43.fejezet

43. fejezet

Ugrunk egy hatalmasat a történetben, (mert különben sose lesz vége) potom másfélévet.

Bella szemszöge

Másféléve vagyok itt Finnországban, legalábbis hivatalosan, nem hivatalosan fogalmam sincs, habár a fiuk szerint helybéli vagyok. Mikor megkérdeztem, hogy ezt a feltevésüket ugyan mire alapozzák, csak azt mondták, hogy lerí rólam. Na kösz, mintha ők nem lennének tipikus jenkik, mondjuk nem is azok, mivel ők irakiakkal harcoltak, és nem az angolokkal, de akkor is valamilyen gúny névvel csak kellett őket illetnem, ha ellő jön belőlük a hímsoviniszta viselkedés.
Másrészt nem panaszkodhatok, a fiuk az itt létem alatt mindenben segíttek nekem. Mondhatni ők építették újra az életemet, a legalapvetőbb részletekig. Ilyen elhanyagolhatóan nem nevezhető részlet volt a járás. Hiába mondta Kevin, hogy menni fog ez mint a karikacsapás nekem valamiért mégse ment. Az elején szinte vértizzadtam csak azért, hogy megálljak a két lábamon, és akkor még hol volt a járás, hát elmondhatom nagyon messze. Az egyensúlyom már ha volt egyszer nekem olyan elmondhatom semmivé lett. A világ legesetlenebb embere vagyok, szerintem nincs még egy hozzám fogható ha eltaknyálásról van szó. Simán képes vagyok elesni a saját lábaimban.

Ezért a fiuk viccből az első születésnapomra, amit közösen nyilvánítottunk ki annak, amelyiken megtaláltak, megleptek egy cuki rózsaszín járókerettel, amit a nagymamik használnak, ha áttakarnak jutni az úttesten.

Abban a pillanatban amikor megláttam egyszerűen nem tudtam eldönteni hogy sírjak vagy nevessek , végül mégis a másodikat választottam, csak úgy szakadt belőlem a nevetés, ami a fiukat is megnyugtatta. Biztos azt hitték hogy most az egyszer túl messzire mentek, de kirobbanó jókedvem meggyőzte őket , hogy vettem a tréfát , és nincs semmi bajom az új közlekedési eszközzel.

- Szépnek néz ki, de mi ez? – Ryan úgy megijesztett, hogy a festőállványt feldöntöttem és az ecsetet is kiejtettem a kezemből, hatalmas nagy pacát ejtve a drága hajópadlón.

- Ryan, mi lenne ha kopognál vagy csak egyszer az életben szólnál mielőtt a frászt hozol rám? – nézek rá mérgesen, most takaríthatok fel, nagyszerű.

- Akkor hogy lepődnél meg? – mereszti rám ártatlan kiskutya szemeit, az ágyon ülve.

- Tuti meglepődnék. – dörmögök oda neki rá se nézve. – Egyébként meg tájkép, te nagyokos. Vagy szerinted minek nézz ki? – kulcsolom össze maszatos karjaimat a mellkasom előtt mérgesen.

- Nekem sok apró pacának tűnik. – hunyorít a képre félredöntött fejjel.

- Idióta rosszul nézed. – vágom hozzá piszkos törlőkendőmet – messzebbről kell nézni, ez egy impresszionista festmény. Itt nem az ábrákra kell figyelned, hanem a színekre. A színek formatörőek, az egyik szín megtöri a másikat, és hullámozva adják vissza a kép lényegét. Az optikai fényhatásra kell törekedni nem a tárgyak térbeli elhelyezkedésére. – magyaráztam el neki amit magától képtelen volt meglátni. Látszik hogy férfi, csak ők lehetnek ilyen szűklátókörűek.

- Aha most megvilágosodtam, de szerintem nézhetem ezt a képet egy kilométerre is, akkor se látnék rajta semmit csak kis pacákat. – most direkt ingerel, de nem jön be a kis terve.

- Nem vesztegetem rád az időmet, inkább elmegyek és keresek takarítószereket, valahogy ki kell szednem ezt a szép kis foltot a padlóból, amit egyébként te okoztál. – csak a mihez tartás végett tettem hozzá a mondat második részét.

- Jó menjél csak gondolom nem is érdekel miért leptelek meg így alkotás közben? – utálom ezt a mindentudó fejét.

- Nem érdekel. – rántom meg a vállamat, és galléri szerű folyóson átvágok, hogy végre lejussak a földszintre.

- Akkor biztos az se érdekel, hogy egy Forma–1-es csapat főnöke hívott, hogy látta az egyik képedet és nagyon örülne neki ha te terveznéd meg az egyik sisakjukat. Tudod a te impresszionista, absztrakt módodon. – ahogy eljutott a tudatomhoz, hogy mit mondott Ryan, sikerült egy hatalmasat zakoznom, még jó hogy az utolsó két lépcsőfokon álltam, így nem is estem olyan nagyot.

- Jól vagyok semmi bajom. – olyan gyorsan pattantam fel, hogy lefejeltem Ryant aki azonnal a segítségemre akart sietni. – Auuuuuuu - na ez most viszont fájt, holnapra biztos lesz egy szép kék pukli a homlokom közepén.

- Hihetetlen vagy. – Ryan nevetve simogatja meg fájó buksimat - Komolyan nem is tudom miért neveztünk el Bethnek, jobban illene rád a Bella név. A Twilightban volt ilyen két ballábas a női főszereplő, mint te. – a Bella névre, mint egy kitörés úgy zúdulnak felszínre a rég elfeledettnek hitt emlékek. A fejem iszonyatosan fáj de a képek csak úgy jönnek. Régiek , apró kis dolgokról amik valószínűleg nem bírtak sok jelentőséggel, most mégis kincset érnek, mert a régi igazi életem egy kis darabkáját jelentik. Látom magam fiatalabb kiadásban, lázadó tinédzserként, és láttam magam elégedett felnőtt nőként.

- Beth? Mi a fene van veled? – testem remegése szépen lassan múlik el, ahogy az emlékek kavargása is csökken. Próbálnék megszólani, de agyam annyira zsibbad a sok információtól, hogy képtelen vagyok szóvá formálni a bennem végbemenő változásokat – Kevin jaj de jó hogy jössz. Segíts. – érzem hogy valaki felnyalábol és a kanapéra fektet.

- Mi lett vele? – Kevin mély búgó hangja nyugtatóként hat megtépázott idegeimre.

- Beszélgetünk, lesett a lépcsőn aztán lefejeltük egymást aztán újra összeesett és rángatózni kezdett, mintha csak rohama lenne. –Ryan szegény nagyon megijedhetett.

- A pulzusa magas, de ezen felül minden rendben. Fogalmam sincs mitől lehetet rohama. Ha csak … - látom magam előtt ahogy Kevin összerakja a mozaik darabokat.

- Ha csak? – türelmetlenkedik Ryan.

- Ha csak vissza nem tértek az emlékei.

Fernando szemszöge

Egy rémálom az életem, hiába nyertem meg nagy nehezen a VB-ét semmise változott. Nem lettem tőle jobb, és az életem sem változott meg varázsütésre. Sőt egyre jobban süllyedek le a képzeletbeli leejtőn.

- Fer kezdem azt hinni, hogy azzal a nővel arányosan te is teljesen megörültél. Hogy a fenébe mehettél bele ekkor hülyeségbe? – Krisz kioktatása nélkül is tudom, hogy életem egyik legnagyobb ballépést igyekszem elkövetni.

- Adta magát a helyzet. – Krisz a haját tépi annyira mérges.

- Adta magát a helyzet?! Nem lehetsz ennyire balek. – már majdnem toporzékol – Le kell állítanod azt a nőt vagy különben én állítom le. Nem fogom megengedni, hogy elkövesd életed legnagyobb baklövését. – most meg üvöltözik. – Az édesanyád szinte könyörgőt a telefonba, hogy tegyek valamit, hogy megakadályozzalak. Érted, te ezt? Egyáltalán felfogtad mit teszel? Tönkre teszed a családodat ha elveszed azt a nőt.