40.fejezet

Bocsi , hogy ilyen sokáig nem írtam de rengeteg dolgom volt.


40 fejezet

Fernando szemszöge

Fogalmam se volt hogy kezdjek hozzá Ailen becserkészésének, nem a taktikai résszel voltak gondjaim, hanem a kivitelezéssel. Most nem szúrhatom el a dolgokat, nyugodtnak és higgadtnak kell maradnom. Itt van a megoldás a szemem előtt, és ha elég rafinált vagyok, akkor sikerül valahogy kiszednem ebből a nőből az igazságot.

- Elég bunkó egy főnöke van. – mosolygok rá kedvesen, de eléggé rámenősen ahhoz, hogy tudja nem hiába jöttem ide hozzá.

- Nekem mondja? – villant rám egy elismerő pillantást. Szinte biztos vagyok benne, hogy tudja ki vagyok. – Biztos nem volt szegénynek gyerekszobája.

- Pedig egy ilyen csinos nővel vétek így bánni. – látom rajta hogy jó úton haladok, még egy két ilyen elejtet bók , és önként fog a bizalmába fogadni.

- Így gondolja? – rebegteti felém szempilláit, mintha nem lenne tisztában a testi adottságaival.

- Persze – vágom rá azonnal - de szerintem ezt könnyebben meg tudnánk vitatni egy jó bor társaságában, na meg egy finom étel mellett. – egy ilyen meghívásnak csak egy hülye mondana nemet, egy riporter fejében meg végképp meg se fordulna az ellenkezője ahhoz ők túl kíváncsiak.

- Most randira hívott? – ki mit hoz ki belőle, de ha ennyire akarja, akkor igen randira hívtam.

- Igen. – szemtelenül magabiztosnak mutatom magam, mintha minden mindegy lenne nekem, hogy ő igent mond vagy nem. Holott belül majd meg esz a fene, nehogy kihátráljon a beszélgetésünkből, mert akkor borul minden előre eltervezett ötletem. Gyerünk már, ne kéresse magát ennyire, könyörögtem magamban. Igent kell mondania, egyszerűen nincs más választása. Nálam jobb agglegényt úgyse tudna kifogni magának.

- Végülis este pont ráérek. – van Isten az égben, lélekben most ugrottam örömömben egy hátra szaltót.

- Ha megmondja a nevét és a szálódáját magért küldetem az egyik kocsinkat. – gyerünk csak egy családnevet akarok, rimánkodtam magamban. – magában gondolkodik végül előkap egy névjegykártyát és ráfirkant valamit a hátuljára gondolom a hotelének a nevét.

- Tessék. – nyomja csak úgy a kezembe, gyorsan megfordítom a lapocskát, mert a hotel neve érdekel most a legkevésbé. A lapocska hátoldalán fekete nagy betűkkel ott virít Ailen teljes neve, mint valami kirakós utolsó része.

Ailen Räikkönen
fotóriporter

Bella szemszöge

Homályos alakot látok felém közeledni , az arcát nem tudtam teljesen kivenni csak azt, hogy megállás nélkül közeledik felém, halk de veszélyes hangon beszél velem, mintha csak így akarna halálra rémiszteni. A suttogás folyamatosan erősödik fel a fülemben, és csak egyetlen egy nevet ismételget „BELLA”.

- Beth! – erős kezek ragadnak meg, és kezdenek meg rázogatni. – Beth ébredj fel, csak rosszat álmodtál. – Ryan szavai megnyugtatóan hatnak rám.

- Ryan – bújok ölelésébe, amint elszakadtam az álomvilágból. – annyira féltem, ott volt valaki és megijesztet. – hadartam el gyorsan álmom megmaradt foszlányait. – Féltem, nem kaptam levegőt. – úgy szorítottam Ryant ahogy csak tudtam, miközben könnyeim megállás nélkül potyogtak.

- Cssss, nem lesz semmi baj – ringat ölében, mint egy anyuka a kisbabáját – itt vagyok veled, megvédelek. Velem biztonságban vagy. - Rosszul éreztem magam a kiborulásom miatt, de a nyugtató ölelésnek nem tudtam ellen állni, és ha nagyon őszinte akartam lenni nem is akartam. Ryan annyira kedves és gyöngéd volt velem egész végig, hogy szép lassan ledöntötte azokat a falakat amiket az idegenekkel szemben támasztottam. Ő volt az én igazi hősöm, nem az a fajta „fehér lovon szőke herceg” típus, de én ennek ellenére is nagyon szeretem, talán már jobban is mint kellene.