7.fejezet

7. fejezet

Hanna szemszöge

Két órája ülök a kanapén szembe a betörő kukkolommal, aki eddig még csak a kisujját se mozdította meg. Lehet, hogy maradandó károsodást szenvedet? Á, hol érdekel az engem, elvégre meglesett. De akkor miért érzem magam ilyen nyomorultul? Én nem szoktam vadidegen embereket leütni, és most tessék, még is itt vagyok egy eszméletlen pasival, aki mellesleg megjegyzem egyáltalán nem néz ki betörőnek. Az eltelt két óra alatt, volt időm alaposan átvizsgálni, és semmi sem utalt arra, hogy egy körözött bűnöző feküdne velem szemben. Inkább nézett ki egy átlagos, hétköznapi pasasnak, aki rossza házba tévedt be. Na igen, akaratlanul is , felvetődik bennem a kérdés mit keresett itt, amikor elvileg ez nem az ő háza lenne? Vagy … vagy , nem az nem lehet, rázom tagadóan fejem. Amilyen gyorsan jött az ötlet olyan gyorsan akarok tőle megszabadulni, de valami miatt mégse tudom kizárni a gondolatot. Mi van akkor, ó te jó Isten – sanda pillantást vetek az eszméletlen pasira – ha ő nem is betörő? Ha … ha övé a ház ? Egyszerű a válasz, megfojtom Bellát.

Na jó, csak van valami megoldás a pasi eszméletlen, és ha az eltelt két óra alatt nem tért magához akkor, sok valószínűséggel nem most fog felébredni. Úgyhogy nem tud tiltakozni azért, ha megsértem a személyes jogait.

- Most kiderül ki is vagy te valójában. – óvatosan végig tapogattam a testét, de sehol se találtam, azt amit kerestem. – Akkor most jön a dolog kellemetlen része. Könyörgök fel ne ébredj. – lassan levettem róla a köteleket, és szépen kezdtem megszabadítani a felső ruházatától. El se hiszem hogy én valójában erre vetemedtem, ennyi erővel saját magamat is fejbe verhetném kukkolásért. A kabátot sikerült levennem, de ezzel a ruha darabbal se jártam sikerrel, azt hittem hogy a pasik többsége a kabátjuk belső zsebébe tartja a tárcáját, hát kiderült hogy ő nem tartozik a többségbe. A polár pulóver következett, vagy csak következett volna. Akárhogy ügyeskedtem, sehogy se akart fekvő pozícióban lekerülni róla. – Miért kell mindennek ennyire nehéznek lennie? – Ülő pózba rendeztem, csakhogy egy ekkora férfinál, főleg így magatehetetlenül semmi se úgy működik, ahogy azt az ember lánya elvárná. Naná hogy rám borült. – Ki … lapítasz. – Földön fekve próbáltam lekaparni magamról, de egy centit se mozdult. – Nagyszerű. – Mit nekem egy nyolcvankilós férfi, aki teljes erejével rám támaszkodik. Biztos órahosszakat kifogok bírni levegő nélkül. Nem bírtam, újra próbálkoztam, most se jártam sikerrel, de valamin megakadt a kezem. – Ezt nem hiszem el. – A farmerje farzsebénél, egy fura kis kitüremkedés, tapintottam meg. A tárcája. Ujjaimat belebujtatva a zsebébe, sikerült kihalásznom a tárcáját. – Ez az meg vagy – Gyorsan ki potyogtattam mindent a pénztárcából a földre. Egy halom bankkártya alatt találtam meg a személyigazolványát, és a jogsiját. A kártyácskákat szem magasságba emelve, silabizáltam ki gazdájuk nevét – Mi a csodáért ír minden pasi ilyen rondán? Mi a fene lehet ez a macskakaparás? Kir… vagy Keri akárhogy néztem sehogy se tudtam megállapítani, hogy mi is akar lenni agyon nyomom neve. – Akkor lássuk a hátulját, valahol csak le van írva olvashatóan is a neve. – Megfordítva a lapocskát, elolvasva a bizonyos nevet, nem tudom hogy sírjak vagy nevesek. Végül mégis a második mellett döntöttem – KRISZTIÁN, mint Krisztina? Hát ez nagyon jó. – a gyilkos indulatok ugyanakkor nem akartak elpárologni belőlem - Bella halott ember vagy!

Krisz szemszöge

Élő tenisz meccs zajlott le a fejemben, a zöld labdácska villámsebességgel ütődött neki agyam egyik pontjának, hogy utána lepattanva tovább suhanjon egy teljesen másik pontra. Az agyam, már ha maradt olyan, szilánkosra tört egy üveg valamitől amit egy fekete hajú amazon hajított felém. Nem is értem egyébként mitől vadult be ennyire? Alig láttam valamit, másrészt azt is figyelembe vehette volna, hogy az én házamban, az én fürdőszobámban, és az én fürdőkádamban tartózkodott éppen. Ha valaki dühös lehetett volna kettőnk közül, a bírtok háborításért, akkor szerintem az én lehettem volna. Ja és arról nem is beszélve, hogy nem akartam tőle semmit, amikor visszafordultam, csak megakartam neki magyarázni a dolgokat. Ő erre meg mit tett? Nem ám, hagyott szóhoz jutni?! Á miért is, egyből leütött. Jó az időzítés nem éppen a legjobb volt, de azt észre vehette volna, hogy eltakarom a szemem amikor visszafordultam, és nem kukkoltam. Csak az elején, de mit számít az. Elvégre nem tudatosan tettem, csak véletlenül.

De mi ez a puha alattam? Csukott szemmel tapogatózok, és mindent kizárólag rá kell jönnöm, én most nem az ágyamon fekszek, nagyon nem. Ez csak nem? Tovább tapogatózva rá kell jönnöm, de. Csak nekem lehet ekkora mázlim. Hatalmas nagy mosollyal az arcomon nyitom ki a szememet, hogy azonnal hárítani tudjak egy újabb támadást.

- Á, á, ezt már egyszer eljátszottuk, és már akkor se tetszett nagyon. – kapok a lendülő ökle után. – Felőlem birkózhatunk is, de garantálom, hogy akkor maga húzza a rövidebbet. – farkasszemet nézve méregettük egymást, mint az ugrásra kész nagymacskák.

- Úgyse ütne meg. – a nagymacska kieresztette a karmait, és csak időt várja, hogy belém mártsa.

- A tegnapi nap után erre ne vegyen mérget. – nagyot villan a szeme, amiből tudtam egy újabb jobb egyenes gazdája leszek, ha azonnal nem hajolok félre. Az ökle milliméterekre suhan el a fejem felett, és nekem pont annyi időm marad, hogy utána kapjak lendülő karjainak, és leszorítsam.

- Én meg mondtam, ne kezdjen ki velem. – mindenre számítottam, de a lentről érkező támadásra nem. – Ma…ga nem nor..má..lis. – olyan szinten tökön rúgott , hogy egy életre nemző képtelenné tett.

- Na most ki fenyeget kit? - tévedtem ő nem egy vadmacska, ő maga az ördög.