47.fejezet

47.fejezet

Fernando szemszöge

A szívem a torkomba dobogott, és még az se tudott megnyugtatni, hogy ez az esküvő nem egy életre szól. Ez csak látszat esküvő, mondogattam magamnak, hogy lecsitítsam magamban a kitörni kívánkozó szítok szókat. Nem kezdhetek el a rokonok előtt üvöltözni pedig most nagyon ahhoz lenne kedvem. Ailen giccses esküvői ruhája és maga az egész helyzet, annyira komikus, hogy amikor kimondom az igent, majdnem elnevetem magam. Komolyan úgy érzem magam, mint egy rossz vígjátékban, amiben sajnos rajtam röhögnek a legtöbbet a nézők.

Oda se figyelek az atya monoton szövegére, úgy vagyok vele, hogy minek? Megmenteni úgy se tud senki, ráadásul csak magamat okolhatom, önként mentem az oroszlán barlangjába senki nem kényszerített semmire.

- Aki ellenzi –e házasságot szóljon vagy hallgasson mindörökre? – szemem sarkából látom, hogy Krisz szólásra nyitja a száját, de egy apró fejbólintással jelzem neki, hogy ne tegye.

- Én erősen tiltakozom – olyan messziről jön a hang, hogy először csak azt hiszem hogy képzeltem.

- Na de lányom ez Isten háza? – úgy látszik mégse képzelődtem.

- Tudom, pont ezért vagyunk itt. – a hang egyre ismerősebb lett, de az igazi döbbenet akkor ért amikor megláttam őt. Soha életemben nem lepődtem még ennyire. Egy mázsás súly szakadt le a szívemről, nem kell tovább játszanom ezt az idétlen szerepet.

- Ennek a nőnek semmi keresni valója nincs itt. Hosszú évekre rács mögé fog kerülni, erről én magam kezeskedem. – egy elég izmos katonás külsejű fickó állt Bella mellett, és nem tagadom kicsit féltékeny lettem milyen jogon fogdossa ő az én barátnőmet.

- Bella? – most jutottam el addig a pontig, hogy egyáltalán megmertem szólalni. Fogalmam sincs, hogy fogom ezt az egészet kimagyarázni Bella előtt, de mindent elfogok követni hogy legalább végig hallgasson.

- Igen én vagyok az. – a padsorok között úgy sétál ide hozzánk mintha ő lenne a mennyasszony és nem Ailen, legalábbis ahogy a rokonok döbbent arcát nézem nekem úgy tűnik , mintha Bellában több tartást látnának, mint a húgában.

- Kislányom mit keresel itt? – Kimi feje a kétszeresére nőtt, olyan mérges lett idősebbik lányára amiért botrányt mert rendezni.

- Nagyon is jó helyen vagyok most, pont ott ahol lennem kell. – Bellából csak úgy árad a düh - Azt hiszem elérkezett az a pillanat amikor mindent kiteregettek Ailenről a drága testvéremről. – gyanúsan nézek a mellettem lévő nőre aki, láthatólag a vészjárat feltérképezésével van elfoglalva.

- Őrök azonnal vigyék ki ezt a nőt. – Ailen teljesen megkergülve kezd el csapkodni és üvöltözni, mintha Bella látványa felszakított volna benne egy eddig láthatatlan gátat. - Összevissza hazudozik. – van egy olyan érzésem, hogy a jelen lévők között Ailen a legnagyobb szélhámos.

- Nincs semmi értelme a színjátékodnak és ezt te is tudod. – végre kiderül az igazság ami miatt, már egy éve nyomozok. – A rendőrség nem sokára itt lesz és elvisznek téged. – ez egyre izgalmasabb. Ha Bella képes volt feljelenteni a testvérét, és még botrányt is rendezni az esküvőjén ott tényleg nagydolog lehet a háttérben.

- Mi rendőrség? – Ailen nem sokáig tetteti a bambát, azonnal a vészkijárat felé veti magát, csak hogy a katonás fickó azonnal át lát rajta, és utána veti magát. A fickó nem finomkodott, teljes erőből szorította Ailen mindkét karját.

- Csak nem gondoltad komolyan, hogy hagyunk futni hagyni? – Bella érces dühös hangja azonnali csöndre inti a rokonokat. - Bár ha jobban belegondolok, lehet ugyanazt kellene tennem mint amit te tettél velem. Meglátjuk, meddig bírnád az iramot. – még gondolkozni se marad időm, Bella akkorát kever le húgának, hogy egyesek köztük még én is eltátottam a számat. - Ezt azért kaptad mert mezítláb üldöztél végig a jeges erdőn, miközben fegyvert szegeztél rám. – hogy mi? Üldözés a jeges erdőn keresztül, mezítláb? Mi a fenét csináltak ezek Finnországban? Ezek után egy újabb pofonnal lett gazdagabb Ailen. - Ezt azért kaptad, mert fejen és lábon lőttél. – mindig is tudtam hogy Ailen sáros Bella eltűnésében , de azért ekkora brutalitásra még én se gondoltam - Hogy a fenébe volt képed ott hagyni egy kihalt erdőben, védtelenül több sebből vérezve? Azt hitted hogy meghalok mi? Hát nem jött össze a kisterved. Megtaláltak. – Bella úgy ordított hogy az egész katedrális beleremeget – Tudod mit éltem át amikor magamhoz térem és nem emlékeztem semmire se , még csak a saját nevemet se tudtam? Nem, hát hogy is tudhatnád!? A testem meg darabokban hevert, a lábamat ripityára törte az a golyó, amit te a kificamított lábamba lőttél. Nyomorékká tettél, még a mai napig is sántítok. – most már legalább értem miért nem jött soha haza. Nem tudott.

- Ailen Räikkönent keressük. – a rendőrök hírtelen megjelenésén már meg se lepődtem- Elfogatóparancsunk van ellene emberölés kísérlete miatt. – ha tehetném én magam zárnám rács mögé.

- Ezt nem tehetik meg velem. – meg áll az ész ezen a nőn, hogy képes még most is vitatkozni?

- Te megkérdezted tőlem mielőtt lelőttél, hogy mit akarok? – Bella annyira szarkasztikusan kérdezi, hogy mindenki tudja nem gondolja komolyan a kérdést - Nem, határozottan úgy emlékszem, hogy nem. Inkább jót nevettél rajtam és szépen bokán lőttél, majd hogy biztos legyél a dolgodban még jól meg is rugdostál. Úgyhogy örülj, hogy csak letartoztatlak. – ez már szerintem sok volt mindenkinek, azért ilyen vallomásra szerintem senki nem számított. Sem az én szüleim, sem Bella szülei nem jutnak szóhoz a megdöbbenéstől. De most érkezik a hab a tortára, Bella akkorát húzott be Ailenek, amit még egy profi boxoló is simán megirigyelhetne. Szerintem Ailen orra többszörös tőrést szenvedett el, de jelenleg egyáltalán nem tud érdekelni. Ha nem lennénk úriember most én is bepancsolnék neki. - Ja és ezt azért kaptad mert elakartad venni tőlem Fert. – ez az én Bellám, össze nem hasonlítható egyetlen nővel sem. Rá megérte várni, és ennyit szenvedni Ailennel.

- Ez volt ám az ütés. – a katonás fickó klónozott mása érkezik meg kisvártatva, és jó alaposan megölelgeti Bellát. - Látszik hogy nem hiába tanítottunk. – apukás büszkeséggel csap bele Bella tenyerébe.

- De nem ám. – karol bele hátulról mindkét pasiba, mintha csak távozásra akarná őket bírni. Tudtam hogyha most nem szólok utána , akkor soha többé nem lesz esélyem.

- Bella beszélhetnénk? – próbáltam bevetni a legkönyörgőbb kiskutya szemeimet, hátha ez után a botrányos esküvő után megesik rajtam a szíve.

Bella szemszöge

Most mit tehet az ember? Mit tehet egy nő, aki ilyen helyzetbe került? Jópofát kellene talán vágnom, vagy mosolyogva legyintenem kellene az egészre. Fogalmam sincs mit kellene tennem. Elvégre még soha nem kerültem ilyen helyzetbe, amibe most vagyok.

- Menj már. – lökdöstek hátulról a fiuk.

- Ezért még számolunk. –néztem rájuk fenyegetően, remélem megijedtek, mert ma nem vagyok vicces kedvemben, bárkit kiütők aki fel mer bosszantani. –Rendben beszéljünk, úgyse nagyon tehetek mást. – csak a mihez tartást végett, hogy tudja nem jó kedvemben állok le vele beszélgetni. Nagyon mérges vagyok rá, én azon voltam minden erővel, hogy visszaszerezem az emlékeimet, ő meg erre mit tesz? Összeszűri a levet a testvéremmel, ráadásul még arra is képes lett volna, hogy elvegye. Ennél jobban szerintem nem is ábrándulhat ki az ember lánya egy pasiból, legyen az bármennyire is szerelmes.

- Mi ki megyünk, addig beszélgetessek nyugodtan. – a többi rokon is tapintatosan lelépett, biztos nem akarják azt is végig nézni, hogy pépé verem Fert.

- Nem ülünk le. – kért kedvesen, mire én csak a vállamat rántva helyet foglaltam a piszkos földön, jó nekem itt is, biztos nem fogok leülni arra az agyon cicomázott padsorra.

- Mit akarsz tőlem? Nem volt elég egyértelmű amit láttam? – ha azt mondja, hogy nem, én elkezdek nevetni.

- Nem. – annyira tudtam. Most hogy nincs itt Ailen, jó lenne neki a szamár is, de én ebbe nem fogok bele menni.

- Nem tudom, de nekem esküvőnek nézett ki. Bár lehet hogy tényleg csak a szemem káprázott. – kicsit sem vagyok vele szemét, á nem.

- Lehet hogy látszólag annak nézett ki de nem az volt. – na persze, engem meg a Marsról pottyantottak ide az ufók, ugyan már kihiszi ezt el neki - CSsss most én beszélek. – jó meg se mukkanok olyat úgy se tud mondani ami miatt ne menjek azonnal haza – Amikor egy éve nem jöttél haza nagyon kétségbe voltam esve. Mindenhol kerestelek, de senki se akart segíteni, egyik országban sem adtak ki adatot rólad. Végül felfogadtunk egy magánnyomozott, de ő se vitt minket közelebb az eltűnésedhez. Ezért úgy döntöttem, hogy kézbe veszem a dolgokat és saját magam járok utána a dolgoknak, így jutottam el a testvéredhez. Nem tagadom volt köztünk egy bizonyos kapcsolat, de nem olyan amilyenre te gondolsz. Mi csak kölcsönösen kihasználtuk egymást. Neki pénz kellett, nekem meg az út hozzád. Ezért megegyeztünk, hogy ő meg kapja az álom esküvőjét és a sok pénzt, én meg megkapom tőle azokat az információkat amivel megtalállak téged. – ez most egyszerre kicsit sokk volt. Fer mint magánnyomozó, hát nem tudom, elég képtelennek tűnik. De ha másik oldalról nézzük, végülis … Jaj mi legyen higgyek benne, hihetek benne ezek után?

- Tudod az eszem megállás nélkül tiltakozik, de a szívemnek valamiért nem tudok parancsolni és az azt súgja, hogy igazat mondasz. – ugrottam a nyakába hatalmas lendülettel.

- Annyira hiányoztál –szegény szerintem meggebed alattam úgy fellöktem.

- Te is nekem. – olyan hévvel kapunk egymás ajkai után, hogy teljesen belepirulok, Ferrel csókolózni felér extázis érzéssel.

- ÖHM. öhm. – Fer válla mögött átnézve meglátom az atya vörösödő fejét – Csak azt akartam megkérdezni, hogy ma akkor lesz-e esküvő vagy nem? – erre Ferrel kérdőn egymásra néztünk.

46.fejezet

46. fejezet

Bella szemszöge

A fiukkal azt se tudtam mit csináljak , mindannyian csak ide oda kapkodtuk a fejünket, vagy az órát bámultuk és hiába akartunk Uri Gellerek lenni sehogy se jött össze az idő megállítása.

- Most mi legyen? Nem maradt csak négy óránk az időeltolódás miatt, az út pedig oda repülővel is legalább három óra, hogy fenébe fogok odaérni időben? – most legszívesebben a falat kaparnám idegességemben.

- Ne félj amíg minket látsz. – hogy tudnak a fiuk még mindig ilyen nyugodtak lenni –Fogalmad sincs mire meg nem tanított minket a katonaság. – ha most azt mondják nekem hogy tudnak repülőt vezetni, és esetleg valamilyen csoda folytán még egy repülőjük is van , akkor én biz isten leborulok a lábaik előtt.

- Csak nem – nézek rájuk gyanúsan csillogó szemekkel – tudtok repülőt vezetni?

- Csak de. – bólogattak nagyot a fiuk.

- És véletlenül de tényleg csak véletlenül, ugye nem egy repülőt dugdostok a lenti hangár részlegen? – próbálok nem ugrálni a boldogságtól, mivel szinte biztos voltam a válaszban.

- Nem egy Concorde, de príma kis magángép. – lassan repülő nélkül is mennyekben érzem magam, a fiuk egyszerűen csodálatosak- Tudod az iraki katonákat főleg Amerikában elég jól meg fizetik, így Kevin és én tudtunk venni egyet. (csak viszonyításként egy magyar katona félév alatt 5 millió ft –kap ha Irakban megy)

- Nem tudom hogy mondtam-e már de imádlak titeket. – mindkettőjűket agyon puszilgattam.

- Na elég már tiszta nyál lettem. – naná hogy megint Ryan morcoskodik.

- Mi lenne ha most azonnal indulnánk? – világért se akartam őket siettetni, de nekem már nagyon mehetnékem volt.

- Én benne vagyok – mutat magára Ryan - de szerintem valami elegánsabba kellene mennünk, mert nem hiszem, hogy az évszázad esküvőjére beengednének minket farmernadrágban és pólóban. – mondjuk ebben lehet valami.

- Oké tíz percet kap mindenki, hogy valami elfogadható göncöt találjon magának, felöltözzön és rendbe szedje magát. – egyből mindenki futásnak eredt a saját szobájába.

Nekem hogy úgy mondjam elég könnyű volt ruhát keresnem, mivel a választékom se volt túl nagy. A fiukkal nem igazán járok partikra, és amúgy se vagyok valami nagy ruha bolond, ennek ellenére a fiuk folyamatosan elárasztottak mindenféle csajos cuccal, amit szerintük minden normális nő toalettében(ruhatár már ha valaki nem tudná) legalább lennie kell. Így mindenből volt egy kicsi, a szexis és az elegáns darabokból is egy-egy.

A helyzet komolyságát figyelembe véve direkt egy olyan darabot választottam, amit legtöbben temetésre vennének fel maximum, és nem egy esküvőre, de nem baj legalább a külsőmmel is mutatom a lelkivilágomat, hogy hogyan érzek azok iránt, akiknek az esküvőjét megyek tönkre tenni.

Gyorsan felkaptam magamra az estélyit és a magassarkút és spuriztam is le a földszintre, a hajam és a sminkem érdekelt most a legkevésbé. A fiuk szerencsére már lent álltak és igencsak elegánsan festettek a vadonatúj szmokingjukban.

- Huha – füttyentettek nagyot a fiuk –megérkezett közénk a sötét démon. – kuncogott Kevin.

- Nem vicces Kevin. – legyintettem felé pajkosan – Egyébként meg indulhatnánk. – hajt a tatár és ezt nem is tagadom ha igyekezünk és a forgalom csak átlagos lesz akkor is éppen hogy csak oda érünk a vége felé.

- Na jó akkor menjünk. – végre valahára elindulunk.

Fernando szemszöge

Szakad rólam a víz, enyhe hányingerem van, a nyakkendő meg egyenesen fojtogat a gyilkos szemekről a padsorokban amik egyenesen felém villognak már nem is beszélve, egyszerűen szarul érzem magam.

- Biztos vagy benne, hogy ezt kell tenned? – Krisz kérdezgetése nélkül is eléggé be voltam parázva - Még leállíthatsz mindent? Vagy ha azt akarod én is közbe léphetek. – most legszívesebben sprintelve menekülnék el, mindenhol lennék csak itt nem egy feldíszített templomban virágokkal, ahol úgy néznek rám, mint az évszázad legnagyobb bolondjára.

- Muszáj végig csinálnom. Ha lenne más lehetőség, akkor elhiheted hogy nem itt lennék.

- Jól van. – amint, véget ért a párbeszédünk Kriszel, felhangzott a hagyományos zongoraszóló, ami a mennyasszony érkezését jelzi.

- Akkor kezdődjék a színjáték.

Bella szemszöge

Az út sokáig tartott, de mivel nem kellett sehol se átszállnunk elég hamar Oviedoba érkeztünk, mert Ryan értesülései szerint itt lesz megtartva az esküvő a San Salvador katedrálisban.

- Ti csak menjetek nyugodtan, én itt maradok és elintézem a papírokat. – Kevint hátrahagyva rohanunk keresztül a terminálon, estélyi ruhában. A repülőtér előtt se vacakoltunk sokat Rayen azonnal leintett egy taxist, és búsás fizetés ellenében meghagyta neki, hogy mindegy, hogyhogy, de a lehető leghamarabb vigyen minket a katedrálishoz.

- Mi lesz ha nem érünk oda időben? – karoltam bele Ryanbe idegesen, nem maradt csak tíz percünk. A forgalom meg óriási, a katedrálist meg véletlenül se a repülőtér szomszédságába építették, ugyan már túl nagy luxus lett volna ezt kérni az égiektől.

- Nyugi odaérünk, ha meg nem… - Ryan hangja furán ördögien csenget, remélem nem terveztek meg semmit se a hátam mögött Kevinnel.

- Ha meg nem? Akkor mi lesz? – nézek rá kérdőn.

- Nem hagyhattam, hogy megússza, azt meg végképp nem hogy elvegye tőled azt a férfit akit szeretsz. – Ryan szájából hallani ezeket szavakat, nagyon megdöbbentőnek tűnik, de ezért is szeretem őt annyira – Feljelentettük őt, ne feled el hogy te is a családunk része vagy. Most hivatalosan a mi nevünket viseled, mi pedig Kevinnel nem tűrjük el, hogy bárki is bántson.

- Na de nincs is semmilyen bizonyítékunk. – anélkül úgy se tesznek semmit.

- Ó dehogy nem, Kevin a műtétek előtt mindig lefényképezte a sebidet. A képek valamint a mi háborús múltunk bőven elég volt ahhoz, hogy soron kívül elindítsanak egy bűntető eljárást a testvéred ellen, ha mázlink van, akkor pont egyszerre fogunk megérkezni a hatósággal. – lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de én még ennek ellenére se akarom lecsukatni vagy börtönbe zárni a testvéremet, azt viszont nem hagyom hogy szabadon garázdálkodjon, biztos vagyok benne, hogy őrült, egy normális ember nem verte volna össze a testvérét és nem lőtte volna meg többször is.

- Ne félj minden rendben lesz. – húzott magához közelebb Ryan.

A taxis úriemberre egy rossz szavunk se lehetet, úgy hajtott mint a szélvész, ennek ellenére még se értünk oda az időben, ugyanis a katedrális előtt egy szem lélek sem állt.

- Most mi legyen? Már elkezdték. Mi van ha elkéstünk? – tipegtem egyik lábamról a másikra, idegességemben.

- Gyere – ragadott karon Ryan – egyszerűen bemegyünk és kitálalunk.

- De nincs meghívónk, nem engednek be. – ez az” állítsunk csak oda és lesz majd valami” megoldás nekem nagyon nem tetszett.

- Gyere már, csak rád kell nézni és még a hülyének is leesik, hogy a mennyasszony családtagja vagy. – egy próbát megér, bár ahogy jobban közeledtünk a katedrálishoz, és a böszme nagy biztonsági őrökhöz kicsit inamba szállt a bátorságom.

- Jó napot az esküvőre jöttünk. – Ryan elővette a pókerarcát.

- A meghívóik? – na most mi legyen tekintettel néztem fel Ryanre.

- Azt sajnos otthon hagytuk tudja, hogy van ez, az esküvői készületek meg a nők ezerfelé kell az embernek figyelnie, még az csoda hogy az egészet le nem késtünk. Egyébként a barátnőm a mennyasszony ikertestvére, lese tudja tagadni a családi köteléket. – Ryan mint a vízfolyás úgy hazudik előttem – Ugye szívem?

- Igen, és pont ezért lenne nagyon sürgős, hogy bejussak, tudja a húgom nagyon dühös lesz ha nem ülők az elsősorban. – olyan elbűvölő mosolyt varázsolok az arcomra, ami még egy jéghegyet is megolvasztana.

- Végülis ha így álla helyzet, akkor bemehetnek. – nyitja ki nekünk a nagy fából készült ajtókat.

- Köszönjük egy életre lekötelezett. –gyors búcsúzkodás után azonnal besiettünk a templomba.

Az atya éppen most tette fel azt a kérdést amire a legjobban vártam.

- Aki ellenezi - e házasságot szóljon vagy hallgasson mindörökre. – gyorsan hezitáltam meg tegyem, ne tegyem. Végül döntött a józanész.

- Ha nincs …

- Én erősen tiltakozom –tudom szemtelenség egy pap szavába vágni, de most életmentő volt a pofátlanság. Hangomra mindenki hátra fordult, és döbbentem próbáltak minket kiszúrni a sötétségben.

- Na de lányom ez Isten háza?! – az atya majdnem szívinfarktus kap előttem.

- Tudom, pont ezért vagyunk itt. – kicsit előrébb jövünk mert zavaró a félhomályban beszélgetni valakivel, ahogy elérjük a rózsaablak által nyújtott árnyékot azonnal mindenki felhördül – Ennek a nőnek semmi keresni valója nincs itt. – vette át a szót Ryan – Hosszú évekre rács mögé fog kerülni, erről én magam kezeskedem.

- Bella? – Ailen és Fer egyszerre teszi fel a kérdést, mindkettőjük arca halálra vált a felismeréstől.

- Igen én vagyok az. – húztam ki magam büszkén egy szemernyi megbánás sincs bennem, mind elszállt amint megláttam a párosukat.

- Kislányom mit keresel te itt? – apu nagyon mérges hogy botrányt rendezzek.

- Nagyon is jó helyen vagyok most, pont ott ahol lennem kell. – Ryan bátorítólag megszorítja a kezemet – Azt hiszem elérkezett az a pillanat amikor mindent kiteregettek Ailenről a drága testvéremről.

- Őrök azonnal vigyék ki ezt a nőt. – Ailen megkergülve toporzékol, míg Fer csak megkövülve bámul rám. – Összevissza hazudozik.

- Nincs semmi értelme a színjátékodnak és ezt te is tudod. –hangom nyugodt de belül én is tombolok. – A rendőrség nem sokára itt lesz és elvisznek téged.

- Mi rendőrség? – a rokonok méhkasra emlékeztető hangot adnak ki. Ailen már menekülne de Ryan gyorsan kapcsol és erős kezeivel azonnal bilincsbe zárja.

- Csak nem gondoltad komolyan, hogy hagyunk futni hagyni? – éles kérdő hangomra egyszerre lesz csönd - Bár ha jobban belegondolok, lehet ugyanazt kellene tennem mint amit te tettél velem. Meglátjuk meddig bírnád az iramot. – egy hatalmas nagy taslit kevertem le neki, és most egyáltalán nem érdekelt a nézőközönség – Ezt azért kaptad mert mezítláb üldöztél végig a jeges erdőn, miközben fegyvert szegeztél rám. – még egyet lekevertem neki a másikoldalra is hogy szép píros legyen neki mindkét oldal – Ezt azért kaptad, mert fejen és lábon lőttél. – hallom ahogy a hátam mögött újra megindul a susmus – Hogy a fenébe volt képed ott hagyni egy kihalt erdőben, védtelenül több sebből vérezve? Azt hitted hogy meghalok mi? Hát nem jött össze a kisterved. Megtaláltak. – ordítom bele a képébe – Tudod mit éltem át amikor magamhoz térem és nem emlékeztem semmire se , még csak a saját nevemet se tudtam? Nem, hát hogy is tudhatnád!? A testem meg darabokban hevert, a lábamat ripityára törte az a golyó amit te a kificamított lábamba lőttél. Nyomorékká tettél, még a mai napig is sántítok. – végszóra megérkezett a rendőrség is.

- Ailen Räikkönent keressük. Elfogatóparancsunk van ellene emberölés kísérlete miatt. – jöttek be a templomba az egyenruhás rendőrök köztük a parancsnok.

- Itt van. – Ryan szívesen adott útba igazítást.

- Ezt nem tehetik meg velem. – hisztizett látványosan.

- Te megkérdezted tőlem mielőtt lelőttél, hogy mit akarok? – vágok gondolkodó fejet – Nem, határozottan úgy emlékszem, hogy nem. Inkább jót nevettél rajtam és szépen bokán lőttél, majd hogy biztos legyél a dolgodban még jól meg is rugdostál. Úgyhogy örülj, hogy csak letartoztatlak. – úgy tettem mint aki elfordul, de ezzel még messze nem adtam vissza amit ő adott nekem, gyorsan vissza fordultam és akkorát húztam be neki , hogy eleredt az orra vérre teljesen összevérezve a mennyasszonyi ruháját. – Ja és ezt azért kaptad mert elakartad venni tőlem Fert. – míg én az öklömet ráztam a fájdalomtól, a többiek köztük Fer és akik régebb óta ismernek hangos ovációba kezdtek. Biztos tetszett nekik a Mike Tysonos ütésem, amire még Ryan és Kevin tanított meg.

- Ez volt ám az ütés. – érkezett a hátam mögül Kevin elismerő hangja. – Látszik hogy nem hiába tanítottunk.

- De nem ám. – mosolyogtam rá, mint első számú mentoromra.

- Bella? Beszélhetnénk? – amikor ránéztem Ferre nem láttam a szemében mást csak könyörgést.

45.fejezet

45.fejezet ( a mostani rész a Fer és Kriszes beszélgetés után két hónappal van)

Bella szemszöge

A fiuk lelkesedésére nem letett panaszom, csak úgy bombáztak a jobbnál jobb ötletekkel. Végül mégis annál maradtunk, hogy én összeírom az eddig eszembe jutott összes adatot, ők pedig utána járnak a netten, illetve megkérik néhány régi ismerősüket a katonaságnál, hogy nyomozzanak le az információkat.

A papírossal elég hamar elkészültem szerepeltek rajta nevek, címek telefonszámok, minden ami egy kicsit is felvillant abban a néhány percben. Úgyhogy Sherlock és Dr. Watson leléptek nyomozni, én meg unalmamban az internet mindenható tudására fanyalodtam.

Találomra beírtam néhány nevet a keresőbe, hátha beugrik valami, ha meglátom a nevekhez társult arcot is. Előbb a családommal kezdtem, elvégre csak ők a legközelebbi hozzátartozóim, még ha nem is tartjuk valami intenzíven a kapcsolatot.

Mit ne mondjak a Räikkönen remek kulcsszónak bizonyult a keresésben, mert csak úgy özönlettek a friss és régi hírek, a fotók rengetegéről nem is beszélve. Volt itt mindenkiről egy kicsi. Apáról és anyáról elég fura híreket írtak, így nem is nagyon fogalakoztam velük. Méghogy el akartak válni? Ugyan már, ennél nagyobb szamárságot még nem hallottam. A következő alanyom akit mindenféleképpen górcső alá akartam venni az Ailen lett. Drága húgocskám is tudott meglepetéssel szolgálni, egy híres Finn magazin internetes beszámolója szerint Ailen nem sokára feleség lesz, méghozzá nem is akárkivel, hanem egy forma- 1-es nagy ágyúval. Nevet nem említettek, úgyhogy annyira nem is találtam érdekesnek a storyt, biztos ez is csak valami felnagyolt hír, mint anyáék válása. Ha meg nem, akkor áldásom rájuk, biztos nagyon megérdemlik egymást.

Hírek után a képekre mentem rá. Ismételten csak a szüleimmel kezdtem a sort, és megkellet állapítanom hogy apu egész jól tartja magát , és anyu sem panaszkodhat már ami a külsőt illeti. Húgom külsejét inkább nem kommentálnám, mert még valami sértőt csúszna ki a számon. A híres nevezetes Forma -1 –es pasiról meg eddig egyetlen egy képet se találtam, mondtam én hogy csak felfújták az egészet, ám amikor a következő oldalra mentem a szemeim tányérnagyságúra nőttek, minimum úgy nézhettem ki mint Dobi a házi manó.

A másodpercek tőrt része alatt perget le előttem minden a csókok azzal az idegennel aki úgy szorítja testvérem kezét, mintha tőből akarná le szakítani. A szerelmes pillanatok jöttek és jöttek, a füleim pedig szabályosan csengtek az ígéretektől ”bízz bennem, minden rendben lesz, szeretlek” ezek most olyan semmit mondó frázisoknak tűntek a képek alapján, hogy legszívesebben törni, zúzni lenne kedvem.

Nem értem, hogy tehették meg ezt velem? A férfi akit mindennél jobban szerettek/em el veszi az ikertestvéremet. Milyen rémálom ez már megint? Könyörögve sikítottam segítségéért, egy újabb emlék özön előtt.

Az emlékek könyörtelenül törtek utat maguknak, mindegy volt, hogy időközben mekkora fájdalmat okoztak, a tudatalattim nem tűrt meg több hallogatást. Kegyetlen őszintésséggel vetítette ki azokat a képeket, amelyeket eltűnésem napján éltem át.

A félelem és a menekülés új értelmet nyertek számomra, soha nem éreztem magam ennyire kiszolgáltatva senkinek sem, mint akkor ott a vizes földön fekve előtte. Régebben még azt hittem hogy ő a lelkiismeretem. Hol van ő már ettől? Nagyon messze. Most csak a kémia és a biológia téves hibájának nevezném. Ő az én görbetűrőm az ikerkristályom. A természet csúfos hibája, külsőleg egyet alkotott, de belsőleg már nem tudta megteremteni ezt a harmóniát, amit belém táplált azt Ailentől elvette.

A jó és a rossz mindig kiegészítik egymást, mint jing és a jang így vagyunk mi egy egészek Ailennel. De mit tehet a jó, ha az erőseb rossz el akarja tiporni, ha az életére tőr? Egységnek lehet ezt már nevezni? Egyáltalán lehet ezt megtorlatlanul hagyni?

- Bella – pofozgatott valaki – Hahó csipkerózsika ébresztő. – az élces hangra úgy tértem magamhoz , mint a fuldokló, aki éppen a felszínre törte magát a jéglemezek között.

- Jól vagy? Megint eszedbe jutott valami? – próbálok megszólalni, de az emlékek letaglóznak, a laptopon látott képek meg egyenesen felbosszantanak.

- Ő itt a barátom. – intek a laptop felé, holott egyáltalán nem ezt akartam mondani.

- Aha jól néztek ki rajta. – Kevin véleményére a sírógörcs fojtogatja a torkomat.

- Az a lány… nem én vagyok. – annyira kétségbeesett volt a hangom.

- Óóóóóóóóóó. – vág bamba arcot Kev.

- Ailen az ikertestvérem. – eddig tudtam magam tartani, Kevin nyakába vetettem magam és teljes erőbedobással bőgök.

- Hé semmi nincs veszve – nyugtató simogatást érzek a hátamon - az csak egy kép, ne vonj le belőle téves következtetéseket. – ha Kevin ezt vigasztalásnak szánta nagyon mellé lőtt.

- Összefognak házasodni, nem tudom mikor, de összefognak házasodni, és én nem tudom megakadályozni. – annyira de annyira nyomorultul éreztem magam. – Nem veheti el őt. Nem érdemli meg.

- Naná hogy nem érdemli meg. – bíztatott elhivatottságáról Kevin.

- Kevin félreértesz – hajolok előrébb hogy a szemébe tudjak nézni – nem azért akarom félbeszakítani az esküvőt, mert bosszút akarok állni rajtuk. – habár ha ezért tenném se nevezne senki önző dögnek, csak az én pasimat nyúlta le az a kis …

- Akkor nem értem. – teljes képzavar van Kevin arcára írva.

- Ő volt aki ezt tette velem –mutatok a sérült lábamra , ami a többszörös műtét sorozatnak köszönhetően sem nézet ki valami fényesen – Ailen. Az én életemet már tönkre tette, de azt nem hagyom hogy mással is ezt tegye.

- Gyerekek mi ez a nagy összeborulás? – csörtet be nagy sebbel lobbal Ryan – Csak nem eszedbe jutott még valami?

- Mindenre emlékszek. – jegyeztem meg fagyosan.

- És hogyhogy nem örülsz, én majd kibújnék a bőrömből erre a hírre. – láttam hogy Kevin pantomim mesterré fejlődött két másodperc alatt , de ezzel se tudta leállítani testvérét.

- Bella helyzete hogy úgy mondjam… nem túl rózsás. – ez nagyon enyhe kifejezés volt Kevintől a mostani helyzetemre – Kiderült hogy az ikertestvére Ailen támadta meg, és hogy időközben lenyúlta a pasiját is , plusz belátható időn belül még össze is házasodnak egymással. – kiábrándító a valóság amiben élek azt kell hogy mondjam.

- Uhhhh. Ez szívás. – ez volt Ryan egyetlen hozzáfűzni valója a mondottakhoz. - Viszont van egy jó hírem. Telefonon el tudtam érni a régi asszisztensedet, Betty ha jól emlékeszek a nevére.

- Igen ő az, de hogy jön most ő ide?

- Úgyhogy elég sok mindent tud rólad , és véletlenül kikotyogta nekem, hogy kapott egy esküvői meghívót a testvéredtől amire egyáltalán nincs kedve elmenni. Mindegy nem is ez a lényeg, hanem az hogy elmondta, hogy augusztus 17-én lesz a nagy lagzi Spanyolországban délután négy órakor.

- Ugye most csak viccelsz? – néztünk össze Kevinnel.

- Nem miért? – nem lehet ennyire ügyefogyott, hogy még a dátumokat se tudja.

- Ma van augusztus tizenhetedike.

44.fejezet

44. fejezet

Bella szemszöge

Az apró kis villanások nagy nehezen elmúltak, de az emlékek rendszerezése még igénybe veszi fáradt elmémet. Szépen sorba rendezgetem az eddig meglévő tudásomat saját magamról. Hát nem vicces? Mert szerintem az. Bár az is lehet hogy ez valami hülye mellékhatása a fejemet ért ütésnek, és az emlékeknek. Dupla duó, még csak ez kellett nekem, nem elég, hogy csetlek botlok most még flúgos is lettem egy időre. Egyáltalán minek emlékszek hirtelen ennyi mindenre, ha eddig semmise akart az eszembe jutni, fránya emlékek, majdnem kipurcantam miattuk.

Na de Bella elég a nyavalygásból, ébresztő.

- Kevin told már arrébb azt a lámpát, kiégeted a retinámat. – örültem hogy végre nem látok csillagokat , erre mi fogad ahogy kinyitom a szemeimet ? Egy ultraibolya sugárzásnak beillő fénymennyiség egyesen bele a szemeim közepébe.

- Megmarad. – legyint rám Kevin bosszúsan, de azért látom rajta, hogy megkönnyebbült a felébredésemtől. – Mi itt halálra idegeskedjük magunkat, és a kisasszony így fogad minket. – ha most lelkiismeret fordulást akart nálam elérni, szólok hogy jó úton halad - Legalább egy köszönömöt mondhatnál elvégre felébresztettelek. – nem akartam letörni az egóját azzal hogy elárulom magamtól ébredtem fel, így csak maradtam könnyebb útnál. A hízelgésnél.

- Jaj Kevin tudod mennyire szeretlek. – és hogy szavaimnak nyomatékot adjak olyan cuppanós puszit nyomtam az arcára, hogy szegény belepirult.

- Elég az ömlengésből. – tol arrébb Ryan, mintha féltékeny lenne a bátyára.

- Hé told csak vissza – kakaskodik Kevin – Beth szabad ember azt tesz amit akar. – mosolyog rám hamiskásan.

- Bella … - mért is mondhatnám végig amit akarok ? Egyből közbeszólnak.

- Na most állítsd le magad. – szájal vissza Ryan idősebb testvérének, úgy hogy engem észre se vesz.

- Bel…- még egy szót se tudok kinyögni, mert egyből érkezik a csípős válasz.

- Még hogy én? Inkább te állítsd le magad. – Kevin egyre inkább fölemeli a hangját és abból semmi jó nem sülhet ki, ezt már tapasztalatból tudom. Velem ugyan még soha nem kiabált, de nem egyszer hallottam, ahogy a Ryannel teszi ugyanezt a hátam mögött.

- Be… - meg se lepődök hogy nem tudom fojtatni a megkezdett mondatomat.

- Miért kellene nekem leállítanom magam? – kéri ki magának Ryan.

- Be fognátok végre! – akkorát kiabálok hogy végre mindketten csöndbe maradnak – Köszönöm hogy egyáltalán szóhoz tudok jutni. – nézek rájuk szemrehányóan, mire szemlesütve elsuttognak egy - egy bocsit. – Most hogy végre nagy kegyesen átengedtétek nekem a szót szeretném elmondani hogy mindkettőtöket egyformán szeretem. Szóval nagyon megkérlek titeket hogy ez miatt ne veszekedjetek. – Ryan közbe akarna szólni de leintem.

- Amúgy se lehetne semmi köztünk. – kicsit cikki erről beszélgetni.

- Miért? – Ryan kétségbe esett hangját nem nehéz észrevenni.

- Nos… öhm, mert nekem van egy … barátom. –ennek a bizonyos barátnak a nevét még nem sikerült kiderítenem, az emlékezetem visszatérése ugyanis nem volt olyan mélyreható. Van akikre teljesen emlékszek a legapróbb részletekig, de van akikről semmi nem jut eszembe, ezek többségébe az utolsó évben megismert emberek.

- Barát? – Ryan és Kevin egyszerre kérdezi meg, halálra vált arccal.

- Aha, valami olyasmi. – nem merek rájuk nézni, ég a pofámról a bőr rendesen, mert ha visszagondolok erre a másfélévre nem egy olyan emlék eszembe jut amin mintha bátorítólag lépnék fel egy kapcsolattal szemben.

- Visszatértek az emlékeid? – ismételten egyszerre kérdeztek.

- Igen, a többsége visszatért. – bólogattam megilletődve. – Utolsó egy év még elég homályos, de elég sok mindenre emlékszek. – pislantok fel reménykedve.

- És mire emlékszel? – újfent egyszerre szólaltak meg.

- Izabella Räikkönennek hívnak, de tizenhét évesen nevet változtattam amikor Magyarországra költöztem így lettem Szabó Izabella. Finn származású vagyok édesapám révén és magyar vagyok anyukám révén, ja és van egy ikertestvérem Ailen. Vele és családommal azt hiszem megromlott a kapcsolatom, és ezért költöztem egyedül Magyarországra, ahol leérettségiztem majd diplomát szereztem és ledoktoráltam. Magyarországon éltem, volt egy viszonylagosan jó állapotban lévő házam, egy óriás kutyám, és egy menő állásom. Most már nem tudom mit tudhatok ebből magaménak? Lehet semmit. – a hangom akaratlanul vékonyodik el, a régi emlékeknek köszönhetően, és nem kell hozzá sok idő, hogy a könnyeim sós ízét érezzem a szám szélén.

- Hé nem pityergünk. - törli le könnyeimet Ryan – Kevin és én segítünk neked mindenben nem hagyunk magadra.

- Annyira jó hogy itt vagytok nekem– ölelem mindkettőjüket – Nagyon szeretlek titeket.

Fernando szemszöge

- Az édesanyád szinte könyörgőt a telefonba, hogy tegyek valamit, hogy megakadályozzalak. Érted, te ezt? Egyáltalán felfogtad mit teszel? Tönkre teszed a családodat ha elveszed azt a nőt. – miért van az hogy, senki se ért meg? Mindenki csak a családot félti, és sültbolondnak tart, mert egyáltalán szóba álltam Ailennel. A többség szerint egy prostiba is több tartás szorult, mint kedves barátnőmbe, és azon felül hogy a megszólalásig hasonlít Bellára semmi jó tulajdonságot nem tudott felmutatni az ismerőseimnek. Már nem is nagyon emlékszek milyen szavakkal illették a fiuk a paddockból de mintha rémlene a lusta, felszínes, behízelgő jelzők.

- Nincs más választásom. El kell vennem. – olyan jó hogy valakinek végre elmondhatom az igazat. – Emlékszel még, hogy miért kezdtem el vele ismerkedni? Nem azért ment halálosan beleszeretem, azt elhiheted. – elég kiábrándító volt a hangom friss vőlegényként – Nem volt más célom, mint rájönni hogy tűnt el Bella. Mi lett vele, merre van, biztonságban van-e?

- És rájöttél valamire?

- Rá. Bella családja bővelkedik flúgos egyénektől, és szinte minden második embernek gyilkos fény gyulladt a szemében amint kiejtettem véletlenül a számon Bella nevét. Ezek alapján bőven lehetne okom gyanakodni bárkire, én mégis száz százalékosan tudom, hogy ki volt az a személy aki mindent elkövetne hogy a föld alatt láthassa.

- Ki ..csak nem. Ő az? – Krisz alig bírja összerakni a mondatot annyira megdöbbent.

- Igen, biztos vagyok benne hogy ő volt az. Vele látták utoljára elmenni, és milyen meglepő másnap mi már semmit nem tudtunk róla. Ő tett vele valamit, nem tudom hogy mit, de kiderítem. – ha kell hatszázszor elveszem azt a kis dögöt, de kiderítem mi lett Bellával.

- Akkor minden ezért tettél?

- Igen, viszont lebuktam, túl sokat kérdeztem Belláról és egy idő után feltűnt neki, és hát bármennyire is hülyének látszik nem az.

- Ezután hogyhogy nem szakított veled? –Krisznek fogalma sincs az ilyen nőkről.

- Mit gondolsz? Az anyagiak miatt, ő minden áron egy pénzes és híres palit akart kifogni magának, aki mellett ő is híres lehet, mint annak idején az édesanyja. – ch ha tudná, hogy semmi lesz az övé, hiába lesz a feleségem egy árva garast se fogam tőle látni – Ezért kölcsönösen megegyeztünk.

- Pontosan mit is takar ez a ti ” megegyezessétek”?

- Én elveszem, világraszóló lakodalommal, és ő cserébe elárulja mit tett Bellával.

43.fejezet

43. fejezet

Ugrunk egy hatalmasat a történetben, (mert különben sose lesz vége) potom másfélévet.

Bella szemszöge

Másféléve vagyok itt Finnországban, legalábbis hivatalosan, nem hivatalosan fogalmam sincs, habár a fiuk szerint helybéli vagyok. Mikor megkérdeztem, hogy ezt a feltevésüket ugyan mire alapozzák, csak azt mondták, hogy lerí rólam. Na kösz, mintha ők nem lennének tipikus jenkik, mondjuk nem is azok, mivel ők irakiakkal harcoltak, és nem az angolokkal, de akkor is valamilyen gúny névvel csak kellett őket illetnem, ha ellő jön belőlük a hímsoviniszta viselkedés.
Másrészt nem panaszkodhatok, a fiuk az itt létem alatt mindenben segíttek nekem. Mondhatni ők építették újra az életemet, a legalapvetőbb részletekig. Ilyen elhanyagolhatóan nem nevezhető részlet volt a járás. Hiába mondta Kevin, hogy menni fog ez mint a karikacsapás nekem valamiért mégse ment. Az elején szinte vértizzadtam csak azért, hogy megálljak a két lábamon, és akkor még hol volt a járás, hát elmondhatom nagyon messze. Az egyensúlyom már ha volt egyszer nekem olyan elmondhatom semmivé lett. A világ legesetlenebb embere vagyok, szerintem nincs még egy hozzám fogható ha eltaknyálásról van szó. Simán képes vagyok elesni a saját lábaimban.

Ezért a fiuk viccből az első születésnapomra, amit közösen nyilvánítottunk ki annak, amelyiken megtaláltak, megleptek egy cuki rózsaszín járókerettel, amit a nagymamik használnak, ha áttakarnak jutni az úttesten.

Abban a pillanatban amikor megláttam egyszerűen nem tudtam eldönteni hogy sírjak vagy nevessek , végül mégis a másodikat választottam, csak úgy szakadt belőlem a nevetés, ami a fiukat is megnyugtatta. Biztos azt hitték hogy most az egyszer túl messzire mentek, de kirobbanó jókedvem meggyőzte őket , hogy vettem a tréfát , és nincs semmi bajom az új közlekedési eszközzel.

- Szépnek néz ki, de mi ez? – Ryan úgy megijesztett, hogy a festőállványt feldöntöttem és az ecsetet is kiejtettem a kezemből, hatalmas nagy pacát ejtve a drága hajópadlón.

- Ryan, mi lenne ha kopognál vagy csak egyszer az életben szólnál mielőtt a frászt hozol rám? – nézek rá mérgesen, most takaríthatok fel, nagyszerű.

- Akkor hogy lepődnél meg? – mereszti rám ártatlan kiskutya szemeit, az ágyon ülve.

- Tuti meglepődnék. – dörmögök oda neki rá se nézve. – Egyébként meg tájkép, te nagyokos. Vagy szerinted minek nézz ki? – kulcsolom össze maszatos karjaimat a mellkasom előtt mérgesen.

- Nekem sok apró pacának tűnik. – hunyorít a képre félredöntött fejjel.

- Idióta rosszul nézed. – vágom hozzá piszkos törlőkendőmet – messzebbről kell nézni, ez egy impresszionista festmény. Itt nem az ábrákra kell figyelned, hanem a színekre. A színek formatörőek, az egyik szín megtöri a másikat, és hullámozva adják vissza a kép lényegét. Az optikai fényhatásra kell törekedni nem a tárgyak térbeli elhelyezkedésére. – magyaráztam el neki amit magától képtelen volt meglátni. Látszik hogy férfi, csak ők lehetnek ilyen szűklátókörűek.

- Aha most megvilágosodtam, de szerintem nézhetem ezt a képet egy kilométerre is, akkor se látnék rajta semmit csak kis pacákat. – most direkt ingerel, de nem jön be a kis terve.

- Nem vesztegetem rád az időmet, inkább elmegyek és keresek takarítószereket, valahogy ki kell szednem ezt a szép kis foltot a padlóból, amit egyébként te okoztál. – csak a mihez tartás végett tettem hozzá a mondat második részét.

- Jó menjél csak gondolom nem is érdekel miért leptelek meg így alkotás közben? – utálom ezt a mindentudó fejét.

- Nem érdekel. – rántom meg a vállamat, és galléri szerű folyóson átvágok, hogy végre lejussak a földszintre.

- Akkor biztos az se érdekel, hogy egy Forma–1-es csapat főnöke hívott, hogy látta az egyik képedet és nagyon örülne neki ha te terveznéd meg az egyik sisakjukat. Tudod a te impresszionista, absztrakt módodon. – ahogy eljutott a tudatomhoz, hogy mit mondott Ryan, sikerült egy hatalmasat zakoznom, még jó hogy az utolsó két lépcsőfokon álltam, így nem is estem olyan nagyot.

- Jól vagyok semmi bajom. – olyan gyorsan pattantam fel, hogy lefejeltem Ryant aki azonnal a segítségemre akart sietni. – Auuuuuuu - na ez most viszont fájt, holnapra biztos lesz egy szép kék pukli a homlokom közepén.

- Hihetetlen vagy. – Ryan nevetve simogatja meg fájó buksimat - Komolyan nem is tudom miért neveztünk el Bethnek, jobban illene rád a Bella név. A Twilightban volt ilyen két ballábas a női főszereplő, mint te. – a Bella névre, mint egy kitörés úgy zúdulnak felszínre a rég elfeledettnek hitt emlékek. A fejem iszonyatosan fáj de a képek csak úgy jönnek. Régiek , apró kis dolgokról amik valószínűleg nem bírtak sok jelentőséggel, most mégis kincset érnek, mert a régi igazi életem egy kis darabkáját jelentik. Látom magam fiatalabb kiadásban, lázadó tinédzserként, és láttam magam elégedett felnőtt nőként.

- Beth? Mi a fene van veled? – testem remegése szépen lassan múlik el, ahogy az emlékek kavargása is csökken. Próbálnék megszólani, de agyam annyira zsibbad a sok információtól, hogy képtelen vagyok szóvá formálni a bennem végbemenő változásokat – Kevin jaj de jó hogy jössz. Segíts. – érzem hogy valaki felnyalábol és a kanapéra fektet.

- Mi lett vele? – Kevin mély búgó hangja nyugtatóként hat megtépázott idegeimre.

- Beszélgetünk, lesett a lépcsőn aztán lefejeltük egymást aztán újra összeesett és rángatózni kezdett, mintha csak rohama lenne. –Ryan szegény nagyon megijedhetett.

- A pulzusa magas, de ezen felül minden rendben. Fogalmam sincs mitől lehetet rohama. Ha csak … - látom magam előtt ahogy Kevin összerakja a mozaik darabokat.

- Ha csak? – türelmetlenkedik Ryan.

- Ha csak vissza nem tértek az emlékei.

Fernando szemszöge

Egy rémálom az életem, hiába nyertem meg nagy nehezen a VB-ét semmise változott. Nem lettem tőle jobb, és az életem sem változott meg varázsütésre. Sőt egyre jobban süllyedek le a képzeletbeli leejtőn.

- Fer kezdem azt hinni, hogy azzal a nővel arányosan te is teljesen megörültél. Hogy a fenébe mehettél bele ekkor hülyeségbe? – Krisz kioktatása nélkül is tudom, hogy életem egyik legnagyobb ballépést igyekszem elkövetni.

- Adta magát a helyzet. – Krisz a haját tépi annyira mérges.

- Adta magát a helyzet?! Nem lehetsz ennyire balek. – már majdnem toporzékol – Le kell állítanod azt a nőt vagy különben én állítom le. Nem fogom megengedni, hogy elkövesd életed legnagyobb baklövését. – most meg üvöltözik. – Az édesanyád szinte könyörgőt a telefonba, hogy tegyek valamit, hogy megakadályozzalak. Érted, te ezt? Egyáltalán felfogtad mit teszel? Tönkre teszed a családodat ha elveszed azt a nőt.

42.fejezet

42 fejezet
Ailen szemszöge

Fernando nem hazudtolta meg magát az éteremben sem, a többi pasasnak már rég kiguvadt a szeme, mire ő egyáltalán csak rám nézett. Ami bevallom, nem kicsit sértette az önérzetemet, de nem baj, ettől még csak élvezetesebb lesz vele a jövő. Elvégre mi izgalmas lenne benne ha az első alkalommal a lábaim elé vetné magát?

Amúgy mint beszélgető partnerrel sincs vele semmi bajom. Nem unalmas, de nem is valami érdekfeszítő témákkal hozakodik elő, mintha csak ismerkedő estét tartanánk , jobban mondva ő akar minél többet megtudni rólam, ami egy bizonyos pontig nem is érdekelt , ameddig el nem jutottunk ahhoz a témához ami enyhén szólva de idegesített. Valamiért sikerült kikötnünk drága ikertestvéremnél a drága Bellánál, már ha csak rá gondolok elönt a gyilkos indulat. Sajnos ezt kívülről sem tudom palástolni, és Fer témára éhesen azonnal lecsap a történetre.

- Ha jól látom nem igazán vagy oda érte. – azonnal rendezem a vonásaimat, nem akarom, hogy a legkisebb hiba miatt bukja le.

- Nem, de ez már nem is lényeges. - töprengő arcot vág mintha nem tudná hova akarok kilyukadni - Tudod halottakról jót vagy semmit. – ezt csak viccnek szántam, de szegény olyan köhögő rohamot kap a félrenyelt bortól, hogy mindenki felénk fordul. Elvörösödő fejjel és könnybe lábadt szemmel fordul vissza hozzám. Majd mély levegővételekkel próbálja magát nyugtatni több-kevesebb sikerrel. Az arca ugyan visszanyerte a színét, de azon nyomban átváltozott falfehérré, és a mimikája is jobban hasonlított egy kétségbeesett kivert kutyáéhoz, mint egy egészséges férfiéhoz.

- Fer jól vagy? – most meg teljesen kővé van dermedve, mintha egy másik dimenzióba került volna, teljesen el van bambulva. – Hahó Fer minden rendben? – csettintek egyet a szeme előtt, hogy visszakerüljön a valóvilágba.

- Mi? – a szemét dörzsöli ami félrenyelésnek köszönhetően csak úgy könnyezik megállás nélkül. – Ja … jól vagyok. – a hangja némileg megbicsaklik, a mondatközepén, ami arról árulkodik, hogy koránt sincs olyan jól, mint amennyire mutatni akarja magát.

- Ha a nővéremre tett utalás miatt fulladtál meg majdnem, akkor bocsánatot kell kérnem, azt hiszem rosszul fejeztem ki magam. Tudom kicsit kegyetlenül hangzott. – mintha nem is történt volna semmi, tovább falatozok a megkezdett salátámból.

- Nem értem, akkor nem is halt meg? - olyan megkönnyebbülés van a hangjában, hogy akaratlanul is kérdőn felhúzom az egyik szemöldökömet.

- Persze hogy nem – törlöm meg a szám szélét a szalvéta élével – a magam botor módján azt akartam mondani, hogy számomra ő már rég meghalt. Nem létezik. – azért azt mégse mondhatom, hogy meghalt, holott erről senki nem tud. – Tudod ő olyan, mint egy forgószél. Elsöprő erővel befurakodik az ember életbe, hogy aztán mindent tönkre tegyen, majd amikor elvégezte a dolgát szépen tovább áll. Ehhez ért ő igazán. – mosolygok rá mindentudóan, mintha egy kis kellemetlenségről beszélnék, egy kis szöszmöszről amit ha lepöccintek a ruhám széléről, olyan mintha soha ott se lett volna.

Fernando szemszöge

Ez a nő nem százas. Egy őrült még pedig csupa nagy betűkkel, egy pszichopata állat, majdnem megfulladtam a hülye elszólása miatt. Utána meg egyszerűen úgy tesz mintha nem történt volna semmi. Az ember azért bármennyire is utálja a testvérét nem nevezi halottnak! Komolyan mondom a hideg ráz ettől a nőttől, de kénytelen vagyok még egy ideig elviselni magam körül, muszáj valahogy információkat kicsikarnom belőle, és már azt is tudom hogyan érjem el amit akarok.

- Na hogy ment becserkészés? – Krisz látványosan leveti magát mellém a kanapéra, és a sarokból figyeli a lelohadt arcomat.

- Ne is emlegesd nekem azt a nőt – teszem fel mindkét kezem védekezően - kész gyötrelem volt ez a két óra. – elég csak visszagondolnom, Ailenre és félrenyelés nélkül is elfog a halálhörgés.

- Miért? Ennyire csak nem lehetet rossz. – Krisz most csak viccel.

- Még annál is rosszabb volt. Annak a nőnek gyilkos ösztönei vannak, majdnem megölt egy véletlen elszólásával. Érted, úgy vergődtem ott az éterem közepén, mint partra vetett hal. – Krisz eddig bírja a panasz áradatomat, és hangos nevetésbe kezd – Egyáltalán nem volt vicces – vágom képen egy díszpárnával - és ha nagyon tudni akarod azért fulladtam meg majdnem, mert az a nő képes volt elhitetni velem, hogy Bella meghalt. – itt legalább észreveszi magát, és abba hagyja a nevetést – Én mondom neked, hogy az a nő nem százas. Lehet hogy külsőleg ugyanúgy néznek ki Bellával, de belül hatalmas eltérések vannak.

- Akkor duplán vagy mázlista. – jelenti ki ellenvetés nélkül Krisz.

- Mert? - nézek rá kérdőn.

- Bella magában egy fő nyeremény, de igazán azért vagy mázlista mert előbb találkoztál vele mint Ailennel. – na ebben lehet valami, végülis igaz hogy minden rosszban van valami jó.

41.fejezet

41.fejezet

Ailen szemszöge

Vajon mit akarhat tőlem? Egyfolytában ez az egy mondat keringet a fejemben, mert hogy akar valamit abban biztos voltam, egy ilyen híres playboy nem szokott csak úgy riportereket randira hívni. Minden esetre engem se ejtettek a fejem lágyára, néztem végig magamon a lift egész alakos tükrében. A fekete nyakban megkötős egybe ruhámat vettem fel, ami szépen kiemeli azokat az idomokat, amiket a férfiak szívesen látnak egy nőn. A kiegészítőkkel sem fukarkodtam. Egy méregdrága kígyós arany karperecet vettem fel, amit még aputól kaptam karácsonyra, valamint ennek a kicsinyített mását húztam az ujjamra. A lábamra pedig egy egyszerű aranyszínű Louboutin magas sarkút húztam, amire ha jól emlékszek egy egész hónapi keresetem rá ment, de úgy voltam vele hogy egy ilyen műkincsnek beérő darab megér ennyit. A sminkre nem fordítottam olyan nagy figyelmet, éppen hogy csak felkentem egy kis szájfényt, és szempillaspirált. A frizurámat pedig laza loknikban hagytam (a beszárítás után), mert szerintem ehhez a ruhához jobban ment a szabadon engedett hosszú haj, mint a szoros konty, elvégre randira megyek és nem üzleti megbeszélésére.

A mosoly még a hotel előtt állva sem lehetet letörölni az arcomról, főleg akkor nem amikor megláttam Fer autóját amit értem küldtet. Huha nem aprózta el, ahogy megláttam a tűzpíros 458 Italiát(Ferrari legújabb modellje) egyből tudtam nekem ez a pasi kell.

Elvégre ha véletlen így az utamba sodorta akkor többet nem engedem ki a karmaim közül, mindent elfogok követni, hogy a drága Fernando még csak ne is gondoljon más nőre.

Fernando szemszöge

Majd szélütést kaptam a névjegy kártyán szereplő névtől, úgy kellett megtámaszkodnom valamiben. Pedig annyira nyilvánvaló volt minden, szinte ott volt előttem a kirakós összes darabja, csak magamtól össze kellett volna raknom. Én hülye hogy nem jöttem rá hamarabb, hát persze. Legszívesebben a fejbe verném magam annyira hülye vagyok. Ezért emlegette előttem annyiszor Bella a Räikkönnen nevet, és ezért csapot akkora hisztit amikor leszóltam Kimi teljesítményét. Komolyan mondom tiszta idióta vagyok.

- Na hogy ment? – Ben úgy néz rám, mint egy rakás szerencsétlenségre.

- Nem… rosszul. – alig térek magamhoz a döbbenettől, mintha csak valaki kirántotta volna alólam a talajt, hogy utána kettőt fordítson a világon, és fejjel lefelé visszaállítson.

- Hát haver, szarul nézel ki remélem tudsz róla? – kezébe nyomtam névjegykártyát, amely úgy égetet mint a pokol legégetőbb köve.

- Mit csináljak ezzel? – mintha nem lenne magától értetődő.

- Olvasd el a nevet, és garantálom te is meg fogsz lepődni. – gyorsan megnézte a nevet, és az ő arcán is ugyanazok az érzelmek vonultak át, mint az enyémen: a hitetlenség, megdöbbenés, és képtelenség.

- Ez …ez meg hogy? – ha így megdöbben, akkor én mit mondjak?! Az én barátnőmről derül ki hirtelen, hogy egy volt Forma-1-es világbajnok lánya, akit én a lehető leghamarabb leszóltam a barátnőm előtt, nagyon jó, tényleg születet balek vagyok. – Räikkönen az a Räikkönen? – most én nézek úgy rá mint egy hülye gyerekre.

- Mérget vehetsz rá, hogy az a Raikkönen. Nem hiszem hogy olyan sokan rohangálnak ilyen névvel.

- Hát haver nem irigyellek. – vereget vállon, majd újra kezembe nyomta azt az átkozott névjegykártyát.

********


Mi a fenéért érzem magam ennyire feszéjezve? Elvégre nem a halálos osztag elé készülök, hanem csak egy vacsorát akarok elölteni Bella testvérével, jobban mondva az ikertestvérrel. Aki ugyebár nagyon hasonlít Bellára, de akkor sem ő, és ezt jó ha fejben tartom. Nem dőlhetek be semmilyen pitiáner trükkének, elvégre ő is Bella családjához tartozik , és ha minden igaz, akkor ő is ott volt amikor eltűnt, már csak ezért se kivételezhetek vele.

Éppen egy újabbat kortyolnék a nyugtatónak rendelt whiskey-ből, amikor megérkezik maga a két lábon járó kísértés. Nagyot kell nyeljek, hogy vissza ne prüszköljem a megkezdet whiskeymet. Bella, vagyis Ailen nagyon kitett magért. De mit érdekel engem hogy néz ki ? Szép. Na és, más nő is szép, még se esek előttük hasra. Legalábbis erősen ebbe a hittbe ringattam magam.

Ailen úgy lépked felém, mintha az asztalok között egy láthatatlan kifutó lenne, amin ő az első számú szupermodell. Nem csinálja rosszul, billegtettem meg a whiskeys pohárban lévő jégkockát, de messze van attól az érzéstől amit Bella vált ki ha ránézek. Lehet hogy ez hülyén hangzik hiszen ikertestvérek és ugyanúgy néznek ki, de akkor is, a két testvérnek teljesen más a kisugárzása. Bella mellet sohase szorongtam, vele valahogy szabadnak éreztem magam, míg ha Ailennel vagyok ez teljesen más, valamiért fenyegetve érzem magam, mintha bekapcsolna a hetedik érzékem ami egyfolytában azt suttogja hogy vigyázz vele mert veszélyes.

- Csak nem későn jöttem? – azonnal felállok, és úriember módjára kihúzom neki a széket.

- Nem egyáltalán nem. – suttogom bele a fülébe, elvégre ha játszunk, játszunk rendesen. Tudom miért rittyentette így ki magát, nem most kezdtem el én se csajozni. Ismerem az összes kis női praktikát. Minden nő azt hiszi ha fel vesz egy kis semmi ruhát, ami se fölül se alul nem a takar semmit, akkor a pasik összes agysejtje a nadrágjukba vándorol. – Pont jókor jött. – igazítottam alá a széket.

- Ennek nagyon örülök nem szeretek sehonnan se elkésni. – olyan metszően néz rám, hogy a levegő is meg fagy körülöttünk.

- Ahogy én se, de nagyon udvariatlan vagyok még meg se jegyeztem milyen jól nézel ki. – legyezgettem még egy kicsit a hiúságát aztán rátérek a tárgyra.

- Köszönöm ez jól esik. – úgy látszik taktikát váltott, mert most a félénk szende szűz pislantását veti be.

- Szívesen máskor is – jegyzem meg félvállról - de szerintem jobban tesszük ha rendelünk valamit.

- Oké benne vagyok. - gyorsan intek az egyik pincérnek az étlapokért, aki azonnal pattan és hozza is nekünk az életmentő étlapokat.

- Érdekes azt hittem, hogy egy spanyol éterembe megyünk. – jegyezi meg Ailen az étlapot olvasva, mivel egy Francia éterembe hoztam el, direkt számítva a kérdésére, és úgy látszik eddig teljesen a terveimnek megfelelően viselkedik.

- Majd legközelebb egy spanyol éterembe viszlek el, még az is lehet hogy pont Spanyolországban. – az apró kis szikrák életre keltek a szemében ahogy megemlítettem a Spanyolországi utazást – de mondjuk ennyi erővel akár mehetnénk egy finn éterembe is. Mert ha jól tudom te meg finn származású vagy. – szépen kell arra kanyarítanom a beszélgetés fonalát amerre én akarom, mert a végén még tolakodásnak veszi a faggatásomat, és nem mond egy árva szót se a testvéréről.

- Igen finn vagyok. – itt kicsit elhúzza, a száját mintha kellemetlen lenne neki a származása – de csak félig. – ez az közelítünk.

- Hogyhogy?

- Édesanyám magyar – tudtam én, hogy nem véletlenül ment pont Magyarországra Bella – így egy kicsit kevert nemzetiségek lettünk a testvéremmel. – az utolsó szót olyan dühösen ejti ki, hogy számomra teljesen nyilvánvaló, hogy ők ketten nem éppen puszi pajtások.

- Van testvéred? – azonnal lecsapok a témára - Szerencsés vagy én egykének születtem. – de a biztonság kedvéért én is megosztok vele egy kis infót magamról.

- Én inkább azt mondanám, hogy te születtél szerencsésnek. – közben megérkezettek az előételek, amit rendeltünk, és a méregdrága bor – Mi egyébként is – itt kicsit megakad mintha elgondolkozna valamin – ikrek vagyunk. – na aszem most érkeztem el ahhoz a ponthoz ahol a whiskey mellé betársítok egy igazi kis francia kuriózumot.

- Kérsz egy kis Le Montrachet-et? ( francia fehér vörösbor, nagyon magas az alkohol szintje, nagyon drága, és Alexandre Dumas tette híressé) – azonnal rábólint, mire én egy tisztes adagot öntök ki neki, ha mázlim van akkor nem annyira bírja a tömény alkoholt.

- Karakteres íze van. – jegyzi meg szárazon, mintha az ő lenyűgözéséhez több kellene.

- Igen valóban. – köröztem a borospohárban lévő burgundival – Bizonyára nagyban segítette a családot a több évszázadnyi tapasztalat. – a családot direkt erősen megnyomtam – Nehéz lehetet a sok vetélytárssal és a természettel is egyszerre harcolni. – Ailen kicsit fészkelődik a székén és ebből egyből tudtam, hogy az elevenébe találtam. – A minőségről nem is beszélve, sokan ölni tudnának egy ilyen afrodiziákumért. – addig ütöm a vasat amíg meleg. – De térjünk vissza az eredeti témára, ott tartottunk, hogy van egy ikertestvéred.

- Igen, Bella a család első számú kis üdvöskéje. – a maró gúny csak úgy csöpög minden egyes szavából.

- Ha jól látom nem igazán vagy oda érte. – erre gyorsan elrejti az összes árulkodó jelet, ami a gyűlöletére utalna.

- Nem, de ez már nem is lényeges. – mi az hogy nem lényeges (?) ez most nem értem. – Tudod halottakról jót vagy semmit.

40.fejezet

Bocsi , hogy ilyen sokáig nem írtam de rengeteg dolgom volt.


40 fejezet

Fernando szemszöge

Fogalmam se volt hogy kezdjek hozzá Ailen becserkészésének, nem a taktikai résszel voltak gondjaim, hanem a kivitelezéssel. Most nem szúrhatom el a dolgokat, nyugodtnak és higgadtnak kell maradnom. Itt van a megoldás a szemem előtt, és ha elég rafinált vagyok, akkor sikerül valahogy kiszednem ebből a nőből az igazságot.

- Elég bunkó egy főnöke van. – mosolygok rá kedvesen, de eléggé rámenősen ahhoz, hogy tudja nem hiába jöttem ide hozzá.

- Nekem mondja? – villant rám egy elismerő pillantást. Szinte biztos vagyok benne, hogy tudja ki vagyok. – Biztos nem volt szegénynek gyerekszobája.

- Pedig egy ilyen csinos nővel vétek így bánni. – látom rajta hogy jó úton haladok, még egy két ilyen elejtet bók , és önként fog a bizalmába fogadni.

- Így gondolja? – rebegteti felém szempilláit, mintha nem lenne tisztában a testi adottságaival.

- Persze – vágom rá azonnal - de szerintem ezt könnyebben meg tudnánk vitatni egy jó bor társaságában, na meg egy finom étel mellett. – egy ilyen meghívásnak csak egy hülye mondana nemet, egy riporter fejében meg végképp meg se fordulna az ellenkezője ahhoz ők túl kíváncsiak.

- Most randira hívott? – ki mit hoz ki belőle, de ha ennyire akarja, akkor igen randira hívtam.

- Igen. – szemtelenül magabiztosnak mutatom magam, mintha minden mindegy lenne nekem, hogy ő igent mond vagy nem. Holott belül majd meg esz a fene, nehogy kihátráljon a beszélgetésünkből, mert akkor borul minden előre eltervezett ötletem. Gyerünk már, ne kéresse magát ennyire, könyörögtem magamban. Igent kell mondania, egyszerűen nincs más választása. Nálam jobb agglegényt úgyse tudna kifogni magának.

- Végülis este pont ráérek. – van Isten az égben, lélekben most ugrottam örömömben egy hátra szaltót.

- Ha megmondja a nevét és a szálódáját magért küldetem az egyik kocsinkat. – gyerünk csak egy családnevet akarok, rimánkodtam magamban. – magában gondolkodik végül előkap egy névjegykártyát és ráfirkant valamit a hátuljára gondolom a hotelének a nevét.

- Tessék. – nyomja csak úgy a kezembe, gyorsan megfordítom a lapocskát, mert a hotel neve érdekel most a legkevésbé. A lapocska hátoldalán fekete nagy betűkkel ott virít Ailen teljes neve, mint valami kirakós utolsó része.

Ailen Räikkönen
fotóriporter

Bella szemszöge

Homályos alakot látok felém közeledni , az arcát nem tudtam teljesen kivenni csak azt, hogy megállás nélkül közeledik felém, halk de veszélyes hangon beszél velem, mintha csak így akarna halálra rémiszteni. A suttogás folyamatosan erősödik fel a fülemben, és csak egyetlen egy nevet ismételget „BELLA”.

- Beth! – erős kezek ragadnak meg, és kezdenek meg rázogatni. – Beth ébredj fel, csak rosszat álmodtál. – Ryan szavai megnyugtatóan hatnak rám.

- Ryan – bújok ölelésébe, amint elszakadtam az álomvilágból. – annyira féltem, ott volt valaki és megijesztet. – hadartam el gyorsan álmom megmaradt foszlányait. – Féltem, nem kaptam levegőt. – úgy szorítottam Ryant ahogy csak tudtam, miközben könnyeim megállás nélkül potyogtak.

- Cssss, nem lesz semmi baj – ringat ölében, mint egy anyuka a kisbabáját – itt vagyok veled, megvédelek. Velem biztonságban vagy. - Rosszul éreztem magam a kiborulásom miatt, de a nyugtató ölelésnek nem tudtam ellen állni, és ha nagyon őszinte akartam lenni nem is akartam. Ryan annyira kedves és gyöngéd volt velem egész végig, hogy szép lassan ledöntötte azokat a falakat amiket az idegenekkel szemben támasztottam. Ő volt az én igazi hősöm, nem az a fajta „fehér lovon szőke herceg” típus, de én ennek ellenére is nagyon szeretem, talán már jobban is mint kellene.