10. fejezet

10.fejezet

Ugrunk egy kicsit az időben mondjuk 2 hónapot.

Krisz szemszöge

Hogy kerültem én ilyen helyzetbe? Egyik oldalon ott vannak a vadul mosolygó szüleim a másikon meg a vasvilla szemű állítólagos barátnőm, aki nem más, mint Hanna a házvezető nőm.

Hanna aki ebben az egy hónapban annyi minden szerepet töltött be az életemben. Ő lett a legjobb barátom, egyfajta anya pótlék, a legjobb kedv csinálom, na meg ami a legjobban hiányzott az életemből a tökéletes nő. Hiába kerestem benne a hibát nem találtam. Azt hittem hogy mint mindenki más ő is hazudott a felvételin, csak azért hogy jól kereső álláshoz jusson. Ezzel szemben már az első napon bebizonyította, hogy nem a levegőbe beszélt amikor azt mondta, hogy sok mindenhez ért, és gyorsan tanul ha helyzet épp úgy hozza. Egy szempillantás alatt képes volt bármit összedobni a konyhában, pedig saját állítása szerint nem egy nagy konyhatündér, a házat is egy hét alatt kitatarozta. A szüleim amikor beléptek azt hitték eltévesztették a házszámot. Nagyon megváltoztatott mindent, és ezt most nem csak a házra értem. Napról napra éreztem valamit, amit nem tudtam szavakkal kifejezni egyszerűen csak éreztem a változást. Olyan érzés volt ez, mint amikor a tóközepére bedobunk kacsázva egy lapos követ és a víz felénk fodrozódik minden egyes megtett ugrásnál. A kő ugyan távol került tőlünk, de a hatást és az erőt, ami tovább lökte még mindig ott éreztük a lábunknál a hullámok sodrásánál. Velem is ez történt. Hiába utaztam a világ másik oldalára Hanna ereje még így is könnyedén elért hozzám. A ragaszkodás érzése a megszokott közelség a törődés hiánya dagályszerűen vett le a lábamról, ha távol voltam. Annyi mindent jelentett nekem a közelsége,hogy a jelenlétében erre nem is jöttem rá, csak akkor vájt fojtogatóvá a magány és mások előtti jó pofizás, amikor ő nem volt mellettem.

Rajta viszont nem láttam a jeleket, hogy bármi is megváltozott volna benne. Ő még mindig ugyanannak a faramuci magának való embernek ismer, aki egy hónappal ezelőtt voltam. Pedig ha tudná mennyi mindent megváltozott…

Kiutat kerestem és megtaláltam a könnyebbik utat, amivel végleg elvágtam magam Hanna előtt. De mit tehettem, annyira vágytam arra, amit nem kaphattam meg, hogy el keserédesemben más valakit kerestem. Pótolni próbáltam azt, amit szépszerével nem kaphattam meg. Elhitettem magammal, hogyha nem gondolok rá többet nem is fog fájni. Volt nincs Hanna. De ez sem jött össze. Akárkit szedtem fel mindenkiben őt kerestem. Ezek után nem csoda, ha minden barátnőm fekete hajú és barna szemű lett. Igazi Hanna hasonmásokat gyűjtöttem, olyan mélyre süllyedtem, hogy magamat akartam becsapni. Végül rájöttem nekem már nem elég a silány hamisítvány, én az eredetire vágytam az igazi Hannára.

A dolog eléggé megérett bennem hogy tettre késszé válljak, csakhogy mint mindig közbe jött valami vagy jobban mondva valakik, a szüleim.

- Mikor is jöttetek össze? –időm se volt kijavítani anyuék tézisét mi szerint mi egy pár lennénk, mert úgy özönlöttek ránk anyu kérdései, mint Indiára a nyári monszunesőzés – Miért bujkáltok ide bent a házban? Miért nem mutattad már be nekünk hamarabb? – és ez még így ment vagy félórán át.

- Szívem azért hagyd szóhoz jutni őket is. – apuval már hozzá szoktunk anyu hiperaktivitásához, de Hannaára nézve ő még nem egészen.

- Mi nem v… - próbáltam mindent megmagyarázni, de Hanna gyorsan belém fojtotta a szót.

- Tényleg Krisz eddig miért nem mutattál be a szüleidnek? Azt hittem, hogy ennyit megérdemlek, mint a barátnőd? – most vagy mindenki teljesen megörült vagy a még mindig az ágyamban fekszek és a legszebb álmomat álmodom. De nem, ez nem lehet álom, a döbbentett nem lehet ennyire élethűen érezni egy sima álomban. Most tényleg Hanna kérte számon rajta a nem lévő kapcsolatunkat, és azt hogy ez miatt nem mutattam be a szüleimnek?! Hát ez hihetetlen és egyben felemelő érzés. Anyuék a maguk egyszerű módján elintézték azt, ami nekem két hónapon keresztül nem sikeredett, hogy Hanna a barátnőm legyen.

Hanna szemszöge

Ha az ufók lepik el a házat azon se lepődtem meg volna jobban, mint Krisz szüleinek hírtelen betoppanásán. Egyik pillanatban még a ragút kevergetem az ebédhez a másikban meg egy idegen nő lóg rajtam, mint valami kis majom az édesanyja hátán. Nagyon zavarba ejtő volt ez a fajta közvetlenség. Próbáltam vissza ölelni, de valamiért nem ment, még az ilyen kis gesztusokat sem tudom viszonozni, annyira megváltoztatott bennem valamit azaz este.

Kriszen is láttam, hogy nem vagyok neki közömbös, hogy közeledne ha hagynám , ha adnék egy kis jelet. Bármit csak érezze hogy szabad az út a szívemhez, de én nem tettem semmit. Inkább nem hitegettem fölöslegesen. Minek? Az elején még én is azt hittem hogy lehet valami köztünk, de ahogy haladtunk egyre előrébb az időben, azt vettem észre hogy Krisz érdeklődése megszűnt az irányomban. Egyre több volt az árulkodó jel. A sok külföldi utazás, a rúzs foltos, női parfümös inggallér mind azt mutatták nekem, hogy ez a hajó elment.

Most viszont nem is tudom mit érzek. Dühöt amiért így letámadtak a semmivel vagy esetleg mást? Nem tudom. Egyedül csak azt látom, hogy kaptam egy második esélyt amivel ha szerencsés vagyok még élhetek.

- Mikor is jöttetek össze? – Krisz anyukája teljesen megdöbbentett, persze csak jó értelemben. Ha egy szóval kellene őt jellemeznem akkor csak annyit mondanék róla hogy ő egy energiabomba, egy igazi nukleáris támadás. - Miért bujkáltok ide bent a házban? Miért nem mutattad már be nekünk hamarabb? - fél óráig hallgatunk mire már Krisz apukájánál is elszakad a cérna.

- Szívem azért hagyd szóhoz jutni őket is. – fura hogy ennyire megértik egymást, holott így látszólag semmi közös nincs bennük, vagy talán pont ez fura kapocs tartaná őket össze?

- Mi nem v… - olyan gyorsan kapcsolok amilyen gyorsan csak tudok , és Krisz szavába vágva menetem meg a fejemben kialakított képet.

- Tényleg Krisz eddig miért nem mutattál be a szüleidnek? – próbáltam hitelesen alakítani a megsértet barátnőt és a szülőkre pillantva úgy vettem észre ez sikerült is - Azt hittem, hogy ennyit megérdemlek, mint a BARÁTNŐD?