8.fejezet

Tudom hogy Péntekben maradtunk , de holnap nem fogok ráérni utána meg még annyira se, úgyhogy ezért jött hamarabb most a rész:)

8. fejezet

Hanna szemszöge

Mindenki életében van olyan nap, amikor bal lábbal kell fel, és halálba kíván mindenkit akit csak meglát. Hát nálam is ez a helyzet állt elő, bár nálam már maga a fel kellés is akadályokba ütközött. Ugyanis egy hét mázsás gebe tehénkedett rajtam, kinyomva belőlem még a maradék szuszt is. Gondolkozta rajta hogy, hogy megmoccanok de a tegnap esti kísérletekre visszagondolva inkább nem tettem semmit, majd csak felébred valamikor és akkor végre tisztázhatjuk ezt a hihetetlen helyzetet.

Félóra telelt el néma malmozgatással, mire egy kis mocorgásra vettem észre. Na lám, végre magához tért a kis perverz.

A tegnapi nap után teljes meggyőződéssel hittem benne, hogy megjött az úrnak a jobbik esze, és végre rendes házigazdaként fog viselkedni, de mit ad isten, ismét csak tévednem kellett. Nem hogy javult a helyzet csak még rosszabb lett. Lehet hogy a tegnapi lépcsőzéstől még a maradék eszét is elvesztette? Lehet, viszont egyvalamivel nem számolt, velem és az öklömmel.

Amint megmozdult mit gondoltok mi volt az első reakciója? Hát nem a kinyújtózkodás az biztos. Úgy rám tapadt, mint az eldobott rágógumi az aszfaltra, sőt még tapizni is kezdett, és a nyakamat tenném rá hogy még élvezte is , mintha én valami nem is tudom mi lennék.

Sőt amikor végre a kinyitotta a szemét még rám is vigyorgott, de olyan behízelgő képen hogy bennem a türelem és a józanész utolsó morzsája is elveszett. Mit képzel ez? Mi vagyok én? Egy kurva akit kedvére taperolhat? Hát nem! Én Johanna de Cordina Rotchild vagyok, egy hercegnő, nem holmi útszéli.

- Á, á, ezt már egyszer eljátszottuk, és már akkor se tetszett nagyon. – milyen nagy a hangja, kíváncsi leszek akkor is ekkora lesz-e amikor belenéz a tükörbe és meglátja a szétvert fejét - Felőlem birkózhatunk is, de garantálom, hogy akkor maga húzza a rövidebbet. – annyira nagyképű, hogy az már hihetetlen, de rajtam nem fog ki, nem tudja ő még kivel kezdett ki, egy Cordinával nem ajánlatos ujjat húzni.

- Úgyse ütne meg. – blöfföltem, nem úgy néz ki mint aki haza térve agyba főbe veri az asszonyt.

- A tegnapi nap után erre ne vegyen mérget. – annyira felmentem bennem a pumpa erre beszólására hogy automatikusan lendült a karom, amit persze ő már előre várt, így gyorsan hárítani tudott.

- Én meg mondtam, ne kezdjen ki velem. – fenyegetsz? Te engem? Korábban kellj fel ennél. Akkorát lendítetem a lábamon a legnemesebb testrésze felé amekkorát csak tudtam. Hát igen, nem dicsekvésként akarom mondani, de ez teli találat lett. Nem hiába oktatott anyu keményem az önvédelemre. „Kívülről légy mindig úri hölgy de, de belül egy igazi harcos” anyu mindig ezt mondogatta, és lehet benne valami, elvégre sokáig ő is ezzel az álcázós trükkel kereste a kenyerét titkos ügynőkként. ( Nora Roberts könyvét vettem alapul a történethez és ott tényleg titkos ügynők volt Johanna, aki eredetileg itt a mi Hannának anyukája) - Ma…ga nem nor..má..lis. – még tudnám is sajnálni ha nem két perccel ezelőtt tapizott volna le vigyorogva.

- Na most ki fenyeget kit ? – vérben forgó szemekkel nézett rám, mint aki a halálán van. De sebaj, ezután megtanulja hogy tisztelni kell a ”gyengébbik” nemet. – Ugyan már ne játssza itt nekem a szenvedőt, alig kapott valamit.

- Örök életre nyomorékká tett. – ennyire azért ne túllózunk, még hogy nyomorékká? A hozzá hasonló férfiak még sokkalta többet is megérdemelnének.

- Ha ez megnyugtatja fél óra múlva nem fogja érezni a fájdalmat. – legalábbis szerintem.

- Ó na ne mondja? Talán magát is rúgták már ágyékon? – annyira szürreális volt a kérdése, és maga a helyzet is, ahogy előttem vergődik, hogy elnevettem magam.

- Nem, de nem is fogom megvárni míg magához tér és megteszi. – jól is néznénk ki, biztos elmegyógyintézetben végeznénk a nap végére.

- Mi? Hé nem mehet el! Nem hagyhat csak úgy itt?! – még van pofája nekem parancsokat osztogatni.

- És ugyan miért nem? Szabad országban élünk, én oda megyek ahova akarok, és nem egy maga fajta ember fogja megszabni hogy mit csináljak. – komolyan kezd felhúzni.

- Mert megvert, akár fel is jelenthetném. A tények maga ellen szólnak.

- Ugyan már, ki hinne magának? Nézzen már rám, vaságyastól se vagyok több ötven kilónál. – semelyik épeszű ember nem fogja ezt elhinni. Másrészt melyik férfi dicsekszik el azzal, hogy megverte egy nő?

- Jó, akkor úgy beperelem magát, hogy a gatyája is rámegy. - megnézem én azt, nekem csak füttyentenem kellene és a világ legjobb ügyvéde vállalná el az ügyemet ingyen és bérmentve.

- Már megint kezdi a fenyegetést? Azt hittem tanult az előbbiekből. – egyből összehúzta magát, nem tudom mit hitt, hogy tényleg megütöm újra.

- Ha nem emlékezne rá maga aláírt egy szerződést, amiben feketén fehéren le van írva, hogy maga félévig az ÉN házvezetőnőm.

- Csak nem arra a papír fecnire gondol amit Bella az orrom alá tolt?

- De igen! – sikerült feltolnia magát a kanapéra, de még mindig mélyen veszi a levegőt.

- Azzal akar perbe fogni? – nevettem fel újra. Életem során rengeteg hivatalos levelet fogalmaztam meg, és írtam alá, ezért bátran állíthatom hogy az minden volt csak szerződés nem.

- Ezt maga se gondolhatja komolyan.

- Nem-e? Véresen komolyan mondom.

- Jó, akkor csak egyetlen egy kérdésre adja meg a választ és én boldogan itt maradok magával.

- Mi lenne az? – ezt a kompromisszum késséget, még tényleg rá is kérdez.

- Mi hasznom lenne nekem abból, hogy egy pszichopata kukkolóval legyek félévig egy fedél alatt egy olyan házban, ami leginkább egy szemétdombra hasonlít? – nem akartam ennyire szókimondó lenni, és az estek többségében burkoltan és szépen küldöm el az embereket a búsba, de vele most kivételt tettem.

Krisz szemszöge

Mégis milyen kérdés ez? Egy: nem vagyok se pszichopata se kukkoló, kettő: a házam a saját nevében is kikéri magának a szemétdomb megnevezést. Igenis szép a házam, csak ezt az olyan kényeskedő hercegkisasszonyok, mint ő nem veszik ezt észre. Megnézném én az ő otthonát, biztos valami lepukkant kis vityillóban lakik, másra úgyse nagyon futna egy takarítónői fizetésből. És akkor még ő oktat ki?! Na azt már nem!

- Mert okkal jött ide, kell magának a pénz. – akkor is itt fog dolgozni, ha kell világvégére is utána megyek és vissza ráncigálom – Nekem viszont egy szép tiszta ház kell ahol a vendégeimet fogadni tudom. – ez szerintem így korrekt, ebbe aligha tud bele kötni.

- Azért legyek itt, hogy a maga női ismerősei ne meneküljenek el, ha meglátják ezt a lepukkant házat? Hát kösz nem, ezt inkább passzolom. – tévedtem bele tud kötni.

- Mindenki magából indul ki. Azt hiszem hogy egy szóval se mondtam azt, hogy a női ismerőseim miatt kell magának itt takarítania.

- Csak nem? – néz rám elkerekedő szemekkel – Ó pardon, nem tudtam hogy maga átpártolt a másik oldalra, nem mintha bajom lenne vele. – szabadkozik látványosan, állatira élvezi ha cikizhet.

- Megnyugodhat nem álltam át a másik oldalra, nem vagyok meleg.

- Kár, mert akkor itt maradtam volna. Így viszont… - tárja szét karjait sajnálkozva.

- Jól van menjen csak pakolni. – úgyse fog elmenni, legalábbis ha rajtam múlik biztos nem.

- Mi a fene? Mitől változott meg ilyen hirtelen a véleménye?

- Csak rájöttem hogy erőszakkal nem tarthatom itt. Ha menni akar akkor menjen. – elképedve nézz rám, majd gyorsan felrohan az emeletre összepakolni a cuccait.

Szegényt annyira könnyű átverni, mint gondolt hogy hagyom csak úgy kisétálni az ajtón? Mert ha igen, akkor nagyot tévedett. Gyorsan kiosontam a garázsba, és minden műszaki tehetségemet latba vetve üzemképtelenné tettem az autóját. Ezek a műszaki hibák(?) hát elég kellemetlenek tudnak lenni.

Dolgom végeztével szépen visszabattyogtam a ház nappalijába és kényelembe helyeztem magam, mintha mi se történt volna. Lábaimat keresztben felraktam az asztal tetejére, és a legújabb kocsis újságot nézegettem, úgy hogy véletlenül se látszódjon ki az arcom, mert nem hiszem hogy egykönnyen eltudnám rejteni a győzelem ittas mosolyomat.

- Egy élmény volt magával együtt lakni, de hát minden jónak vége szakad egyszer. – gondolom most nagyon elégedet magával, hátha tudná, hogy mi vár rá odakint, biztos nem őrülne ennyire

– Akkor a soha viszont nem látásra.

- Aham menjen csak, de gondosan zárja be nekem az ajtót kifelé menet, nem szeretném ha valami jött ment betalálni jönni. – hallom a hangos morgást, ami jelzi célt értem és újra sikerült felbosszantanom.

- Viszlát.

- Pá. – lezserségemre válaszolva úgy bevágta maga után az ajtót, hogy az ablaküvegek is beleremegtek.

Akkor most jön a visszaszámlálás. Öt, négy, három, kettő, egy. Robbant a bomba, hallom ahogy trappolva jön vissza.

- Maga aljas szemétláda, nem tudom mit csinált a kocsimmal, de most azonnal csinálja vissza! Vagy… - most kezd csak leesni nekem valami. Tényleg eddig miért nem hívta a rendőrséget? Ő nem tudta, hogy én ki vagyok amikor először találkoztunk, vagyis simán betörőnek nézhetett, ennek ellenére se hívta a zsarukat. Vajon miért nem ?

- Vagy mi lesz? Csak nem hívja a rendőröket? – most megfogtalak, mindenkinek van gyenge pontja, neked úgy látszik az hogy illegális bevándorló vagy. Enye benye nem szép dolog a törvényt megszegni. ( Svájc nem része az Európai Uniónak és mivel független ország már évszázadok óta nem hiszem hogy a jövőben beállna a tagállamok közé, úgyhogy Hanna ebből a szempontból igenis lehet illegális bevándorló. )