19.fejezet

19. fejezet

Hanna szemszöge

A világ amit három hónap alatt sikerült felépítenem most ennek a hírnek köszönhetően a szemeim előtt kezdett darabokra hullani. Én tényleg minden munkát elvállalok, de ezt nem, ezt nem kérheti senki tőlem, nem erre nem vagyok képes tiltakoztam hevesen fejben. Ha elvállalnám, folyamatosan kapcsolatban lennék a forma-1-el és így közvetlenül de kapcsolatba kerülnék Krisszel is, amit egyáltalán nem akarok. Éppen most sikerült túl lépnem rajta, erre tessék, jön ez a hír és tönkre tesz mindent.

- Nem vállalom, sajnálom de nem megy. – ráztam meg a fejem, tagadóan.

- Nem értem eddig úgy volt, hogy munkát szeretnél, most adtam mégsem vállalod el. – Alexander kérdőn néz rám, hogy akkor hogy is van ez, mert ezt a női logikát képtelen követni. – Van ennek valami oka? – nemlegesen bólogatok mert megszólalni nem tudok, a szigorú hang hallatán- Jó akkor tiéd a munka. – és már hesseget is ki az irodából, még csak tiltakozni sincs időm, már az ajtó mögött találom magam.

- Hát ez szuper, tényleg. Most nagyon utállak Alex. – dörmögöm az ajtólapnak.

- Miért utálod őt ennyire?- édesanyám hangja legalább nem volt számon kérő csupán csak érdeklődő.

- Ez hosszú. – sóhajtok mélyet, miközben megfordulok.

- Annyira csak nem, hogy megoszd velem. – ragad karon és rángat maga után. Először még nem tudtam hova visz, végül rájöttem a rózsa ház felé tartunk.

- Gyerünk ki vele, tudom hogy valami nyomaszt. – egy kis kőpadra helyezkedtünk el egymással szemben. – Egy férfi a gond ugye?

- Nem ... egészen. - olyan rossz hogy eddig mindent megoszthattam anyuval, de ezt nem tudom hogyan mondjam el , ezt most valahogy más. Olyan magánjellegű, mint egy titok.

- Szóval igen.

- Ühm.

- Még mindig szereted őt. – ez nem kérdés volt csak egyszerű megállapítás anyu részéről.

- Igen, még mindig.

- És ő tudja ezt?

- Nem. Nagyon megbántott azzal, amit tett. – ha már egyszer nagy nehezen belevágtam akkor teljesen kiöntöm a szívemet, hátha így könnyebb lesz - Egy másik nőtől lesz kisbabája. Egy közönséges nőtől, ha velem egyenrangú lenne vagy ha legalább kedves lenne akkor nem fájna ennyire hogy elvették őt tőlem, de az a nő...- nem tudtam tovább folytatni annyira magával ragadt az indulat és a kétségbeesettség.

- Gyere ide kicsim – anyu úgy nyugtatott meg ahogy kiskoromban tette, lágyan körbe ölelt a karjaival és ütemesen simizni kezdte a hátamat. – Tudom hogy most nehéz, de idővel jobb lesz, és ha igaz amit arról a nőről mondtál úgyse maradnak sokáig együtt, még talán az is lehet hogy nem is az övé a gyerek.

- Úgy gondolod? – húzódtam el tőle hogy a szemébe tudjak nézni.

- Igen. Milyen ember a szerelmed? Gazdag, módos, jó megjelenésű akire büszke lehet az ember és szívesen mutatkozik az oldalán az újságok címlapján? – anyu megfelelő érzékkel tapintott rá azokra a pontokra amikre én sértettségembe nem is gondoltam.

- Igen ez mind ráillik, de ő sem tagadta hogy viszonyt kezdett volna azzal a nővel.

- Ettől függetlenül annak a nőnek nagyon is jól jött ez a gyerek. Képzeld magad a helyébe és úgy gondolkodj. Szegény szerencsétlen terhes lesz, valószínűleg azt se tudja kitől és mit gondolsz ki lesz az első akire rábizonyíthatja hogy az övé? Hát arra, aki a számára a legmegfelelőbb, nem fogja a valódi nincstelen apának bevallani az igazat, inkább keresett egy könnyen befolyásolható gazdagot, akit rávehet az apaságra. – anyu szavai olyanok voltak számomra mint egy jól őrzött kulcs ami a boldogságom kapuját nyitotta. Talán mégis lenne lehetőség az újrakezdésre?

- De ő meg se próbált engem megkeresni. Nem volt itt miután rosszul lettem, és semmit sem tett. – fakadtam ki reményt vesztve.

- Most csak a kifogásokat gyártod szívem. Biztos megvolt rá a jó oka. Úgy ismerted meg őt mint aki őt hagy a legnagyobb bajban, vagy mint aki kiáll melletted és segít?

- Mint aki kiáll mellettem. – vallottam be őszintén.

- Na látod nem kell fölöslegesen kombinálni, biztos vagyok benne hogy ez a fiú mai napig csak rád vár és keresi a megoldást a problémájára.

- De hogy győződjek meg erről?

- Nekem azt csiripelték kis madarak hogy nem sokára Forma-1 –es versenyt rendeznek itt, talán ez megfelelő alkalom lenne az új találkozásra. –nézz rám anya sejtelmesen.

- Te ... te mindent tudtál ugye?

- Kicsim előttem semmi nem lehet eltitkolni ezt tudhatnád, de jobban szeretem volna ezeket tőled hallani.

- Végül is ez igaz, és köszi a tanácsokat. – öleltem meg gyorsan. –Most viszont rohanok egyeztetni meg telefonálni, még rengeteg dolgom van.

Krisz szemszöge

Három hónap telt és azóta semmi nem változott, csak annyit sikerült elérnem, hogy Vanessát egy általam elfogadott és ismert nő gyógyász fogja megvizsgálni és nála is fog szülni, anyu orvosában bízok csak meg egyedül, nem hagyom hogy valami szedetvedet orvosnál szüljön. Még csak az kéne hogy hamisított papírokkal akarja a nyakamba varrni a gyereket. Nem, amint megszületik, apasági tesztet követelek, amit Dávid gyorsan a vér eredmények alapján el tud majd végezni. Nem fognak érdekelni Vannessa kifogásai, a tesztet mindenféleképpen elvégeztettem, nem akarok egy szemernyi kétséget sem a felől, hogy az a gyermek az enyém.

- Szívem figyelsz te egyáltalán rám? – már megint kezdi.

- Ha nagyon tudni akarod nem, nem figyelek mivel nem érdekel mit mondasz. – annyira kikészít néha a hisztijeivel, elhiszem hogy a terhes nők fáradtak és nyűgösek , de ő minden nap ilyen. Édesanyám és Bella soha nem viselkedtek így, soha nem bolondultak meg és soha nem kezdtek el patáliát csapni a bolt kellős közepén, úgy mint egy ötéves. A legrosszabb az egészben hogy így nem csak magát, hanem vele együtt engem is leégett mindenki előtt. Van olyan nap, hogy legszívesebben nem is mutatkoznék nagy nyilvánosság előtt, csak otthon lennék a saját kis birodalmamban, amit még Hanna rakott rendbe.

- Elárulnád miért nem szülhetek a saját orvosomnál? –már megint kezdi.

- Talán azért mert nem vagyok hülye! Anyám orvosánál fogsz szülni és kész, törődj végre bele.

- Az az ember utál engem, és olyan öreg is, nem bízok benne, nagyon nem szimpatikus.

- Még jó hogy senki nem kérdezett, és csak úgy mellesleg Németország legjobb nőgyógyászát pocskondiázod már hónapok óta. Nála jobb kezekben nem is lehetnél, és nem is leszel, ezzel a vitát pedig le is zárom, végleg. Többet nem akarok még egyszer erről beszélni, előre is figyelmeztetlek hogyha még egyszer szóba mered hozni itt hagylak és csak a szülésre jövök vissza. Elég érthető voltam? – már esküszöm, egyáltalán nem érdekel hogy nő, hogy terhes, semmi nem érdekel vele kapcsolatosan, már csak azt akarom hogy kirekeszthessem az életemből és soha többé ne kelljen róla hallanom.

- Téged tényleg nem érdekel a gyermeked? –alig egy másodperce kértem tőle valamit.

- Nem, mivel ő nem az én gyerekem! –ehhez kategorikusan továbbra is tartom magam, ha egy kicsit is meginognék akkor teljesen elvesznék, muszáj hinnem benne.

- Akkor nagyot fogsz csalódni, amikor kiderül hogy mégis. – a gúnyos arca csúf torzba csap át amikor hirtelen gömbölyű hasához kap. –Áh , au, jaj, jön a baba.