21. fejezet

21. fejezet

Krisz szemszöge

- Igen itt vagyok David. Mi lett az eredmény az enyém vagy sem a gyerek? – még soha nem éreztem a másodperceket ilyen hosszúnak, és még soha nem voltam ilyen kutyaszorítóba. Most átérzem azoknak a nagyvadaknak a kínját, amik a vadász csapdájába kerülnek. Hiába szabadulnának minden erejükkel, egyszerűen nem megy nekik, minden egyes mozdulattal csak egyre jobban belegabalyodnak a csapdába. Ha egy kicsit is szerencsém van, akkor én még megszabadulhatok, nem akarom az egész életemre egy olyan nő árnyékába élni, aki a gyermekemmel tart sakkban.

- Az eredmények szerint 99.9%-os hogy nem te vagy az apa. – a többiek üdrivalgásától alig jutott el minden szó a tudatomig. Nem én vagyok az apa! Alig bírom felfogni, ez tényleg lehetséges?!

- Ez biztos? Nem akarom hogy valami keveredés legyen, sem hogy később Vanessa a nyakamra járjon és perelgessen. – fő a biztonság, száz százalékosan biztos akarok lenni mindenben.

- Igen, papírokkal is alá tudjuk ezt támasztani, másrészt öhm. hogy is mondjam ezt – mintha keresné a szót, amire a többiek is visszavesznek a jó kedvből- a kisfiú bőre kicsit kreolos. – nyögi ki végül. – próbálom összerakni a dolgokat de a hetek óta tartó megpróbáltatások miatt lassan jár az agyam.

- Vagyis néger? – vág közbe anyu, hitetlenkedne.

- A gyerek egyik felmenője között biztos volt afrikai, és mint tudjuk ebben az estben ez csak apuka lehetet , ami kizárja azt hogy te legyél az. Genetikailag kizárható az apaság ténye.

- És mi lesz most a kicsivel? – akármennyire is nem az enyém, azért csak egy kisbabáról van szó, és amennyire én ismerem az édesanyját, a füle botját se fogja mozdítani a saját gyermeke érdekében, főleg most nem amikor kiderült, hogy nem az enyém a gyerek.

- Amikor Vanessa először meglátta, idegrohamot kapott alig lehet lefogni, ne tegyen kárt magába, úgyhogy rá nem lehet bízni a picit, egy ideig még itt maradhat nálunk, de utána valószínűleg nem. Sajnos kell a hely az új babáknak. A gyámhatóság fogja magával vinni, és ők választanak ki számára egy alkalmas gyermekotthont.

- Árvaházba viszik? –ajaj láttam már anyunak ezt az arcát, és az semmi jót nem ígért. Csak nem azt fontolgatja amire gondolok.

- Attól tartok, hogy igen. – Örültem hogy David nem akart minket rábeszélni semmire, de anyunak szerintem ennyi is elég volt ahhoz hogy a sajátjának érezze azt a kisbabát.

- És nem lehetne ezt máshogy megoldani? –apunak csak most esett mire utalgat anyu.

- Nem, nem lehetne. - szögezi le apu anyu szemeibe nézve.

- Nem téged kérdeztelek. – anyut még soha nem láttam ennyire határozottnak, mint most. Sőt még azt se tapasztaltam az elmúlt huszonöt évben, hogy anyu egyszer is ellent mondott volna apunak, most pedig határozottan a sarkára állt. A többiek arcán is meglepettség látszik ilyen fordulatra még ők se számítottak. A végén a fiamnak hitt kisbabából, a saját testvérem lesz.

- Elméletileg lehetséges az örökbefogadás, mivel az édesanya jelenleg nincs olyan állapotban hogy döntőképes legyen, az apukáról pedig nem tudunk semmit, a kicsinek pedig szülök kellenek, de erről végső soron a gyámügyesek döntenek. – anyu szemei könyörgő kiskutyákká vállnak pillanatok alatt és úgy néznek apura.

- Szívem mi lenne, ha mi kicsi Annánk lenne annak a kisbabának a helyében? Te hagynád őt árvaházba vitetni? – ez teli találat volt, ha valamivel, akkor Annával lehet a legjobban aput befolyásolni.

- Ez nem ugyanaz. És nem, nem akarok egy olyan gyereket, aki egy örült nőtől és egy vadidegen férfitől származik. Szívem nekünk semmi közünk ehhez a kisbabához. – apu is kezd egyre idegseb lenni, pedig pontosan jól tudja milyen anyu, ha valamire rááll, akkor hat lóval se lehet onnan eltántorítani, ez a veszekedés már a kezdett kezdetén eldönttet, mégpedig anyu javára.

- Pont az ilyen felfogás miatt nem lehetek nekem se szüleim. – a csöndet vágni lehetet erre a kijelentésre, mindenki megdöbbenve mered anyura. A mindig vidám álarc tehát ezért volt, ezért ragaszkodott anyu az emberekhez annyira. Régebben ha a szüleiről kérdezgettem csak annyi mondott hogy régen meghaltak és ne kérdezősködjek róla mert nem szeret róla beszélni. – Pont olyan árvaházban nőttem fel, mint ahova ezt a kisbabát akarják vinni, és ha egy kicsi esély is van arra hogy egy gyereket megmentsek attól a sorstól, akkor igenis megteszem. – anyu apa kezeibe adta át Annát, majd mindenkihez intézve szavait folytatta - Azt a kisbabát mi fogjuk örökbe fogadni, és kész! Ő a mi kisbabánk, és ha most megengeditek, akkor megyek és megnézem a fiamat.

Hanna szemszöge (Vanessa szülése után 3 héttel)

Lassan de biztosan minden készen áll a nagy futamra, én amennyire csak tudtam oda tettem magam. A pálya már teljesen ki van építve és a kordonok kialakítása is könnyebben ment azt gondoltam. A lakosok se hőbörögtek a nagy bejelentésre, biztos elfogadták, hogy ez ugyanúgy az ő érdeküket szolgálja, mint az országét.

A nagycirkusz rengeteg bevételt hoz, másrészt azok akik eddig nem tudták hol található Cordina a térképen ennek köszönhetően mind megtudták. Ezért is vagyok nagyon büszke, mert ennek az áttörésnek én is a részese lehettem, sőt jelentős részét kivettem a munka részének. A nagy bejelentést múlt héten tettük közé, melynek köszönhetően mindenki értesült a nagy hírről, hogy a következő futamot, már bizony itt fogják nálunk megtartani. Sokaknak biztos meglepetés lehettünk, hiszen diszkréten titokban intéztünk mindent, de az utcai pályákra jellemzően nálunk se kellett sok idő a pálya kialakítására, szó szerint minden adva volt.

- Hannnnnnnaaa. – hátam mögül kedvenc unokaöcsém hangját hallom meg.

- Leo hát te mit keresel ide kint? Késő van és a szüleid nem hiszem hogy megengedték hogy egyedül kóricálj az utcán. – kézen ragadva igyekszek vissza a kastélyba. –Hogy sikerült megszöknöd testőröktől?

- A titkos alagutakon keresztül. – vallja be minden szégyenérzet nélkül, szerintem tisztában van vele, hogy nem tudok rá haragudni, az igazi baj csak ott kezdődik, hogy hozzám hasonlóan más se tud rá haragudni, még a saját szülei se.

- Több ilyen szökési kísérletet ne csinálj!Mi lett volna ha nem futunk össze? Bárki elrabolhatott volna vagy még sokkalta rosszabbakat is tehetek volna veled.

- Tudom, de hozzád jöttem, látni akartam hogy áll a pálya.

- A pálya készen van és azt fényes nappal is megnézhetted volna. – róttam meg.

- Hana segítenél valamiben? – fogalmam sincs mire megy ki a játék, de türelmesen végig hallgattam, a monológját - Tudod ezért is akartam veled ilyenkor találkozni, apának vagy anyának nem mernék ilyet mondani mert tudom milyenek. Egy jövendőbeli uralkodó viselkedjen rendesen. – utánozta elég hatásosan édesapja hangját – Szóval csak arra akarlak kérni hogy segíts abban hogy személyesen találkozzak a kedvenc Forma-1-es pilótámmal, de úgy hogy ne legyenek mellettem a testőrök, azt szeretném ha ő olyanak látna amilyen vagyok egy kis srácnak a sok közül. – Nem kivitelezhetetlen, de elég nehéz lesz ezt megoldani.

- Jól van, valahogy majd csak megoldjuk – kaptam ölbe, mert álmos szemei már-már lecsukódnak. – És mond csak, ki az a szuper jó pilóta, akiért még a szüleid haragját is bevállalod? – és amiért minimum az én fejemet is leveszik, ha észreveszik, hogy megléptem a következő nagyherceggel.

- Krisztián Vettel. – suttogja félálomban a fülembe.