint az országét.

A nagycirkusz rengeteg bevételt hoz, másrészt azok akik eddig nem tudták hol található Cordina a térképen ennek köszönhetően mind megtudták. Ezért is vagyok nagyon büszke, mert ennek az áttörésnek én is a részese lehettem, sőt jelentős részét kivettem a munka részének. A nagy bejelentést múlt héten tettük közé, melynek köszönhetően mindenki értesült a nagy hírről, hogy a következő futamot, már bizony itt fogják nálunk megtartani. Sokaknak biztos meglepetés lehettünk, hiszen diszkréten titokban intéztünk mindent, de az utcai pályákra jellemzően nálunk se kellett sok idő a pálya kialakítására, szó szerint minden adva volt.

- Hannnnnnnaaa. – hátam mögül kedvenc unokaöcsém hangját hallom meg.

- Leo hát te mit keresel ide kint? Késő van és a szüleid nem hiszem hogy megengedték hogy egyedül kóricálj az utcán. – kézen ragadva igyekszek vissza a kastélyba. –Hogy sikerült megszöknöd testőröktől?

- A titkos alagutakon keresztül. – vallja be minden szégyenérzet nélkül, szerintem tisztában van vele, hogy nem tudok rá haragudni, az igazi baj csak ott kezdődik, hogy hozzám hasonlóan más se tud rá haragudni, még a saját szülei se.

- Több ilyen szökési kísérletet ne csinálj!Mi lett volna ha nem futunk össze? Bárki elrabolhatott volna vagy még sokkalta rosszabbakat is tehetek volna veled.

- Tudom, de hozzád jöttem, látni akartam hogy áll a pálya.

- A pálya készen van és azt fényes nappal is megnézhetted volna. – róttam meg.

- Hana segítenél valamiben? – fogalmam sincs mire megy ki a játék, de türelmesen végig hallgattam, a monológját - Tudod ezért is akartam veled ilyenkor találkozni, apának vagy anyának nem mernék ilyet mondani mert tudom milyenek. Egy jövendőbeli uralkodó viselkedjen rendesen. – utánozta elég hatásosan édesapja hangját – Szóval csak arra akarlak kérni hogy segíts abban hogy személyesen találkozzak a kedvenc Forma-1-es pilótámmal, de úgy hogy ne legyenek mellettem a testőrök, azt szeretném ha ő olyanak látna amilyen vagyok egy kis srácnak a sok közül. – Nem kivitelezhetetlen, de elég nehéz lesz ezt megoldani.

- Jól van, valahogy majd csak megoldjuk – kaptam ölbe, mert álmos szemei már-már lecsukódnak. – És mond csak, ki az a szuper jó pilóta, akiért még a szüleid haragját is bevállalod? – és amiért minimum az én fejemet is leveszik, ha észreveszik, hogy megléptem a következő nagyherceggel.

- Krisztián Vettel. – suttogja félálomban a fülembe.

20.fejezet

20. fejezet

Krisz szemszöge

- Akkor nagyot fogsz csalódni, amikor kiderül hogy mégis. – a gúnyos arca csúf torzba csap át amikor hirtelen gömbölyű hasához kap. –Áh , au, jaj, jön a baba.

- Biztos vagy benne vagy ez is csak valamilyen trükk hogy megsajnáljalak? – az elmúlt héten számtalanszor próbált csőbe húzni, az álfájdalmaival, ezért nem csoda nem pattanok azonnal a segítségére.

- Igen te tökelütött, most nem tettek, iszonyatosan fáj! – megtehetném hogy az elmúlt három hónapért hagyom egy kicsit szenvedni, de nem teszem, az a kis baba nem tehet róla hogy milyen egy pénzsóvár édesanyja lett.

- Jó akkor te menj az autóhoz én meg összeszedem azokat a dolgokat amik kelhetnek. – a legkevésbé se izgatom magam, elvégre az a baba nem az enyém, és még csak nem is egy olyan nőnek segítek, aki megérdemelné. Ha kedves lett volna, vagy ha nem úgy tör ránk annak idején mint egy őstulok, akkor most én is segítőkészebb lennék, de így nem érzem úgy a mintaférjek szerepét kelljen játszanom, akik a vajúdó feleségük kezét fogva rimánkodnak hogy minden rendben menjen. Lesz majd olyan pillanat amikor majd ezt is nagyobb intenzitással fogom átélni de az biztos nem most lesz, nem ezzel a nővel és nem is ezzel a kisbabával.

- Mi a fene tartott ennyi ideig? Ha nem sietsz a végén még itt születik meg az első gyermekünk. – a kocsiba beszállva a jól megszokott rikácsolás fogad.

- Inkább koncentrálj a légzési gyakorlatokra amiket a terhes tornán tanultál. – magam tettem csak hozzá hogy legalább addig se jár fölöslegesen a szád.

- Áuuuuu, ez iszonyatosan fáj. – szépen kerülgettem a kocsikat , különös képen nem siettem a magzatvíz nem folyt el addig pedig semmi gond nem lehet. Az első gyermekek pedig nem szoktak sietni, legalábbis az orvos ezt mondta.

- Senki se mondta még neked hogy a szülés nem egy leányálom? – olyan szemeket mereszt rám amitől minden jóérzésű ember összehúgyozná magát a félelmében, de rám már nincsenek hatással a kitörései – Vagy talán azt képzelted, hogy minden fájdalom nélkül sikerül megszülnöd azt a gyereket? Mert ha igen, akkor nagyobb bolond vagy mint amilyenek eddig tartottalak. – szabályosan rám támadt, csak a szerencsén múlott hogy nem végeztük az útszéli árokban , és nem mentünk neki senkinek. – Állj már le! Mi a fene bajod van? Normális vagy te egyáltalán? Ha most azonnal nem hagyod abba ezt eszelős viselkedésedet ott hagylak az első közkórházban egyedül, ahol azt csinálhatnak veled amit csak akarnak! Nagyon elegem van már belőled. Befurakodtál az életemben, és tönkre tettél mindent, ami eddig csak egy kicsit is jó volt az életemben! Úgyhogy istenemre mondom ha tovább folytatod ezt a kiállhatatlan hisztériás viselkedését úgy ott hagylak az első korházban hogy azt se fogod tudni ki volt az a Krisztián Vettel. – fakadok ki üvöltve, most értem el ahhoz amit a sportolóknál a tűrőképesség határának szoktak nevezni. Az idegbaj kerülget, de végre mindketten csöndben maradunk, a biztonságos nyugalmat, csak a Vanessa felől érkező halk sóhajok és fájdalmas nyögések zavarják meg.

- Végre megérkeztünk. – a magán korház ajtaja előtt már várnak minket, Vannessát egyből egy tolókocsiba ültetik és azonnal elviszik a szemeim elől. Én a szülészeti osztály előtti falnak támasztott székek egyikébe dőlök le fáradtan. Végre vége lehet mindenek, végre talán megszabadulok ettől a rémálomtól, ami három hónapja kísért, és nem hagy nyugtot egy másodpercre se. – olyan dolgot tettem amiben eddig sose hittem, de most kénytelen voltam meg tenni már csak ebben bíztam a kezeimet néma imára kulcsoltam és úgy imádkoztam magamban ahogy eddig még sose tettem- Kérlek Istenem ha csak egy kicsit is szeretsz akkor nem hagyod az a gyerek az enyém legyen, kérlek ne tedd tönkre az egész életemet. Már épp eleget vezekeltem.

Hanna szemszöge

Valami fura bizsergető érzést érzek a szívem tájékán, olyan ez, mint amikor az ember megérzi hogy az eső előtt megváltozik a levegő, hírtelen hűvös lesz és a levegő illata is megváltozik ahogy permet szerű vízcseppek elkezdnek lassan esni. Valami változni fog és ez biztos,már csak azt kellene tudnom hogy a végkifejlet az eső után egy gyönyörű szivárvány lesz, ami prizmaként mutat utat az eső elől menekülőknek, vagy csak romok maradnak amik áldozatul estek a veszedelmes viharnak. Vajon melyik végkifejlett várható?

Fejemet a nedves ablak peremének döntöm és onnan figyelem ahogy a kutyák a kisgyerekekkel játszanak a szemerkélő esőben a kertben. Régebben még én is ott voltam a rózsák közt forogtam és gondtalanul táncoltam a harmatos virágok között, akkor még fogalmam sem volt arról mi a fájdalom mi az, ha nagyon szeretsz valakit, és aki képtelen erre.

Krisz szemszöge

Anyuék is megérkeztek kis húgommal Annával, míg Ferrék is befutottak a kicsi keresztlányommal Cassandra Alonsoval. A kicsi Cassi most egy hónapos, de azt már most ellehet róla mondani, hogy minden hímneműt az ujja köré csavart. A kis pufi arcával amit a szülök egyeztetése alapján az apukától örökölt és az édes szöszke kunkori hajával amit az anyukásától örökölt nem is lehetne szebb. Persze kishúgom se marad le szépségben, ő a mi kis hercegnőnk , apával ahogy csak tehetjük kényeztetjük, amit anyu sose nézz jó szemmel, de eddig még egy szóval sem ellenezte túlzott rajongásunkat.
Most is relaxálás céljából tartom karjaimban Annát. A kicsi puha kis teste és rózsa illata nyugtatóként hat fáradt idegeimre. Ha valami akkor ez most eltudja terelni a gondolataimat Vanessáról.

- Mr. Vettel itt van önök között? – azonnal megfordultam a tengelyem körül és a picit édesanyám kezébe csúsztattam.

- Igen itt vagyok David. Mi lett az eredmény az enyém vagy sem a gyerek?

19.fejezet

19. fejezet

Hanna szemszöge

A világ amit három hónap alatt sikerült felépítenem most ennek a hírnek köszönhetően a szemeim előtt kezdett darabokra hullani. Én tényleg minden munkát elvállalok, de ezt nem, ezt nem kérheti senki tőlem, nem erre nem vagyok képes tiltakoztam hevesen fejben. Ha elvállalnám, folyamatosan kapcsolatban lennék a forma-1-el és így közvetlenül de kapcsolatba kerülnék Krisszel is, amit egyáltalán nem akarok. Éppen most sikerült túl lépnem rajta, erre tessék, jön ez a hír és tönkre tesz mindent.

- Nem vállalom, sajnálom de nem megy. – ráztam meg a fejem, tagadóan.

- Nem értem eddig úgy volt, hogy munkát szeretnél, most adtam mégsem vállalod el. – Alexander kérdőn néz rám, hogy akkor hogy is van ez, mert ezt a női logikát képtelen követni. – Van ennek valami oka? – nemlegesen bólogatok mert megszólalni nem tudok, a szigorú hang hallatán- Jó akkor tiéd a munka. – és már hesseget is ki az irodából, még csak tiltakozni sincs időm, már az ajtó mögött találom magam.

- Hát ez szuper, tényleg. Most nagyon utállak Alex. – dörmögöm az ajtólapnak.

- Miért utálod őt ennyire?- édesanyám hangja legalább nem volt számon kérő csupán csak érdeklődő.

- Ez hosszú. – sóhajtok mélyet, miközben megfordulok.

- Annyira csak nem, hogy megoszd velem. – ragad karon és rángat maga után. Először még nem tudtam hova visz, végül rájöttem a rózsa ház felé tartunk.

- Gyerünk ki vele, tudom hogy valami nyomaszt. – egy kis kőpadra helyezkedtünk el egymással szemben. – Egy férfi a gond ugye?

- Nem ... egészen. - olyan rossz hogy eddig mindent megoszthattam anyuval, de ezt nem tudom hogyan mondjam el , ezt most valahogy más. Olyan magánjellegű, mint egy titok.

- Szóval igen.

- Ühm.

- Még mindig szereted őt. – ez nem kérdés volt csak egyszerű megállapítás anyu részéről.

- Igen, még mindig.

- És ő tudja ezt?

- Nem. Nagyon megbántott azzal, amit tett. – ha már egyszer nagy nehezen belevágtam akkor teljesen kiöntöm a szívemet, hátha így könnyebb lesz - Egy másik nőtől lesz kisbabája. Egy közönséges nőtől, ha velem egyenrangú lenne vagy ha legalább kedves lenne akkor nem fájna ennyire hogy elvették őt tőlem, de az a nő...- nem tudtam tovább folytatni annyira magával ragadt az indulat és a kétségbeesettség.

- Gyere ide kicsim – anyu úgy nyugtatott meg ahogy kiskoromban tette, lágyan körbe ölelt a karjaival és ütemesen simizni kezdte a hátamat. – Tudom hogy most nehéz, de idővel jobb lesz, és ha igaz amit arról a nőről mondtál úgyse maradnak sokáig együtt, még talán az is lehet hogy nem is az övé a gyerek.

- Úgy gondolod? – húzódtam el tőle hogy a szemébe tudjak nézni.

- Igen. Milyen ember a szerelmed? Gazdag, módos, jó megjelenésű akire büszke lehet az ember és szívesen mutatkozik az oldalán az újságok címlapján? – anyu megfelelő érzékkel tapintott rá azokra a pontokra amikre én sértettségembe nem is gondoltam.

- Igen ez mind ráillik, de ő sem tagadta hogy viszonyt kezdett volna azzal a nővel.

- Ettől függetlenül annak a nőnek nagyon is jól jött ez a gyerek. Képzeld magad a helyébe és úgy gondolkodj. Szegény szerencsétlen terhes lesz, valószínűleg azt se tudja kitől és mit gondolsz ki lesz az első akire rábizonyíthatja hogy az övé? Hát arra, aki a számára a legmegfelelőbb, nem fogja a valódi nincstelen apának bevallani az igazat, inkább keresett egy könnyen befolyásolható gazdagot, akit rávehet az apaságra. – anyu szavai olyanok voltak számomra mint egy jól őrzött kulcs ami a boldogságom kapuját nyitotta. Talán mégis lenne lehetőség az újrakezdésre?

- De ő meg se próbált engem megkeresni. Nem volt itt miután rosszul lettem, és semmit sem tett. – fakadtam ki reményt vesztve.

- Most csak a kifogásokat gyártod szívem. Biztos megvolt rá a jó oka. Úgy ismerted meg őt mint aki őt hagy a legnagyobb bajban, vagy mint aki kiáll melletted és segít?

- Mint aki kiáll mellettem. – vallottam be őszintén.

- Na látod nem kell fölöslegesen kombinálni, biztos vagyok benne hogy ez a fiú mai napig csak rád vár és keresi a megoldást a problémájára.

- De hogy győződjek meg erről?

- Nekem azt csiripelték kis madarak hogy nem sokára Forma-1 –es versenyt rendeznek itt, talán ez megfelelő alkalom lenne az új találkozásra. –nézz rám anya sejtelmesen.

- Te ... te mindent tudtál ugye?

- Kicsim előttem semmi nem lehet eltitkolni ezt tudhatnád, de jobban szeretem volna ezeket tőled hallani.

- Végül is ez igaz, és köszi a tanácsokat. – öleltem meg gyorsan. –Most viszont rohanok egyeztetni meg telefonálni, még rengeteg dolgom van.

Krisz szemszöge

Három hónap telt és azóta semmi nem változott, csak annyit sikerült elérnem, hogy Vanessát egy általam elfogadott és ismert nő gyógyász fogja megvizsgálni és nála is fog szülni, anyu orvosában bízok csak meg egyedül, nem hagyom hogy valami szedetvedet orvosnál szüljön. Még csak az kéne hogy hamisított papírokkal akarja a nyakamba varrni a gyereket. Nem, amint megszületik, apasági tesztet követelek, amit Dávid gyorsan a vér eredmények alapján el tud majd végezni. Nem fognak érdekelni Vannessa kifogásai, a tesztet mindenféleképpen elvégeztettem, nem akarok egy szemernyi kétséget sem a felől, hogy az a gyermek az enyém.

- Szívem figyelsz te egyáltalán rám? – már megint kezdi.

- Ha nagyon tudni akarod nem, nem figyelek mivel nem érdekel mit mondasz. – annyira kikészít néha a hisztijeivel, elhiszem hogy a terhes nők fáradtak és nyűgösek , de ő minden nap ilyen. Édesanyám és Bella soha nem viselkedtek így, soha nem bolondultak meg és soha nem kezdtek el patáliát csapni a bolt kellős közepén, úgy mint egy ötéves. A legrosszabb az egészben hogy így nem csak magát, hanem vele együtt engem is leégett mindenki előtt. Van olyan nap, hogy legszívesebben nem is mutatkoznék nagy nyilvánosság előtt, csak otthon lennék a saját kis birodalmamban, amit még Hanna rakott rendbe.

- Elárulnád miért nem szülhetek a saját orvosomnál? –már megint kezdi.

- Talán azért mert nem vagyok hülye! Anyám orvosánál fogsz szülni és kész, törődj végre bele.

- Az az ember utál engem, és olyan öreg is, nem bízok benne, nagyon nem szimpatikus.

- Még jó hogy senki nem kérdezett, és csak úgy mellesleg Németország legjobb nőgyógyászát pocskondiázod már hónapok óta. Nála jobb kezekben nem is lehetnél, és nem is leszel, ezzel a vitát pedig le is zárom, végleg. Többet nem akarok még egyszer erről beszélni, előre is figyelmeztetlek hogyha még egyszer szóba mered hozni itt hagylak és csak a szülésre jövök vissza. Elég érthető voltam? – már esküszöm, egyáltalán nem érdekel hogy nő, hogy terhes, semmi nem érdekel vele kapcsolatosan, már csak azt akarom hogy kirekeszthessem az életemből és soha többé ne kelljen róla hallanom.

- Téged tényleg nem érdekel a gyermeked? –alig egy másodperce kértem tőle valamit.

- Nem, mivel ő nem az én gyerekem! –ehhez kategorikusan továbbra is tartom magam, ha egy kicsit is meginognék akkor teljesen elvesznék, muszáj hinnem benne.

- Akkor nagyot fogsz csalódni, amikor kiderül hogy mégis. – a gúnyos arca csúf torzba csap át amikor hirtelen gömbölyű hasához kap. –Áh , au, jaj, jön a baba.

18.fejezet

Ígéretemhez híven visszatértem:)


18. fejezet

Krisz szemszöge

Ha azt hittem, hogy a múltkori korházi látogatásunk durva volt Hannával, akkor ez most egyenesen brutális. Az orvos amint meglátott egyből tudta mi a helyzet és azonnali műtős csoportot hívott össze. Kiderült hogy a mostani roham sokkalta rosszabb volt mint az előző és hogy ezt gyógyszerekkel már nem lehet tovább kezelni, azonnali életmentő műtétre került sor.

A műtét iszonyatosan sokáig tartott mindenki rohangált minden hova és természetesen senki se nyújtott lelki támogatást, nagyon egyedül éreztem magam, és nagyon bűnösnek. Az egész helyzet egyes egyedül csak az én ostobaságom miatt alakult ki. Ha én annak idején türtőztetni tudtam volna magam, akkor most nem lenne semmi gond, nem lennénk ebben ez átkozott korházban és nem kellene azért aggódnom, hogy a halálába kergettem a szerelmemet. Na igen, a sok ha.

Most tényleg mindent megadnék azért, hogy előre lehessen pörgetni az időt egészen addig, míg meg nem látom Hannát a fürdő kádban fürdeni. Annyi minden más lenne, ha a mostani tudásommal állhatnék ott az ajtó mögött.

- A lányunkat keressük úgy értesültünk, hogy ebben a korházban műtik. A neve Johanna de Cordina Rotchild. – egy erős karizmatikus hang ütötte meg a fülemet. Hátra fordulva egy középkorú, de nagyon elegáns házaspárt láttam, akit több fekete öltönybe öltözött kigyúrt férfi védett. Biztos ők lehetnek Hanna szülei. A hasonlóságok miatt le se tagadhatták volna a lányukat. A férfi hajába már őszhajszálak is keveredtek, de a tekintélyéből ez semmit nem vont le. Az arca éle nemes vonásokról árulkodik, ahogy a teste is. Az eddigi hercegek amiket láttam még csak meg se közelítik Johanna apját. Ezen a férfin látszik, hogy napi szinten edzi magát. A karján lévő izmok feszesen kitüremkednek, ahogy a felesége derekát öleli körbe. A nő is nagyon hasonlított Hannára, ha nem tudnám hogy az édesanyja azt mondanám, hogy a nővére.

- Még a műtőben van. Az orvosok egy pészmékert ültetnek a testébe, ezzel segítik elő hogy a szív ütemesen verjen. A műtéttel nem lehetet várni, életbe vágó volt a sietség. – magyarázta idegesen a pultnál álló főnővér.

- Nem akartuk magukat kérdőre vonni, megértjük a döntésüket. A lányunk állapota folyamatosan romlott az utóbbi időben, de mi nem tudtuk rábeszélni, kényszeríteni pedig nem akartuk. Ez az ő döntése kellett hogy legyen. – Hanna édesanyja lágy csengő hangján megnyugtatta a kimerült és végtelenül félénk főnövért.

- És azt megtudhatjuk, hogy mikor lesz vége a műtétnek? - ez engem is érdekelne.
- Nem sokára, talán félóra van még hátra.

Most mit tegyek? Maradjak és mutatkozzak be Johanna szüleinek, vállalva a lenyakazás lehetőségét vagy meneküljek el. Johanna miattam lett rosszul ez vitathatatlan tény, és ha igaz amit szemeiben láttam akkor semmi esélyem sincs kimagyarázni magamat. Eddig teljesen biztos voltam benne hogy nem lehet enyém a gyerek, de a ma napok eseményei még engem is elbizonytalanítottak. Mi van ha tényleg lesz egy fiam? És pont attól a szélhámos nőtől?! Nem az a gyerek nem lehet enyém, lehet hogy részeg voltam amikor lefeküdtem vele, de nem annyira hülye, hogy ne védekeztem volna. Az a gyerek nem az enyém, nem lehet az enyém, és ezt be is bizonyítom. Johannának el kell hinnie. Nekem nem lehet gyerekem mástól, csak tőle. Most viszont nem lenne semmi értelme oda állnom Johanna szülei elé, csak veszekednénk, és nem lenne jó így kezdeni a megismerkedést.

El kell mennem, tudom hogy Johanna hatalmasat csalódott bennem, és azzal még nagyobbat fog hogyha nem talál ott az ágya mellett amikor felébred , de én minél hamarabb tisztázni akarom ezt a helyzetet. Ha kiderül hogy az enyém a gyerek, akkor örökre békén hagyom őt, mert tudom hogy nem lenne semmi esélyem. Ismerem őt annyira, hogy tudjam soha nem kezdene egy családos apával, ha viszont nem az enyém a gyerek, akkor addig fogok előtte könyörögni még vissza nem fogad és nem lesz mindig a régi.

Hanna szemszöge (a műtét után 3 hónappal)

Halk motozásra ébredek fel, valaki halkan felmászik az ágyra majd halk kuncogások közepette ébresztgetni kezd. Alvónak tettem magam, mivel pontosan jól tudom, ki a kis zaklatom.

- Hanna kellj fel. – apró gyermek kezek nyitogatják a szemeimet, amik rendre visszacsukódtak – A hasadra süt a nap. – ezt pont úgy mondta, mint az édesanyám.

- Be vagyok takarva. – motyorásztam álmosan.

- Most már nem. – a kis ördögfióka azonnal lerántja rólam a lepedőmet, majd a következő menetben derekamra ülve tart fogva. Nem hiába lesz ő a következő nagyherceg, valahogy mindig eléri, hogy az emberek ráfigyeljenek. – Csak hogy végre fenn vagy – sóhajt fel panaszosan – A papa sürgősen hívat, azt mondta hogy elkell valamit intézned. – a smaragd szemek parancsolóan, de egyben pajkosan villannak meg.

- Mennék én szívesen, de egy hatalmas sárkány fogva tart, és sajnos egy szőke herceget se látok, aki a megmentésemre igyekezne - már régen nem hiszek a mesékben, Krisz az összes létező álmomat szétoszlatta. Azt hittem hogy benne megtaláltam életem párját, akiért képes lettem volna szembe szállni a családommal, mert én megtettem volna. Én mindenre képes lettem volna érte, még a családomat is itt hagytam volna érte, minden megtettem volna, csakhogy lássa mennyit ér nekem. Erre ő mit tett? Hátba támadott a legaljasabb módon, és még csak nem keresett mentséget magának. Nem keresett meg a műtét után se, nem próbálkozott egyáltalán nem harcolt értünk. Azt hittem hogy lesz elég férfi ahhoz, hogy megkeressen és tisztázzuk a kettőnk ügyét, de úgy látszik mást gondoltam én és mást gondolt ő a kettőnk kapcsolatáról. Én szentül hittem abban, hogy ami kettőnk közt volt az több volt, mint egy egyszerű futó kaland, én legalábbis többnek képzeltem, de úgy látszik, hogy kettőnk közül csak az én érzelmeim voltak igazán mélyek és tiszták.

- Már megint rá gondolsz ugye? – a kis kópé mindent észrevesz. – Ilyenkor mindig elfátyolosodik a szemed, mintha sírni készülnél. – előrehajolva megpuszilja az arcomat, majd kisfejét vállgödrömbe fúrja és úgy súgja a fülembe – Sose leszel egyedül, mi mindig itt leszünk neked. – ezt a szeretetett és békét kockáztattam Kriszért, ezt a feltétel nélküli odaadást tettem majdnem tönkre a meggondolatlanságommal, de ma már hála Krisznek pontosan tudom hol a helyem. Itt Cordinában, ahol az őseim is éltek védve a veszélyektől, és az olyan csalóktól, akik másnak mutatják magukat, csak azért hogy a szívembe férkőzve tegyen teljesen tönkre.

- Tudom kishercegem, tudom. De most sipirc mert öltözködnöm kell. – játékosan a popsijára csapva indítottam útjára. - Vajon mit akarhat tőlem Alexander? – miközben a válaszon agyaltam gyorsan magamra kapkodtam az aznapra kikészített ruháimat. Egy lenge kasmír felsőt és egy fekete farmert vettem fel, ha itt a kastélyban vagyok nem kell annyira kiöltöznöm max. ha vendégek jönnek , de azt előre közöli szokták így sose érnek váratlan meglepetések.

Míg magamban végig rágtam az etikettet, és felmerülő kérdéseket, a hosszú folyosókat járva eljutottam Alexander irodájáig. Gyorsan bekopogtam, ahogy az illem megköveteli, majd a választ meg se várva beengedtem magam.

- Látom Leonak sikerült felébresztenie. – alig látszik ki a papírhalmok alól, mégis jó kedvében van.

- Igen sikerült. –húzom el a számat, mert azért annyira nem volt kellemes a lepedő lehúzós rész. – Miért hívattál? –elegánsnak egyáltalán nem mondható módon lehuppanok az egyik székre.

- Lenne egy testhezálló feladat számodra.

- Állok rendelkezésedre. – így is elég soka időt lógtam el most itt az idő, hogy kicsit törlesszek a család felé.

- Nem rég a beszélgettem a Monacói herceggel és adott egy egészen jó ötletet, a turizmus fellendítésére. Az illetékes személyekkel már meg is beszéltem a lényeges kérdéseket, úgyhogy rád csak a szervezés hárul, és a díjak átadása.

- Tehát valamilyen versenyt kell megszerveznem? – nem is annyira rossz, bár az ilyen rendezvényeken nem én vagyok az elsődleges szervező, hanem apa.

- A versenyek versenyét fogod megszervezni, Cordina megnyitja kapuit a Forma-1-nek.