45.fejezet

45.fejezet ( a mostani rész a Fer és Kriszes beszélgetés után két hónappal van)

Bella szemszöge

A fiuk lelkesedésére nem letett panaszom, csak úgy bombáztak a jobbnál jobb ötletekkel. Végül mégis annál maradtunk, hogy én összeírom az eddig eszembe jutott összes adatot, ők pedig utána járnak a netten, illetve megkérik néhány régi ismerősüket a katonaságnál, hogy nyomozzanak le az információkat.

A papírossal elég hamar elkészültem szerepeltek rajta nevek, címek telefonszámok, minden ami egy kicsit is felvillant abban a néhány percben. Úgyhogy Sherlock és Dr. Watson leléptek nyomozni, én meg unalmamban az internet mindenható tudására fanyalodtam.

Találomra beírtam néhány nevet a keresőbe, hátha beugrik valami, ha meglátom a nevekhez társult arcot is. Előbb a családommal kezdtem, elvégre csak ők a legközelebbi hozzátartozóim, még ha nem is tartjuk valami intenzíven a kapcsolatot.

Mit ne mondjak a Räikkönen remek kulcsszónak bizonyult a keresésben, mert csak úgy özönlettek a friss és régi hírek, a fotók rengetegéről nem is beszélve. Volt itt mindenkiről egy kicsi. Apáról és anyáról elég fura híreket írtak, így nem is nagyon fogalakoztam velük. Méghogy el akartak válni? Ugyan már, ennél nagyobb szamárságot még nem hallottam. A következő alanyom akit mindenféleképpen górcső alá akartam venni az Ailen lett. Drága húgocskám is tudott meglepetéssel szolgálni, egy híres Finn magazin internetes beszámolója szerint Ailen nem sokára feleség lesz, méghozzá nem is akárkivel, hanem egy forma- 1-es nagy ágyúval. Nevet nem említettek, úgyhogy annyira nem is találtam érdekesnek a storyt, biztos ez is csak valami felnagyolt hír, mint anyáék válása. Ha meg nem, akkor áldásom rájuk, biztos nagyon megérdemlik egymást.

Hírek után a képekre mentem rá. Ismételten csak a szüleimmel kezdtem a sort, és megkellet állapítanom hogy apu egész jól tartja magát , és anyu sem panaszkodhat már ami a külsőt illeti. Húgom külsejét inkább nem kommentálnám, mert még valami sértőt csúszna ki a számon. A híres nevezetes Forma -1 –es pasiról meg eddig egyetlen egy képet se találtam, mondtam én hogy csak felfújták az egészet, ám amikor a következő oldalra mentem a szemeim tányérnagyságúra nőttek, minimum úgy nézhettem ki mint Dobi a házi manó.

A másodpercek tőrt része alatt perget le előttem minden a csókok azzal az idegennel aki úgy szorítja testvérem kezét, mintha tőből akarná le szakítani. A szerelmes pillanatok jöttek és jöttek, a füleim pedig szabályosan csengtek az ígéretektől ”bízz bennem, minden rendben lesz, szeretlek” ezek most olyan semmit mondó frázisoknak tűntek a képek alapján, hogy legszívesebben törni, zúzni lenne kedvem.

Nem értem, hogy tehették meg ezt velem? A férfi akit mindennél jobban szerettek/em el veszi az ikertestvéremet. Milyen rémálom ez már megint? Könyörögve sikítottam segítségéért, egy újabb emlék özön előtt.

Az emlékek könyörtelenül törtek utat maguknak, mindegy volt, hogy időközben mekkora fájdalmat okoztak, a tudatalattim nem tűrt meg több hallogatást. Kegyetlen őszintésséggel vetítette ki azokat a képeket, amelyeket eltűnésem napján éltem át.

A félelem és a menekülés új értelmet nyertek számomra, soha nem éreztem magam ennyire kiszolgáltatva senkinek sem, mint akkor ott a vizes földön fekve előtte. Régebben még azt hittem hogy ő a lelkiismeretem. Hol van ő már ettől? Nagyon messze. Most csak a kémia és a biológia téves hibájának nevezném. Ő az én görbetűrőm az ikerkristályom. A természet csúfos hibája, külsőleg egyet alkotott, de belsőleg már nem tudta megteremteni ezt a harmóniát, amit belém táplált azt Ailentől elvette.

A jó és a rossz mindig kiegészítik egymást, mint jing és a jang így vagyunk mi egy egészek Ailennel. De mit tehet a jó, ha az erőseb rossz el akarja tiporni, ha az életére tőr? Egységnek lehet ezt már nevezni? Egyáltalán lehet ezt megtorlatlanul hagyni?

- Bella – pofozgatott valaki – Hahó csipkerózsika ébresztő. – az élces hangra úgy tértem magamhoz , mint a fuldokló, aki éppen a felszínre törte magát a jéglemezek között.

- Jól vagy? Megint eszedbe jutott valami? – próbálok megszólalni, de az emlékek letaglóznak, a laptopon látott képek meg egyenesen felbosszantanak.

- Ő itt a barátom. – intek a laptop felé, holott egyáltalán nem ezt akartam mondani.

- Aha jól néztek ki rajta. – Kevin véleményére a sírógörcs fojtogatja a torkomat.

- Az a lány… nem én vagyok. – annyira kétségbeesett volt a hangom.

- Óóóóóóóóóó. – vág bamba arcot Kev.

- Ailen az ikertestvérem. – eddig tudtam magam tartani, Kevin nyakába vetettem magam és teljes erőbedobással bőgök.

- Hé semmi nincs veszve – nyugtató simogatást érzek a hátamon - az csak egy kép, ne vonj le belőle téves következtetéseket. – ha Kevin ezt vigasztalásnak szánta nagyon mellé lőtt.

- Összefognak házasodni, nem tudom mikor, de összefognak házasodni, és én nem tudom megakadályozni. – annyira de annyira nyomorultul éreztem magam. – Nem veheti el őt. Nem érdemli meg.

- Naná hogy nem érdemli meg. – bíztatott elhivatottságáról Kevin.

- Kevin félreértesz – hajolok előrébb hogy a szemébe tudjak nézni – nem azért akarom félbeszakítani az esküvőt, mert bosszút akarok állni rajtuk. – habár ha ezért tenném se nevezne senki önző dögnek, csak az én pasimat nyúlta le az a kis …

- Akkor nem értem. – teljes képzavar van Kevin arcára írva.

- Ő volt aki ezt tette velem –mutatok a sérült lábamra , ami a többszörös műtét sorozatnak köszönhetően sem nézet ki valami fényesen – Ailen. Az én életemet már tönkre tette, de azt nem hagyom hogy mással is ezt tegye.

- Gyerekek mi ez a nagy összeborulás? – csörtet be nagy sebbel lobbal Ryan – Csak nem eszedbe jutott még valami?

- Mindenre emlékszek. – jegyeztem meg fagyosan.

- És hogyhogy nem örülsz, én majd kibújnék a bőrömből erre a hírre. – láttam hogy Kevin pantomim mesterré fejlődött két másodperc alatt , de ezzel se tudta leállítani testvérét.

- Bella helyzete hogy úgy mondjam… nem túl rózsás. – ez nagyon enyhe kifejezés volt Kevintől a mostani helyzetemre – Kiderült hogy az ikertestvére Ailen támadta meg, és hogy időközben lenyúlta a pasiját is , plusz belátható időn belül még össze is házasodnak egymással. – kiábrándító a valóság amiben élek azt kell hogy mondjam.

- Uhhhh. Ez szívás. – ez volt Ryan egyetlen hozzáfűzni valója a mondottakhoz. - Viszont van egy jó hírem. Telefonon el tudtam érni a régi asszisztensedet, Betty ha jól emlékeszek a nevére.

- Igen ő az, de hogy jön most ő ide?

- Úgyhogy elég sok mindent tud rólad , és véletlenül kikotyogta nekem, hogy kapott egy esküvői meghívót a testvéredtől amire egyáltalán nincs kedve elmenni. Mindegy nem is ez a lényeg, hanem az hogy elmondta, hogy augusztus 17-én lesz a nagy lagzi Spanyolországban délután négy órakor.

- Ugye most csak viccelsz? – néztünk össze Kevinnel.

- Nem miért? – nem lehet ennyire ügyefogyott, hogy még a dátumokat se tudja.

- Ma van augusztus tizenhetedike.