46.fejezet

46. fejezet

Bella szemszöge

A fiukkal azt se tudtam mit csináljak , mindannyian csak ide oda kapkodtuk a fejünket, vagy az órát bámultuk és hiába akartunk Uri Gellerek lenni sehogy se jött össze az idő megállítása.

- Most mi legyen? Nem maradt csak négy óránk az időeltolódás miatt, az út pedig oda repülővel is legalább három óra, hogy fenébe fogok odaérni időben? – most legszívesebben a falat kaparnám idegességemben.

- Ne félj amíg minket látsz. – hogy tudnak a fiuk még mindig ilyen nyugodtak lenni –Fogalmad sincs mire meg nem tanított minket a katonaság. – ha most azt mondják nekem hogy tudnak repülőt vezetni, és esetleg valamilyen csoda folytán még egy repülőjük is van , akkor én biz isten leborulok a lábaik előtt.

- Csak nem – nézek rájuk gyanúsan csillogó szemekkel – tudtok repülőt vezetni?

- Csak de. – bólogattak nagyot a fiuk.

- És véletlenül de tényleg csak véletlenül, ugye nem egy repülőt dugdostok a lenti hangár részlegen? – próbálok nem ugrálni a boldogságtól, mivel szinte biztos voltam a válaszban.

- Nem egy Concorde, de príma kis magángép. – lassan repülő nélkül is mennyekben érzem magam, a fiuk egyszerűen csodálatosak- Tudod az iraki katonákat főleg Amerikában elég jól meg fizetik, így Kevin és én tudtunk venni egyet. (csak viszonyításként egy magyar katona félév alatt 5 millió ft –kap ha Irakban megy)

- Nem tudom hogy mondtam-e már de imádlak titeket. – mindkettőjűket agyon puszilgattam.

- Na elég már tiszta nyál lettem. – naná hogy megint Ryan morcoskodik.

- Mi lenne ha most azonnal indulnánk? – világért se akartam őket siettetni, de nekem már nagyon mehetnékem volt.

- Én benne vagyok – mutat magára Ryan - de szerintem valami elegánsabba kellene mennünk, mert nem hiszem, hogy az évszázad esküvőjére beengednének minket farmernadrágban és pólóban. – mondjuk ebben lehet valami.

- Oké tíz percet kap mindenki, hogy valami elfogadható göncöt találjon magának, felöltözzön és rendbe szedje magát. – egyből mindenki futásnak eredt a saját szobájába.

Nekem hogy úgy mondjam elég könnyű volt ruhát keresnem, mivel a választékom se volt túl nagy. A fiukkal nem igazán járok partikra, és amúgy se vagyok valami nagy ruha bolond, ennek ellenére a fiuk folyamatosan elárasztottak mindenféle csajos cuccal, amit szerintük minden normális nő toalettében(ruhatár már ha valaki nem tudná) legalább lennie kell. Így mindenből volt egy kicsi, a szexis és az elegáns darabokból is egy-egy.

A helyzet komolyságát figyelembe véve direkt egy olyan darabot választottam, amit legtöbben temetésre vennének fel maximum, és nem egy esküvőre, de nem baj legalább a külsőmmel is mutatom a lelkivilágomat, hogy hogyan érzek azok iránt, akiknek az esküvőjét megyek tönkre tenni.

Gyorsan felkaptam magamra az estélyit és a magassarkút és spuriztam is le a földszintre, a hajam és a sminkem érdekelt most a legkevésbé. A fiuk szerencsére már lent álltak és igencsak elegánsan festettek a vadonatúj szmokingjukban.

- Huha – füttyentettek nagyot a fiuk –megérkezett közénk a sötét démon. – kuncogott Kevin.

- Nem vicces Kevin. – legyintettem felé pajkosan – Egyébként meg indulhatnánk. – hajt a tatár és ezt nem is tagadom ha igyekezünk és a forgalom csak átlagos lesz akkor is éppen hogy csak oda érünk a vége felé.

- Na jó akkor menjünk. – végre valahára elindulunk.

Fernando szemszöge

Szakad rólam a víz, enyhe hányingerem van, a nyakkendő meg egyenesen fojtogat a gyilkos szemekről a padsorokban amik egyenesen felém villognak már nem is beszélve, egyszerűen szarul érzem magam.

- Biztos vagy benne, hogy ezt kell tenned? – Krisz kérdezgetése nélkül is eléggé be voltam parázva - Még leállíthatsz mindent? Vagy ha azt akarod én is közbe léphetek. – most legszívesebben sprintelve menekülnék el, mindenhol lennék csak itt nem egy feldíszített templomban virágokkal, ahol úgy néznek rám, mint az évszázad legnagyobb bolondjára.

- Muszáj végig csinálnom. Ha lenne más lehetőség, akkor elhiheted hogy nem itt lennék.

- Jól van. – amint, véget ért a párbeszédünk Kriszel, felhangzott a hagyományos zongoraszóló, ami a mennyasszony érkezését jelzi.

- Akkor kezdődjék a színjáték.

Bella szemszöge

Az út sokáig tartott, de mivel nem kellett sehol se átszállnunk elég hamar Oviedoba érkeztünk, mert Ryan értesülései szerint itt lesz megtartva az esküvő a San Salvador katedrálisban.

- Ti csak menjetek nyugodtan, én itt maradok és elintézem a papírokat. – Kevint hátrahagyva rohanunk keresztül a terminálon, estélyi ruhában. A repülőtér előtt se vacakoltunk sokat Rayen azonnal leintett egy taxist, és búsás fizetés ellenében meghagyta neki, hogy mindegy, hogyhogy, de a lehető leghamarabb vigyen minket a katedrálishoz.

- Mi lesz ha nem érünk oda időben? – karoltam bele Ryanbe idegesen, nem maradt csak tíz percünk. A forgalom meg óriási, a katedrálist meg véletlenül se a repülőtér szomszédságába építették, ugyan már túl nagy luxus lett volna ezt kérni az égiektől.

- Nyugi odaérünk, ha meg nem… - Ryan hangja furán ördögien csenget, remélem nem terveztek meg semmit se a hátam mögött Kevinnel.

- Ha meg nem? Akkor mi lesz? – nézek rá kérdőn.

- Nem hagyhattam, hogy megússza, azt meg végképp nem hogy elvegye tőled azt a férfit akit szeretsz. – Ryan szájából hallani ezeket szavakat, nagyon megdöbbentőnek tűnik, de ezért is szeretem őt annyira – Feljelentettük őt, ne feled el hogy te is a családunk része vagy. Most hivatalosan a mi nevünket viseled, mi pedig Kevinnel nem tűrjük el, hogy bárki is bántson.

- Na de nincs is semmilyen bizonyítékunk. – anélkül úgy se tesznek semmit.

- Ó dehogy nem, Kevin a műtétek előtt mindig lefényképezte a sebidet. A képek valamint a mi háborús múltunk bőven elég volt ahhoz, hogy soron kívül elindítsanak egy bűntető eljárást a testvéred ellen, ha mázlink van, akkor pont egyszerre fogunk megérkezni a hatósággal. – lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de én még ennek ellenére se akarom lecsukatni vagy börtönbe zárni a testvéremet, azt viszont nem hagyom hogy szabadon garázdálkodjon, biztos vagyok benne, hogy őrült, egy normális ember nem verte volna össze a testvérét és nem lőtte volna meg többször is.

- Ne félj minden rendben lesz. – húzott magához közelebb Ryan.

A taxis úriemberre egy rossz szavunk se lehetet, úgy hajtott mint a szélvész, ennek ellenére még se értünk oda az időben, ugyanis a katedrális előtt egy szem lélek sem állt.

- Most mi legyen? Már elkezdték. Mi van ha elkéstünk? – tipegtem egyik lábamról a másikra, idegességemben.

- Gyere – ragadott karon Ryan – egyszerűen bemegyünk és kitálalunk.

- De nincs meghívónk, nem engednek be. – ez az” állítsunk csak oda és lesz majd valami” megoldás nekem nagyon nem tetszett.

- Gyere már, csak rád kell nézni és még a hülyének is leesik, hogy a mennyasszony családtagja vagy. – egy próbát megér, bár ahogy jobban közeledtünk a katedrálishoz, és a böszme nagy biztonsági őrökhöz kicsit inamba szállt a bátorságom.

- Jó napot az esküvőre jöttünk. – Ryan elővette a pókerarcát.

- A meghívóik? – na most mi legyen tekintettel néztem fel Ryanre.

- Azt sajnos otthon hagytuk tudja, hogy van ez, az esküvői készületek meg a nők ezerfelé kell az embernek figyelnie, még az csoda hogy az egészet le nem késtünk. Egyébként a barátnőm a mennyasszony ikertestvére, lese tudja tagadni a családi köteléket. – Ryan mint a vízfolyás úgy hazudik előttem – Ugye szívem?

- Igen, és pont ezért lenne nagyon sürgős, hogy bejussak, tudja a húgom nagyon dühös lesz ha nem ülők az elsősorban. – olyan elbűvölő mosolyt varázsolok az arcomra, ami még egy jéghegyet is megolvasztana.

- Végülis ha így álla helyzet, akkor bemehetnek. – nyitja ki nekünk a nagy fából készült ajtókat.

- Köszönjük egy életre lekötelezett. –gyors búcsúzkodás után azonnal besiettünk a templomba.

Az atya éppen most tette fel azt a kérdést amire a legjobban vártam.

- Aki ellenezi - e házasságot szóljon vagy hallgasson mindörökre. – gyorsan hezitáltam meg tegyem, ne tegyem. Végül döntött a józanész.

- Ha nincs …

- Én erősen tiltakozom –tudom szemtelenség egy pap szavába vágni, de most életmentő volt a pofátlanság. Hangomra mindenki hátra fordult, és döbbentem próbáltak minket kiszúrni a sötétségben.

- Na de lányom ez Isten háza?! – az atya majdnem szívinfarktus kap előttem.

- Tudom, pont ezért vagyunk itt. – kicsit előrébb jövünk mert zavaró a félhomályban beszélgetni valakivel, ahogy elérjük a rózsaablak által nyújtott árnyékot azonnal mindenki felhördül – Ennek a nőnek semmi keresni valója nincs itt. – vette át a szót Ryan – Hosszú évekre rács mögé fog kerülni, erről én magam kezeskedem.

- Bella? – Ailen és Fer egyszerre teszi fel a kérdést, mindkettőjük arca halálra vált a felismeréstől.

- Igen én vagyok az. – húztam ki magam büszkén egy szemernyi megbánás sincs bennem, mind elszállt amint megláttam a párosukat.

- Kislányom mit keresel te itt? – apu nagyon mérges hogy botrányt rendezzek.

- Nagyon is jó helyen vagyok most, pont ott ahol lennem kell. – Ryan bátorítólag megszorítja a kezemet – Azt hiszem elérkezett az a pillanat amikor mindent kiteregettek Ailenről a drága testvéremről.

- Őrök azonnal vigyék ki ezt a nőt. – Ailen megkergülve toporzékol, míg Fer csak megkövülve bámul rám. – Összevissza hazudozik.

- Nincs semmi értelme a színjátékodnak és ezt te is tudod. –hangom nyugodt de belül én is tombolok. – A rendőrség nem sokára itt lesz és elvisznek téged.

- Mi rendőrség? – a rokonok méhkasra emlékeztető hangot adnak ki. Ailen már menekülne de Ryan gyorsan kapcsol és erős kezeivel azonnal bilincsbe zárja.

- Csak nem gondoltad komolyan, hogy hagyunk futni hagyni? – éles kérdő hangomra egyszerre lesz csönd - Bár ha jobban belegondolok, lehet ugyanazt kellene tennem mint amit te tettél velem. Meglátjuk meddig bírnád az iramot. – egy hatalmas nagy taslit kevertem le neki, és most egyáltalán nem érdekelt a nézőközönség – Ezt azért kaptad mert mezítláb üldöztél végig a jeges erdőn, miközben fegyvert szegeztél rám. – még egyet lekevertem neki a másikoldalra is hogy szép píros legyen neki mindkét oldal – Ezt azért kaptad, mert fejen és lábon lőttél. – hallom ahogy a hátam mögött újra megindul a susmus – Hogy a fenébe volt képed ott hagyni egy kihalt erdőben, védtelenül több sebből vérezve? Azt hitted hogy meghalok mi? Hát nem jött össze a kisterved. Megtaláltak. – ordítom bele a képébe – Tudod mit éltem át amikor magamhoz térem és nem emlékeztem semmire se , még csak a saját nevemet se tudtam? Nem, hát hogy is tudhatnád!? A testem meg darabokban hevert, a lábamat ripityára törte az a golyó amit te a kificamított lábamba lőttél. Nyomorékká tettél, még a mai napig is sántítok. – végszóra megérkezett a rendőrség is.

- Ailen Räikkönent keressük. Elfogatóparancsunk van ellene emberölés kísérlete miatt. – jöttek be a templomba az egyenruhás rendőrök köztük a parancsnok.

- Itt van. – Ryan szívesen adott útba igazítást.

- Ezt nem tehetik meg velem. – hisztizett látványosan.

- Te megkérdezted tőlem mielőtt lelőttél, hogy mit akarok? – vágok gondolkodó fejet – Nem, határozottan úgy emlékszem, hogy nem. Inkább jót nevettél rajtam és szépen bokán lőttél, majd hogy biztos legyél a dolgodban még jól meg is rugdostál. Úgyhogy örülj, hogy csak letartoztatlak. – úgy tettem mint aki elfordul, de ezzel még messze nem adtam vissza amit ő adott nekem, gyorsan vissza fordultam és akkorát húztam be neki , hogy eleredt az orra vérre teljesen összevérezve a mennyasszonyi ruháját. – Ja és ezt azért kaptad mert elakartad venni tőlem Fert. – míg én az öklömet ráztam a fájdalomtól, a többiek köztük Fer és akik régebb óta ismernek hangos ovációba kezdtek. Biztos tetszett nekik a Mike Tysonos ütésem, amire még Ryan és Kevin tanított meg.

- Ez volt ám az ütés. – érkezett a hátam mögül Kevin elismerő hangja. – Látszik hogy nem hiába tanítottunk.

- De nem ám. – mosolyogtam rá, mint első számú mentoromra.

- Bella? Beszélhetnénk? – amikor ránéztem Ferre nem láttam a szemében mást csak könyörgést.