20.fejezet

20. fejezet

Krisz szemszöge

- Akkor nagyot fogsz csalódni, amikor kiderül hogy mégis. – a gúnyos arca csúf torzba csap át amikor hirtelen gömbölyű hasához kap. –Áh , au, jaj, jön a baba.

- Biztos vagy benne vagy ez is csak valamilyen trükk hogy megsajnáljalak? – az elmúlt héten számtalanszor próbált csőbe húzni, az álfájdalmaival, ezért nem csoda nem pattanok azonnal a segítségére.

- Igen te tökelütött, most nem tettek, iszonyatosan fáj! – megtehetném hogy az elmúlt három hónapért hagyom egy kicsit szenvedni, de nem teszem, az a kis baba nem tehet róla hogy milyen egy pénzsóvár édesanyja lett.

- Jó akkor te menj az autóhoz én meg összeszedem azokat a dolgokat amik kelhetnek. – a legkevésbé se izgatom magam, elvégre az a baba nem az enyém, és még csak nem is egy olyan nőnek segítek, aki megérdemelné. Ha kedves lett volna, vagy ha nem úgy tör ránk annak idején mint egy őstulok, akkor most én is segítőkészebb lennék, de így nem érzem úgy a mintaférjek szerepét kelljen játszanom, akik a vajúdó feleségük kezét fogva rimánkodnak hogy minden rendben menjen. Lesz majd olyan pillanat amikor majd ezt is nagyobb intenzitással fogom átélni de az biztos nem most lesz, nem ezzel a nővel és nem is ezzel a kisbabával.

- Mi a fene tartott ennyi ideig? Ha nem sietsz a végén még itt születik meg az első gyermekünk. – a kocsiba beszállva a jól megszokott rikácsolás fogad.

- Inkább koncentrálj a légzési gyakorlatokra amiket a terhes tornán tanultál. – magam tettem csak hozzá hogy legalább addig se jár fölöslegesen a szád.

- Áuuuuu, ez iszonyatosan fáj. – szépen kerülgettem a kocsikat , különös képen nem siettem a magzatvíz nem folyt el addig pedig semmi gond nem lehet. Az első gyermekek pedig nem szoktak sietni, legalábbis az orvos ezt mondta.

- Senki se mondta még neked hogy a szülés nem egy leányálom? – olyan szemeket mereszt rám amitől minden jóérzésű ember összehúgyozná magát a félelmében, de rám már nincsenek hatással a kitörései – Vagy talán azt képzelted, hogy minden fájdalom nélkül sikerül megszülnöd azt a gyereket? Mert ha igen, akkor nagyobb bolond vagy mint amilyenek eddig tartottalak. – szabályosan rám támadt, csak a szerencsén múlott hogy nem végeztük az útszéli árokban , és nem mentünk neki senkinek. – Állj már le! Mi a fene bajod van? Normális vagy te egyáltalán? Ha most azonnal nem hagyod abba ezt eszelős viselkedésedet ott hagylak az első közkórházban egyedül, ahol azt csinálhatnak veled amit csak akarnak! Nagyon elegem van már belőled. Befurakodtál az életemben, és tönkre tettél mindent, ami eddig csak egy kicsit is jó volt az életemben! Úgyhogy istenemre mondom ha tovább folytatod ezt a kiállhatatlan hisztériás viselkedését úgy ott hagylak az első korházban hogy azt se fogod tudni ki volt az a Krisztián Vettel. – fakadok ki üvöltve, most értem el ahhoz amit a sportolóknál a tűrőképesség határának szoktak nevezni. Az idegbaj kerülget, de végre mindketten csöndben maradunk, a biztonságos nyugalmat, csak a Vanessa felől érkező halk sóhajok és fájdalmas nyögések zavarják meg.

- Végre megérkeztünk. – a magán korház ajtaja előtt már várnak minket, Vannessát egyből egy tolókocsiba ültetik és azonnal elviszik a szemeim elől. Én a szülészeti osztály előtti falnak támasztott székek egyikébe dőlök le fáradtan. Végre vége lehet mindenek, végre talán megszabadulok ettől a rémálomtól, ami három hónapja kísért, és nem hagy nyugtot egy másodpercre se. – olyan dolgot tettem amiben eddig sose hittem, de most kénytelen voltam meg tenni már csak ebben bíztam a kezeimet néma imára kulcsoltam és úgy imádkoztam magamban ahogy eddig még sose tettem- Kérlek Istenem ha csak egy kicsit is szeretsz akkor nem hagyod az a gyerek az enyém legyen, kérlek ne tedd tönkre az egész életemet. Már épp eleget vezekeltem.

Hanna szemszöge

Valami fura bizsergető érzést érzek a szívem tájékán, olyan ez, mint amikor az ember megérzi hogy az eső előtt megváltozik a levegő, hírtelen hűvös lesz és a levegő illata is megváltozik ahogy permet szerű vízcseppek elkezdnek lassan esni. Valami változni fog és ez biztos,már csak azt kellene tudnom hogy a végkifejlet az eső után egy gyönyörű szivárvány lesz, ami prizmaként mutat utat az eső elől menekülőknek, vagy csak romok maradnak amik áldozatul estek a veszedelmes viharnak. Vajon melyik végkifejlett várható?

Fejemet a nedves ablak peremének döntöm és onnan figyelem ahogy a kutyák a kisgyerekekkel játszanak a szemerkélő esőben a kertben. Régebben még én is ott voltam a rózsák közt forogtam és gondtalanul táncoltam a harmatos virágok között, akkor még fogalmam sem volt arról mi a fájdalom mi az, ha nagyon szeretsz valakit, és aki képtelen erre.

Krisz szemszöge

Anyuék is megérkeztek kis húgommal Annával, míg Ferrék is befutottak a kicsi keresztlányommal Cassandra Alonsoval. A kicsi Cassi most egy hónapos, de azt már most ellehet róla mondani, hogy minden hímneműt az ujja köré csavart. A kis pufi arcával amit a szülök egyeztetése alapján az apukától örökölt és az édes szöszke kunkori hajával amit az anyukásától örökölt nem is lehetne szebb. Persze kishúgom se marad le szépségben, ő a mi kis hercegnőnk , apával ahogy csak tehetjük kényeztetjük, amit anyu sose nézz jó szemmel, de eddig még egy szóval sem ellenezte túlzott rajongásunkat.
Most is relaxálás céljából tartom karjaimban Annát. A kicsi puha kis teste és rózsa illata nyugtatóként hat fáradt idegeimre. Ha valami akkor ez most eltudja terelni a gondolataimat Vanessáról.

- Mr. Vettel itt van önök között? – azonnal megfordultam a tengelyem körül és a picit édesanyám kezébe csúsztattam.

- Igen itt vagyok David. Mi lett az eredmény az enyém vagy sem a gyerek?