12.fejezet

12. fejezet

Hanna szemszöge

- Ó tényleg? Nekem két hónapja nincs magánéletem, hála neked. Mindent én csinálok, te semmiben nem segítesz, holott nem ebben egyeztünk meg. A szüleid a nyakamon lógnak, éppen hogy csak WC-re engednek el egyedül. Hatalmas a nyomás rajtam, minden oldalról támadások érnek, mert hagytalak elmenni. Tudod mennyire vagyok attól hogy kirúgjanak az állásomból? Hát meg mondom, egy hajszálnyira. Úgyhogy ne oktass ki engem, hanem most azonnal gyere haza! – Még mit nem? Biztos nem megyek haza. Éppen hogy csak összejöttek a dolgok Krisszel, nem fogok most senki miatt haza menni. Nagyon sajnálom Rillát , és megtudom éretni , ennyi mindentől én is kiakadtam volna, de most az egyszer az életben végre eljutottam oda, hogy nem érdekel más. Csak magamra gondolok, önző vagyok lehet, de nem érdekel. Eddig mindig másnak akartam jót, és mi lett belőle? Most az egyszer végre a saját boldogságomat helyezem előtérbe és nem másét.

- Nem megyek haza. – jelentettem ki kategorikusan.

- Mi? – Rilla akkorát üvöltött a telefonba hogy távolabb kellett tartanom a telefont – Hanna haza kell jönnöd ez nem kérés volt, hanem parancs!

- Tudtommal még én vagyok a főnököd és nem fordítva. Ha nem bírod a terheket, akkor … mondj fel. – Fájt ezt ki mondani, főleg hogy egy húsz éves barátságot törhetek meg vele, de ha ez kell ahhoz hogy végre nyugodt magánéletem legyen Krisszel, hát meg teszem.

- Miatta van? A férfi miatt aki az előbb felvette a telefont? – ha eddig nem éreztem lelkiismeret furdalást, akkor most Rillának sikerült elérni, hogy érezzek. Miért nem ordibált, miért nem tiltakozott? Még az is sokkalta jobb lett volna, mint ez a csendes beletörődés. –Tudja már ki vagy? Szeret annyira hogy elfogadjon úgy ahogy vagy? Képes lenne eleget tenni a család elvárásainak? – most mi a fenéért kell ezeket rám zúdítania? – És ami a legfontosabb, képes lenne feladni a saját életét csak azért, hogy veled éljen. Azt az életet élhesse amit te? – tudom hogy jogosak a kérdések, de nem tudok , és nem is akarok most válaszolni. Félek hogyha válaszolnom kellene kiderülne milyen bizonytalan lábon áll a kapcsolatom Krisszel.

- Hallgatsz, végül is ez is egy válasz.

- Ő nem olyan mint a többi férfi. Tudom ez sablonosnak hangzik de igaz. Emlékszel milyen férfiről álmodoztunk kiskorunkban? Legyen jó képű, eszes, és humoros. Ami akkor még elérhetetlen volt, most itt van tőlem egy karnyújtásnyira. Minden megvan benne amire vágytam. Szeret engem érzem, és nem azért mert hercegnő vagyok, ő azért szeret amilyen vagyok, belül. Előtte nem kell megjátszanom magam, nem kell a nap minden pillanatában tökéletesnek lennem, ő még a hiányosságaimmal együtt is ugyanúgy szeret. Ezért kérlek ne kényszeríts választás elé. Csak adj még egy kis időt. Ígérem haza megyek, csak nem most. Anyáékat is felhívom elmondom nekik, hogy jól vagyok, és hogy hagyjanak téged békén. A munkát pedig nyugodtan átküldheted az itteni nagy követségre, majd elmegyek érte, és megcsinálom.

- Látom a szerelem elvette az eszedet, de jó legyen úgy, ahogy akarod. Te vagy a főnők. De ezért egy valamire felhívnám a figyelmedet, mint a személyi titkárod és a legjobb barátnőd.

- Mi lenne az?

- Ne várj sokáig az igazsággal, minél hamarabb mondod el neki, annál jobb. Nem jó egy kapcsolatot hazugságokra építeni. Ha pedig tényleg annyira szeret, mint amennyire te állítottad akkor nem lesz semmi gond.

- Remélem neked lesz igazad, de most leteszem, mert itt áll mellettem és elég furán néz rám. Szia.

- Szia. És sok szerencsét a pasidhoz. – el is fog kelleni a bíztatás. Krisz dühös szemeibe nézve ebben biztos voltam.

Krisz szemszöge

Tudtam én hogy valami nincs rendben. Az a sok hívogatás, és Hanna rettegő arca nem a semmiért voltak. Na de hogy a képembe hazudjon az egy kicsit sok volt. Minden egyes alkalommal amikor valaki hívta, ő pontosan jól tudta ki volt az, és képes volt nekem azt hazudni hogy téves hívás , és nem tudja ki az.

Igazából nem is a hazugság fájt a legjobban, hanem az hogy ennyire nem bízott meg bennem. Én mindent elmondtam neki, a volt barátnőimtől kezdve a családomig mindent megosztottam vele. Én kitártam neki a szívemet annyira, amennyire csak lehetet, amennyire soha eddig nem tettem meg senkivel. Vele éreztem először azt, hogy ő érdemes arra, hogy mindent megosszak vele. Nem csak a jó dolgokat, hanem a rosszakat is. Neki el tudtam mondani a félelmeimet a titkaimat, és cserébe nem kértem mást csak őszinteséget és bizalmat.

Nem kértem tőle hogy ő is mesélje el az egész életét az elejétől a végéig, úgy ahogy én megettem. Nem akartam erőltetni, úgy voltam vele hogyha akarja, majd ő elmondja nekem.

De most úgy érzem meg kell tennünk azt a lépést, amit eddig nem akart megtenni. Ki kell teregetnie a kártyáit, el kell mondania mitől fél ennyire, mitől menekült el. Mert azt nem veszem be hogy eddigi életét takarítónőként élte le. Perfektül beszél franciául, ami gondolom az anya nyelve lehet, és amiről eddig én azt hittem hogy az angol. Több nyelven beszél?! Mi a fenének kéne egy takarítónőnek több nyelven beszélnie? És ez csak a kezdett. Profi lakberendező, és kertész más ezekért a munkákért amiket ő egyedül megcsinált, milliókat elkért volna, de ő nem. Ő megelégedett azzal a fizetéssel amit én adtam neki, sőt mióta együtt vagyunk azóta már ezeket sem kéri. Megtagadott minden fajta pénzbeli jutatást, pedig ugyanúgy dolgozik. A másik ami nagyon furcsa volt azaz ékszerei mióta visel egy takarítónő briliánsokat a nyakán? Amikor először láttam a kis ékszert a nyakában nem is nagyon törődtem vele, bizsunak néztem, de amikor napról napra újra láttam Hannán már gyanakodni kezdtem, és rájöttem a kis ékszer nem annyira olcsó, mint amennyire elsőnek tűnt.

Akkor meg hogyan szerezte meg? Lopta vagy kapta valakitől? De kitől? Kinek lehet annyira fontos hogy egy ilyen drága ajándékot adjon Hannának? Vajon az aki elől elmenekült , aki miatt most itt van velem?

Megvártam türelmesen míg befejezte a beszélgetését, és csak aztán kérdeztem rá arra amit már nem lehetet elkerülni.

- Ki vagy te?