11.fejezet

11. fejezet

Hanna szemszöge

- Azt hittem, hogy ennyit megérdemlek, mint a BARÁTNŐD?

Lehet hogy kicsit túl lőttem a célon?Már nem is tűnik olyan jó ötletnek mint az előbb ez a kis csalás. Kriszre alig merek ránézni annyira félek a reakciójától. Most biztos egy kis ribinek tart, aki rátukmálta magát a szülei előtt. Végül is igaza lenne, elvégre nem hagytam neki semmilyen menekülő utat. Jaj már annyira szégyellem magam. Ráadásul pont én teszek ilyet, akit egész eddig arra neveltek, hogy mindig minden körülmény között az igazat mondja. Hát ezt most jól megcáfoltam, így még soha nem viselkedtem, főleg nem vadidegenek előtt. Elképzelem mit gondolhatnak most rólam Krisz szülei. Biztos azt hiszik ez se jobb az eddigi kis nőcskénél aki Kriszre akaszkodtak.

- Csak egyet tudok érteni Hannával, kisfiam mi nem erre neveltünk téged. Vagy talán tőlünk féltetted? – egyre rosszabbul érzem magam, szegény Kriszt most miattam szidták le a szülei.

- Tőletek? Nem dehogy. – kaparja össze magát Krisz, és gyorsan átcsusszan mellém, hogy a karjával átöleljen – Csak a megfelelő pillanatra vártunk. Ugye szívem? – nem tudom, hogy ez a mosoly most nekem szólt-e vagy inkább a szüleinek.

- A megfelelő pillanatra na persze?! Ha rajtad múlik mi soha semmit nem tudunk meg. – az anyukája enyhén szólva de kiakadt, mondjuk megtudom érteni biztos rossz lehet szülőként utolsóként értesülni a fia dolgairól.

- Csssssüs kicsim, ne idegeskedj. – miért érzem azt, hogy nem véletlenül toppantak be, és nem is azért mert én itt vagyok.

- Tulajdon képen miért is jöttetek? – szerintem Krisznek is leesett a lényeg.

- Azért hogy elmondjuk … hogy kistestvéred lesz. –az édesapja ezt úgy mondta mintha minden nap beállítanának ide ezzel a hírrel.

- Hogy mi? – enyhén szólva sokkolta Krisztiánt a hír.

- Jól hallottad kistestvéred lesz. Hát nem isteni ez a hír? – az anyukája már megint ezer százalékon pörög.

- De hogy? Nem úgy volt, hogy utánam már nem lehetet? – úgy éreztem ez a része a családi kupaktanácsnak nem tartozik rám, de Krisz vállamon nyugvó keze nem engedett, szóval maradtam ott ahol voltam.

- De igen, mi se számítottunk már rá. Az orvosok kerek perec megmondták, hogy nem lehet több kisbabánk, erre tessék ennyi idő eltelte után mégis csak sikerült összehozni egyet. Hihetetlen. Alig akartuk elhinni apáddal. – látszik rajtuk, hogy megfiatalítja őket az új kisbaba, mintha nem is negyven - ötvenévesek lennének, hanem csak húszévesek. Nagyon aranyosak voltak így bezsongva, az ilyen párok tényleg megérdemlik a gyermekvállalás örömét. – Legalább … örülsz neki? – az anyukája nagyon félt a választól teljesen látszott rajta, hogy nem bírná elviselni ha az egyetlen pici fia nem fogadná el az új kis jövevényt.

- Naná, csak meglepődtem, ennyi. Mostanában mindenki ezért látogat meg. És kész egyszerűen megdöbbentem, de nagyon örülök nektek. – gyorsan felpattant és édesanyjához lépve jó szorosan megölelgette. Annyira aranyosak voltak így együtt, az ölelkezés végén az édesanyja Alice még el is pityeredett. – Hé anyu mi baj? Fáj valamid? –férfiak már csak ilyenek.

- Krisz anyukádnak nincs semmi baja, egyszerűen csak túltengenék benne a hormonok, mint minden terhes nőben.

- Ez csak egy bugyuta kifogás a terhes nőknek. –húzta el a száját Krisz dühösen.

- Na de kicsim hogy mondhatsz ilyet? – legyintette meg pajkosan fia feje búbját.

- Bella is ugyanezt mondta amikor számon kértem rajta egy kínos incidenst. – Krisz és én pontosan tudtuk miről van szó, az igazán kár csak az volt hogy én nem lehetettem jelen a nagy pillanatban. Azóta persze megbocsátottam Bellának, ha másik oldalról nézem a dolgokat akkor még hálás is lehetek neki , mert ha ő nincs akkor valószínűleg Krisz sem lenne most az életemben.

Hanna szemszöge csak egy héttel később

Nem tudom mi ütött Rillába egyfolytában hívogatott, megállás nélkül. Reggel délben este egyáltalán nem érdekelte, hogy a jól megérdemelt alvási időmet tölteném, nem neki feltétlen hívni kellett. Már Krisz is tüzes szemekkel nézett a mobilomra. Nem hülye, neki is feltűnt, hogy valaki rátapadt a telefonomra és nekem mindig rohannom kellett, hogy nehogy véletlenül ő vegye fel. Ezután a folytonos kerülgetés, és hazugságok kitalálása már nem is volt más, csak a hab a tortán. Mindig megkérdezte kinek vagyok ennyire fontos, hogy egyfolytában hívogat, és én kénytelen voltam mindig azt hazudni, hogy téves hívás történt. Persze egy idő után már ő se vette be, és árgus szemekkel és fülekkel leste a mobilomat, hogy a kellő pillanatban le tudjon rá csapni.

- Dangerous feelings break out my soul. It's just the meaning of being alone. (Veszélyes érzelmek törnek ki a lelkemből. Ez annak a jelentése, hogy egyedül vagyok.) – amint megszólalt Innától a jól ismert csengőhang sprintelve igyekeztem a hang irányába, de ezúttal nem pártolt mellém a szerencse. Krisz mint valami mobilra éhes szörny azonnal lecsapott a csipogó kis kütyüre.

- Hallo. – bennem megakadt a kikívánkozó levegő, amikor Krisz felvette a telefont és beleszólt.

- Bonjour! Comment tu t'appelles? ( Jó napot! Téged hogy hívnak?) –Van Isten a kihangosított telefonban Rilla francia szavai igazi megváltásként érnek. Biztos rájött hogy más vette fel a telefonomat és nem szeretne lebuktatni. Mondjuk ettől még ugyanúgy kifogom nyírni ha találkozok vele, hogy szúrhatja el ennyire a vadi új kapcsolatomat Krisszel?

- Pardon. – Szegény Krisz úgy áll ott, mint akit leforráztak, szerintem az egész francia szókincse ebben az egy szóban testesült meg. Hogy mentsem a menthetőt gyorsan oda szaladtam hozzá, és lecsaptam a telefont ezzel egyértelművé téve Rilla számára hogyha vissza mer hívni halál fia.

- Öhm, én meg mondtam hogy összevissza hívogatnak a vadidegenek. Lehet titkosítanom kellene a számomat? – kiskutya szemekkel néztem Kriszre hátha beveszi az újabb hazugságomat, mert persze most se mondtam igazat. A mobilszámomat még a Pentagon se tudná lenyomozni annyira, le van titkosítva.

- Nekem elég határozottnak tűnt a nő hangja. – vakargatta meg gondolkodva a fejét Krisz – De lehet hogy csak félretárcsázta. – majdnem fellégeztem, amikor újra megszólalt a mobil a kezemben, mint valami időzített bomba. Ezt komolyan mondom nem hiszem el. Rilla nem normális.

- Hallo. – Krisz úgy hegyezi a füleit mellettem, mint valami házőrző kutya. Soha de soha nem fogom megbocsátani Rillának hogy ilyen cikis helyzetbe hozott.

- Ha lemered tenni azt a rohadt telefont én esküszöm elmondom a szüleidnek hogy hol vagy. Nem viccelek. – Rilla idegbajt kapott vagy nem tudom mi van vele. Megfenyegetet? Ő, aki még egy pókot se képes agyon taposni, mert annyira fél tőle.

- Nem teszem le. – franciára váltok, ezzel hatalmas nagy meglepetést okozva Krisznek. – De ne hívogass percenként, tudod néha aludnom is kellene. Vagy jó lenne egy kis magánélet, nélküled.

- Ó tényleg? Nekem két hónapja nincs magánéletem, hála neked. Mindent én csinálok, te semmiben nem segítesz, holott nem ebben egyeztünk meg. A szüleid a nyakamon lógnak, éppen hogy csak WC-re engednek el egyedül. Hatalmas a nyomás rajtam, minden oldalról támadások érnek, mert hagytalak elmenni. Tudod mennyire vagyok attól hogy kirúgjanak az állásomból? Hát meg mondom, egy hajszálnyira. Úgyhogy ne oktass ki engem, hanem most azonnal gyere haza!