6.fejezet

6. fejezet
Krisz szemszöge

Hulla fáradtan érkeztem haza, de megérte mert első lettem, és ha minden igaz akkor Bella valamilyen csoda folytán megtalálta azt a személyt aki még az én ”kivételes igényeimnek is megfelel”, hogy az ő szavaival éljek.
Szépen csöndben lopakodtam be a házba, nem akartam felébreszteni az új lakótársamat, már biztos alszik az egyik emeleti vendégszobában. Halkan beosontam a nappaliba, hogy lepakoljam a cuccaimat, de ott nem várt rend fogadott. Halovány díszvilágításnál is megtudtam állapítani , hogy itt valaki hatalmas nagy munkával rendet rakott. Az összes bútorom máshol állt, ami annyira nem bosszantott, mert most valahogy otthonosabban néz, mint ki előtte. A tv is új helyet kapott az egyik kis komód tetején, és még a padló is úgy csillogót, mint új korában. Ujjamat végighúztam a polcok szélén és egy kis szöszmöszt se tudtam összegyűjteni.

- Ezt nevezem alapos munkának. Egy nap alatt sikerült az egész nappalimat kitakarítania, ez nem semmi. Lehet hogy mégiscsak meg kellene őt tartanom.

Tovább is gondolkoztam volna magamban az új alkalmazottam kapcsolatosan, de a fentről érkező fura lottyanás szerű hangok megakadályoztak ebben. Vajon mi történhetett oda fent? Felmenjek –e vagy ne? Milyen hülye kérdés ez, naná hogy felmegyek, elvégre ez még mindig az én házam. Gyorsan felosontam az emeltre, a nyikorgó lépcsőfokokat direkt kikerülve, most lebuktatom, akárki is legyen az.

A fürdőszobából szűrődött ki világosság, és onnan is érkeztek a fura hangok , mintha valaki beszélne vagy csak dúdolgatna. Gondoltam nem kellene zavarnom új alkalmazottamat, de a kíváncsiság mégiscsak nagyobb úr volt a józanésznél.

Nesztelenül oda osontam a fürdőszoba ajtajához, és halkan résnyire nyitottam. Az apró résen bepillantva egy csodálatos istennői testet láttam hátulról. Minden porcikája csodálatos volt, a lágy hajlatokig, a kemény de formás kis fenékig a hosszú lábszárakig , minden olyan tökéletes volt ezen a nőn. A bőre bársonyossága és csillogása egyenesen oda vonzotta a férfi szemeket ahová nem kellett volna. Hiába tiltakozott az agyam, hogy ezt talán mégse kellene, nem tudtam az ajtó elől elmenni. A látvány úgy oda ragasztott, hogy erőnek erejével se tudott volna senkise onnan elrágatni.

Magamban gyorsan eldöntöttem, hogy mindenféleképpen megtartom az új házvezetőnőt, ha másért nem legalább a szép látványért. Kell a fenének jó szakács vagy kertész.

- Krisztina csak nem veszi zokon, ha itt fürdök meg, és egyébként most már én is itt lakom valamilyen szinten. – olyan érzéki hangja volt ennek a fekte démonnak, hogy teljesen levett a lábamról. – A világ legokosabb embere lehetet, aki feltalálta a fürdőkádat. – Nem tudom hogy, de véletlenül és teljesen akaratlanul kicsúsztak a szavak a számon, ezzel lebuktatva magam.

- Az biztos. – hangomra azonnal hátrafordult a kádban, és szemét törölgetve próbált engem kivenni, mikor nagyjából rájött, hogy tényleg élő hús vér ember vagyok, akkorát kiáltott, hogy a dobhártyám is majd beszakadt.

Hanna szemszöge

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ- akkorát kiáltottam félelmemben, hogy az idegen a füleire tapasztott kezekkel fordult el. – Maga aljas kukkoló vissza ne merjen fordulni. – naná hogy csak azért is vissza fordult, de most nem ért váratlanul pillantása, egyik kezemmel gyorsan eltakartam fedetlen melleimet amit a habok sajnos nem fedtek el, míg a másikkal a fürdősót tartalmazó üvegcsém felé nyúltam, és minden célzó tehetségemet latba vetve kupán vágtam a kukuló idegent. Úgy látszik célba találtam, mert azonnal kiterült. Gyorsan kievickéltem a kádból, és magamra kaptam a kád mellé kikészített fehérneműimet és hálóköntösömet. – Mi a fenét tegyek veled? – megrugdostam egy kicsit de egyáltalán nem reagált, ellenben a pukli a homlokán megállás nélkül nőt és lilult. – Azért itt még se hagyhatom, mi van ha magához tér, és még megtámad? Na azt már nem, egyszer pont elég volt többet nem hagyom magam meggyalázni. – minden erőmet latba vetve levonszoltam a nappaliba, természetesen egyáltalán nem ügyeltem az ő testi épségére így minden lépcsőfokon jó beverte az amúgy is szépen liluló fejét. – Most szépen megkötözlek. – a konyhában találtam elég kötöző anyagot amivel szépen körbe tudtam tekerni a lábát és a kezét. – Ebből már úgyse tudsz kiszabadulni te perverz állat.

Legszívesebben azonnal kihívtam volna a rendőrséget, de az idegen hatalmas nagy mázlijára nem tehettem. Ha ide csődítem a rendőröket azonnal lebukom, és az első járattal repülhettem is volna haza. Már pedig én még élvezni akarom a szabadságomat, és nem fogok holmi kukkoló miatt haza menni.

5.fejezet

5. fejezet

Bella szemszöge

Hát ezt mondhatom nagyon jól megcsináltam, életemben nem hazudtam még ekkorát, főleg nem így, szemtől szembe. Most mi a fenét mondok majd Krisznek? Hogy bocs van egy alkalmazottad, aki azt hiszi te lány vagy?!, de amúgy minden szempontból tökéletes. Lesül a bőr a képemről ha vissza emlékezek a beszélgetésre, de mit tehettem volna , annak a lánynak az arcára volt írva hogy pasival nem fog együtt dolgozni. Most mondtam volna el inkább az igazat? Lehet, de akkor még esélyt se adok nekik az összecsiszolódásra. Muszáj volt megtennem, végülis csak nekik akartam jót, most mindketten boldogok lehetnek. Krisznek van egy megbízható házvezetőnője, Hannának meg lett egy jó kereső állása. Kell ennél több?

- Mi az szívem, nagyon csöndben vagy – vége lett a versenynek Fer a harmadik helyen végzett, hullafáradt és mégis velem foglalkozik – Fáj a hasad? – meg kell zabálni amikor ennyire aggódik a semmiért. –Ha akarod félreállhatok a kocsival.

- Nem, nem kell. – sóhajtottam egy nagyot és belekezdtem az egész történet elmesélésének - Héten elkövettem egy oltári nagy hibát, és most próbálom magam meggyőzni arról, hogy nem is én tehetek róla, hanem a körülmények. –kezdek úgy viselkedni, mint egy boltkóros, aki minden gondjára talál megoldást.

- Értem és pontosan miben is hibáztál, mert ha én jól tudom csak Krisznek kerestél takarítónőt. – Fer úgy beszél róla mintha ez a világ legegyszerűbb dolga lett volna, pedig egyáltalán nem volt az. Krisz elvárásainak megfelelni nehezebb, mint megmászni a Himaláját.

- Minden Krisz idióta ötletével kezdődött, hogy elvárásai vannak, amiket mindenféleképpen be kell tartanom.

- És felvetél valakit, aki nem felel meg Krisz elvárásainak? –haj, ha csak ez lenne a baj nem esnék így kétségbe.

- Nem, pont fordítva történt.

- Ezt most nem értem, hogy történhetett fordítva?

- Úgyhogy a jelöltemnek nem tetszett Krisz személyisége, jobban mondva a neme.

- A neme?! – Ferből szakad a nevetés, szerintem már tudja mi lett a vége az egésznek.

- Minden Krisz hibája – fakadok ki őszintén, mert olyan jó hogy végre elmondhatom valakinek - olyan embert akart aki mindenhez ért, erre betoppan az aki minden elvárásának megfelel, csak éppen egy bibi van vele, ki nem állhatja a pasikat. Szerinted mit kellett volna tennem? Küldtem volna haza?!

- Ha nem küldted el, akkor mégis mit tettél vele? – látom rajta hogy direkt csinálja, alig bírja vissza tartani a nevetését.

- Kicsit elferdítettem a valóságot. – és még milyen szépen fogalmaztam.

- Kicsit? – néz rám kutakodón Fer.

- Na jó nagyon. Azt mondtam annak a lánynak, hogy a barátnőmé a ház, akit Krisztinának hívnak.

- Krisztinának? – Fer most már tényleg majd meg szakad a röhögéstől –Te tényleg ezt mondtad annak a lánynak? Hát szívem kár, hogy nem voltam ott. Ennél már csak tudod mi lesz jobb, ha kiderül az igazság. – hírtelen nagyon jó kedve lett, biztos nagyon jó lehet kinevetni az állapotos feleségedet.

- Kösz Fer tényleg, nagyon sokat segítettél. – az út további részében nem is fordultam felé, hagy kuncogjon csak magában. Úgyse tudja, de ma biztos nem fog mellettem aludni, ha ilyen jó kedve van, akkor a kanapénak is nagyon fog majd örülni.

- Ugyan már szívem. – most bezzeg már visszakönyörögné magát.

- Nem hallak és nem is látlak téged. – tudom dedós módjára viselkedek, de olyan jó néha megregulázni Fert.

- Szerintem nem követtél olyan nagy hibát, biztos nagyon jól ki fognak majd jönni egymással. Krisz..tina – már megint kuncog – nagyon jó ember, és még nem láttam olyat , hogy ő valakivel ne találta volna meg a közös hangot. Szóval egyet se félj, nem lesz itt semmilyen baj. – remélem a baba is az apukája derűlátását örökli mert én egyáltalán nem vagyok benne biztos , hogy a jó döntést hoztam meg.

Hanna szemszöge

Bella itt hagyott a házban a kulcsokkal és azzal a jelmondattal, hogy ,,munkára fel”. A munka részével nem is lenne baj, csak a kivitelezéssel, azt se tudtam hol kezdjem el a rendrakást. Kint és bent is hatalmas a kupi, akárhova nézek csak rendetlenség. Végül mégis csak a belső tér mellett döntöttem.

- Akkor mosással kezdem, míg lemegy az első adag, addig a nappali kitakarításával talán végzek. – gyorsan felmentem az emeletre és vaktában próbáltam megállapítani, hogy melyik lehet Krisztináé. Sorra nyitogattam be a szobákba és nem igazán találtam meg azt amit kerestem. A női cuccokat, ellenben találtam egyéb fura dolgokat. Csak néhányat említenék ami enyhén szólva de szemet szúrtak : a negyvenhármas méretű edzőcipő arzenált, ami szerintem nem semmi, hány nőnek van ekkora lába, majd ezután szét néztem egy kicsit a fiókok között is, és nem egy, hanem rengeteg férfi ruhát találtam, jószerével női darabot nem is találtam. ( na jó , találtam egy fekete csipkés tangát, de ezt leszámítva tényleg semmit) Végülis Európában vagyunk a demokrácia melegágyában, lehet hogy neki így kényelmes, nem járhat minden nő szoknyában, magamon végig nézve meg kell állapítanom, hogy én se festek valami szalon képesen, akkor meg mire fel vonnom kétségbe munkaadóm nőiségét. Lehet hogy szegény csak bizonytalan, elvégre nincs sok ideje magára, ezért választja a könnyebbik megoldást, az előnytelen lógó farmernadrágot és a két számmal nagyobb pólókat. – Hum, de van itt még valami. - ujjaim közé csippentve emelem fel a következő bizonytalanságra utaló okot – Mióta járnak a nők boxer-ben? – Normális női fehérneműre nem telik neki, de D&G-re boxere igen. Komolyan mondom menten eldobom az agyamat. – Ezt most szépen vissza teszem a helyére. – gyorsan összeszedtem a piszkosnak vélt ruhákat majd az ágynemű huzatokat is, és lebattyogtam a pincébe ahol a mosógépnek sok valószínűséggel lennie kell. – Legalább egy valami stimmel a házban. - mert két vadonatúj mosógépet találtam a pincében, a tulajdonos nem sokat használhatta őket, ugyanis még a védő matrica is rajta volt a kinyitható üveg részen. Gyorsan szétválogattam a ruhákat a színűk szerint, majd beállítgattam a programokat és indulhatott is a mosás. – Legalább ezzel megvolnék – csaptam össze elégedetten a kezeimet. Következő lépés, keresnem kell valamit amire kiterítgethetem a ruhákat. Persze hogy ez se ment olyan könnyen, mint ahogy elképzeltem, a pince leghátsó és legpiszkosabb részében találtam rá a száritokra. Tiszta szutyok lettem, mire a ruhákkal végeztem és akkor még az igazi takarításhoz hozzá se kezdtem.

Az emeleten újra kezdődött minden előröl, ez a ház nem adja könnyen magát. Még a legnehezebb teniszórámon se fáradtam el annyira, mint most a bútorok tologatásában és a szőnyegek felcsavargatásában. Ja és akkor még csak ezután jött a padló felnyalása, és bútorok teljes körű áttörölgetése, és visszahelyezése úgy hogy az nagyjából még jól is álljon.

Miután végeztem a nappalival egy szalmaszálat se tudtam volna felemelni úgy rogytam le a szófára, hogy a végkipurcanás utolsó mindent elsöprő pillanatában voltam. Végül úgy döntöttem, hogy maradék erőmet egy jó meleg vizes fürdésbe fektettem be, az talán feledtetni fogja ezt a rémálmot, amiben már két órája részem van.

- Hajrá. – négykézláb, egyáltalán nem hercegnőisen bevonszoltam magamat a fürdőszobába, ahol azonnal megengedtem a meleg vizet – Krisztina csak nem veszi zokon, ha itt fürdök meg, és egyébként most már én is itt lakom valamilyen szinten. – gyorsan befeküdtem a medence nagyságú kádba, és perc alatt ellazultam. – A világ legokosabb embere lehetet, aki feltalálta a fürdőkádat.

- Az biztos. – csak hallucinálok vagy csak a fizikai munka teszi, de mintha egy férfihangot hallottam volna. A biztonság kedvéért kitörlöm a habot a szememből és hátra fordulok, hogy meg nézem hallucinálásom tárgyát.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.

4.fejezet

4.fejezet

Krisz szemszöge

A házamat elözönlötték a furábbnál furább alakok. A pirszinges agyon tetovált férfiaktól a kövér műkörmös vénszatyrokig minden felvonult a múlt héten, éppen csak az a személy nem jelent meg, akire a házamat nyugodt szívvel rá bíztamhattam volna.

Ugyanakkor felkellett tennem magamnak azt a kérdést, hogy ugyan kit keresek én valójában? Mennyire legyen tökéletes a jelentkezőm. Magamból kiindulva egyből rávágtam, hogy nagyon. Ha én dolgozom, azt ezerszázalékos bedobással teszem, semmit nem csinálok félgőzzel, ugyanakkor szembe kell néznem a ténnyel, hogy ezt mással szembe aligha várhatom el, főleg nem egy takarítónőtől. Hisz mennyre lehet értelmes, vagy iskolázott, mennyire lehet jó nevelt az, aki kénytelen ilyen munkalehetőségből fenn tartani magát? Az eddigi jelentkezők alapján semennyire.

- Figyelj Bella szerintem rekesszük be ezt az egész keresés programot. Eddig is megvoltam takarítónő nélkül és ezután is megleszek. – nagyra értékelem Bella segítségét, de neki is be kell látna, hogy ez most nem jött össze.

- Ez a baj a pasikkal, hogy nem kitartók. – szerintem elég sokáig vártam – Mi van ha holnap beállít aki minden szempontból tökéletes? Ha, akkor mit csinálsz? Megmondom én, a fejedet fogod a falba verni, mert elhalasztottad a nagy lehetőségedet arra hogy legyen egy szép tiszta házad. – Bella csodálatos védőbeszédet rittyentett, de én akkor se tudom ezt tovább folytatni.

- Bella, ha még lenne kedvem se tudnám tovább folytatni a keresést. Holnap el kell utaznom a drágalátos férjeddel együtt a következő versenyhétvégére. – tárom szét bosszúsan a kezeimet - Tényleg nem tudok itt lenni.

- És mi lenne ha én maradnék itt? Te szépen elmész a verseny hétvégédre én meg addig megtalálom álmaid házvezetőnőjét. – ez már az első pillanatban is túl jól hangzott, hogy igaz legyen, viszont nem bánthatom meg Bellát.

- Na jó legyen. – emelem fel kezeimet a megadás jeleként –Viszont vannak kikötéseim, amiket be kell tartanod.

- Mik lennének azok? – Bella gyorsan előhúz egy jegyzetfüzetet és egy tollat a táskájából.

- Szóval első számú kikötés, ne legyen öreg a jelentkező, mondjuk olyan húsz és harminc év közötti legyen. – mihez kezdjek egy vénszipirtyóval aki egyfolytában csak azt hajtogatja hogy a fáj a háta, és ez miatt nem tud megmozdulni.

- Aha, ez könnyen megoldható. – bólogat beleegyezően Bella.

- Továbbá, legyen ápolt, már amennyire egy normális ember lehet, viszont műkörmöket nem akarok. – elvi tény hogy a műkörmös nők az életben nem mosogattak még el egy tányért sem.

- Jó. Még valami extra kívánság? – enyhe rosszallást hallok ki legjobb barátnőm hangjából.

- Legyen normális, és tudjon jó kajákat főzni, ja és az sem hátrány ha tud kertészkedni, mert a kertem is egy szemétdombhoz hasonlít, valamint nem árt ha tud barkácsolni , mert néha problémák vannak a vezetékekkel. – Bella a felsorolás végén kigúvadt szemekkel néz rám.

- Krisz, nem akarlak megsérteni, de ennyi mindenhez senki nem ért. Neked egy univerzális ember kell, egy robot, aki mindenhez ért. Viszont az életben nem fogok olyan embert találni, aki jól tud főzni és a vízvezetékeket is tud szerelni, ja és mellesleg még kertészkedéshez is konyít egy kicsit. Lentebb kell adnod az elvárásaidból. – jó lehet hogy egy kicsit elragadtattam magam, de akkor is, nekem a tökéletes kell.

- Na jó a barkácsoláshoz nem kell érteni, de a többihez ragaszkodom. – ennél lentebb már tényleg nem adom, hiába nézz rám ilyen szúrós szemekkel Bella.

- Jól van legyen. De ne csodálkozz ha a végére nem marad senki. – titkon én is ebben reménykedek, elegem van már ebből az egészből.

Hanna szemszöge

Kicsit viaskodtam magammal, de végül úgy dönthettem, hogy nem szállok szembe a sorssal, ha ide küldött erre a helyre, akkor biztos meg volt az oka. A ház előtt parkolok le, és meg kell hagyni kívülről nem is néz ki annyira rosszul, nem úgy a kert, az egy természeti katasztrófa. Szinte bűn így parlagon hagyni egy ilyen jó fekvésű ingatlant. Ha én a tulajdonos helyében lennék, tele ültetném mindenféle színes virággal, vagy konyhakerti növényekkel amiknek még a későbbiekben is hasznát tudnám venni.

Végül hogy ne kelljen többet a kert felé néznem, gyorsan megnyomtam a kinti kapu csöngőjét, ami egyből egy éles sípolással jelez, hogy akár bentebb is mehetek.

A házba belépve se találok nagyobb harmóniát, mint kint a kertben. Minden szanaszéjjel hever, mintha csak gyorsan ledobták volna a tárgyakat, semminek nincs meg a megfelelő helye. Például mit keres a tv a földön, vagy miért vannak az elmosatlan tányérok az asztalon, miért nem a konyhában vannak? Nekem a szüleim soha nem engedték volna meg ezt.

Viszont legalább rájöttem valamire, most már tudom miért ilyen magas a fizetés.

- Á egy újabb jelentkező? – hátra fordulva egy igencsak elegáns nőt veszek észre, aki annyira kitűnik a környezetből, hogy az egész éves jövedelmemet rá tudnám tenni hogy a ház nem az ő tulajdona. Nincs azaz isten, hogy egy Chanel táskát viselő nő képes legyen megmaradni ekkora rendetlenségben.

- Igen az lennék. Johanna Cordina vagyok. – nyújtom felé a kezem, úgy ahogy már kiskoromban is tanították.

- Én Izabella Alonso vagyok. – érdekes a dr. titulusát lehagyta, ebből arra következtettek, hogy nem szeret kérkedni a tudásával. – Szerintem menjünk beljebb. – gyorsan lehuppanok a nappaliban található bézs fotelek egyikébe. – Először is azt szeretném megkérdezni hogy tegezhetlek –e? – mindig új élményekkel gazdagodik az ember, ezt még soha nem kérdezték meg tőlem, és most nagyon jól esett hogy egyáltalán fel merték tenni.

- Persze nyugodtan szólíts csak Hannának.

- Te meg Bellának. – illik rá a neve, még a hercegnők is ölni tudnának az ilyen fehér porcelán bőrért, a szőke loknis hajáról meg már nem is beszélve. – A ház nem az enyém hanem az egyik barátomé és ő kért meg hogy vigyázzak házára valamint segítsek neki megfelelő házvezetőnőt találni. – egy barát könyörgök ad hogy ne egy pasi legyen, elegem van a pasikból, mióta történt azaz incidens nehezen birkózok meg a férfiakkal.

- És milyen nemű is lenne ez a barát? – kicsit furcsán hangzik a kérdés még az én fülemnek is, de jobb előre tisztázni a játékszabályokat.

- Nos – Bella úgy néz rám mint aki két szám közül próbálja a jót megsaccolni - ő … ő lány. – hu de nehezen születet meg ez a válasz. – Krisz…tina kicsit nehezen tud rendet tartani, rengeteg dolga van.

- Azt vettem észre. –akkora itt a kupi, hogy egy hónap is kevés lenne, arra hogy mindennel végezzek.

- Szegényke sokat utazik, és ez miatt nincs sok ideje a házra. – ja én is ezzel védekeznék ha egy szemétdomb kellős közepén élnék. – De hétközepére biztos ő is haza jut és köszönteni fog téged.

- Biztos…

- Ha nem veszed tolakodásnak akkor szeretnék néhány rutin kérdést feltenni.

- Vágjunk bele. – éltem első állás interjúja, hát nem szuper?

- Hány éves vagy? – ezek tudom még csak a bemelegítő kérdések.

- Huszonkettő, tudom hogy nem látszom annyinak de az vagyok. –Bella erre kipipál valamit a füzetében.

- Tudod a barátnőm kicsit szenilis és nem szereti a műkörmös nőket, ezért szeretném tudni hogy te …- elég kínos ez Bellának ezért gyorsan félbeszakítom.

- Nem szándékozom vadmacska körmöket növeszteni. – egy újabb pipával lettem gazdagabb.

- Fiatal vagy, de gondolom tudsz ezt azt főzni? – ez most a gasztronómiai tudásomra vonatkozó kérdés.

- Főként a francia konyhában vagyok otthon, de gyorsan tudok alkalmazkodni az igényekhez. – ez egy diplomatikus válasz volt tőlem. Ugyan össze tudok ütni néhány fogást, de egy egész menüsornál már én is akadályokba ütközök.

- Jó nagyon jó. – Bella arca egyre jobban enged fel ami jó jelnek tűnik.

- A kertészkedés mennyire megy? – vajon mennyire kiterjedt egy házvezető nő hatásköre? – Persze nem azt várjuk el tőled, hogy az egész kertet te magad tedd helyre, de jó lenne egy kicsit helyrepofozni. – aha nem várják el de azért jó lenne ha mégis.

- Szeretek kertészkedni, otthon van egy kisebb üvegházam. – ezt most legalább nem hazudtam, az egyik kedvenc hobbim a kertészkedés.

- Utolsó kérdés jön. – hála az égnek – Mennyire szeretsz barkácsolni, mármint szerelni?

- Őszintén? Semennyire. Na jó kitudok cserélni egy kiéget égőt , és nagyjából összetudok szerelni egy bútort, de ennél többet ha meggebedek se tudok. Nagyobb hibáknál inkább kihívnám a szerelőket. – ez nem tudom mennyire rontotta az esélyeimet, de nem fogom azt hazudni, hogy képes vagyok fából vaskarikát előállítani.

- Hát köszönöm hogy őszintén válaszoltál, sokan a hazudtak volna az utolsó kérdésnél. – e szerint nekem is azt kellett volna tennem, jaj de hülye vagyok hogy nem tettem.

- Akkor most, buktam az állást? – ennyit a sorsról meg a szerencséről.

- Ó, nem egyáltalán nem. Sőt ha megfelel neked a hirdetésben szereplő ár, akkor felvagy véve.

- Naná hogy meg, akarom mondani igen. – majd kiugrom a bőrömből sikerült, egyedül csináltam és sikerült.

3. fejezet

3. fejezet

Hanna szemszöge (itt már Svájcban vagyunk és nem Cordinában)

Lassan hátam mögött hagytam az otthonomat azt a helyet ami huszonkét évig a menedéket és a biztonságot nyújtotta. Fura hogy az ember csak akkor veszi észre mennyit is jelentett neki az otthona, ha már kénytelen elhagyni. Bár nálam ez egészen más, Cordina nem csak egyszerűen az otthonomat jelenti ahhoz túl egyszerű ez a szó, sokkalta inkább a hazámat, amit a családom évszázadok óta irányit. Egy felelősséget aminek nincs lejárati időtartama. Életfogytig tartó meló, amit már kiskorunktól kezdve belénk vernek.

Ennek ellenére is mindannyiunk életében eljött az a pillanat, amikor ki akartunk szakadni a megszokott mókuskerékből. Elegünk lett magányra vágytunk, egy kis csöndre, amikor nem kellett több száz ember előtt bizonyítanunk a rá termetségünket. Hiszen hiába születtünk uralkodó családba attól még mi is emberek vagyunk, tele rengeteg hibával.

Másrészt nem tudom miért, de az emberekben képzeletében az a téves kép alakult ki, hogy az uralkodok, és a hercegek és hercegnők, egyszóval a dinasztia nem csinál mást, csak unatkozik és egyfolytában mást ugráltat. Ha felmérés készülne arról, hogy mit gondolnak rólunk, tuti azt mondanánk hogy beképzelt sznobok vagyunk akinek derogál leállni beszélgetni a pornéppel. Pedig aki ismer minket vagy veszi a fáradtságot hogy megismerjen, az pontosan tudja , hogy nem azért nem állunk lebeszélgetni a hétköznapi emberekkel, mert nem akarunk, hanem azért mert egyszerűen nem érünk rá.

A hétköznapi ember maximum tizenkét órát húz le a munkahelyén, nekünk egy egész nap is kevés hogy az összes papírmunkát elvégezzük. Alexander az édesapám testvére, aki egyben az uralkodónk, szerintem nem is alszik. Fogalmam sincs hogyan csinálja , de mindig mindet időre elvégez , bezzeg én …Huh na arról inkább ne beszéljünk.

Nem sajnos nem én vagyok a Cordinai család büszkesége. Hiába akartam kitörni, a legjobb lenni, csak azt értem el vele hogy minden sokkalta rosszabb lett. A legrosszabb próbálkozásom a lovakkal történt. Életemben nem égtem akkorát, mint amikor a spanyol miniszterelnök jött el hozzánk, és lovas bemutatott kellett tartanunk a testvéreimmel régi korhűruhákban. Már eleve a ruha ami rajtam volt egy vicc volt, a fiuk még csak-csak kinéztek valahogy de én a Sissy-is ruhámban úgy éreztem magam mint egy bohóc. Ezt meg már csak a ló tudta megfejelni. Gyilkos mert hogy így hívják apám szeme fényét nem hiába kapta a nevét. Senkit nem tűr meg a hátán csak apámat, de kénytelen voltam vele lovagolni, mert az én lovam egy rossz patkolás következtében megbetegedett. Így mit ad Isten ki maradt nekem mentőövként (?), hát Gyilkos. Az elején még valahogy ment , már kezdtem én is elhinni, hogy csak bebeszéltem magamnak hogy nem fog sikerülni, aztán jött az a bizonyos dolog amitől a legelejétől fogva féltem, a pofára esés, mert velem szó szerint ez történt. Sikerült teljes orrhosszban előre esnem a lóról, ami még nem lett volna akkora gáz, de az égnem meredő hátsóm amit a tizennyolcadik századi pongyola fedett már igen. Utána még hetekig ezt a kisfiaskót kellett hallgatnom a saját családtagjaimtól. Mindenki roppant jót nevetett rajtam, holott fogalmuk se volt róla nekem mennyire rosszul esett.

Mindenki jó valamiben a családban bezzeg, én nem. Én valahogy mindenben olyan esetlen voltam, mentek ugyan a dolgok, de nem éreztem azt, hogy egy fokkal is jobb lettem volna a többieknél.

Ezért is érlelődött meg bennem a gondolat, hogy hátrahagyok mindent és belevágok életem legnagyobb kalandjába. Kötöttségek nélkül, egyszerű kis magánemberként, csak a vak szerencsében bízva.

- Milyen munkát keressek magnak? – hiába vagyok rangos hercegnő, több millióval a bankszámlámon a kialakított kisember elképzelésembe nem illik bele mások pénzének elszórása.(családi vagyon) Vagyis munkára lesz szűkségem, mégpedig valami átlagosra. Nem akarok az első napon lebukni, másrészt a festőművészeti diplomámmal se jutnék sehova, max a McDonald’s- ba. – Jó döntsön a szerencse. – az álláshirdetési újságot kiterítem magam mellé az anyós ülésre, és szememet becsukva bökök egyet a papíron ujjamat otthagyva a megnyert pályázaton.

- Dr. Izabella Alonso, házvezetőnőt keres, havi fizetés 1350 svájci frank (kb: 220 000 ft). – nem álmaim munkája de jobb mint a semmi, úgyhogy megyek és megpályázom.

2.fejezet

2.fejezet

Hanna szemszöge

Elegem lett, mindenki összesúgott a hátam mögött ,,szegény kislány megbecstelenítették… ezután már nem hordja fenn az orrát … csak azt kapta amit megérdemelt” ezek az aljas vádak értek amióta rám találtak. Azaz aljas szemétláda beváltotta, amit ígért, minden elvett tőlem, minden ami eddig voltam. Az önbecsülésem az emberekbe vetett hitem, minden ami eddig fontos volt egy pillanat lett a semmivé. Belül a lelkemben kavart fel mindent, kívülről nem mutattam semmit, mintha nem is történt volna semmi, de belülről forrongtam. Nem tudtam elfogadni sem feldolgozni. Ahányszor csak egyedül maradtam vagy csak lehunytam a szemem, újra átéltem mindent előröl.

Olyan mintha újra kislány lennék, annyira félek esténként, hogy nem merek a sötétben elaludni, muszáj hogy egy lámpa legalább égve maradjon, mintha a fény erőt adna a rám váró sötét álmokkal szemben.

Még most is magamon érzem annak a szemétnek a keze nyomát, hiába vakartam véresre a bőrömet, a szégyent semmi nem képes eltűntetni, az olyan mélyen ver gyökeret az ember bőre alatt, hogy semmi nem képes onnan kiirtani.

Végső el keserédesemben, már az öngyilkosságon gondolkoztam, de nem tehettem meg. Nem magam miatt, ha csak rajtam múlott volna már rég véget vetettem volna ennek a fájdalomnak, ami napról napra ránt lejjebb, de nem csak rajtam múlott. A családom hírnevét nem mocskolhatom még ennél is jobban be.

Választanom kellett. Maradok ott ahol vagyok, ahol minden arra emlékezetett, hogy mi minden kellett keresztül mennem az elmúlt két hónapban, vagy csak egyszerűen tovább állok.

Az utóbbi mellett döntöttem. Sokat mérlegeltem mindkét lehetőségen, de minden alkalommal rá kellett jönnöm, hogy csak akkor lehetek megint a régi önmagam, ha kiszakadok a megszokott környezetemből. Újra kell kezdenem mindent, de most egyedül, nem úgy hogy két kézzel kapnak utánam ha véletlenül elesnék. Meg kell keményednem, és ezt nem érhetem el másképp, csak ha saját lábamra állva megpróbálok a felszínen maradni. Saját magam kell boldogulnom, mindegy milyen nehéz is lesz. A családom nő tagjai sem arról voltak híresek, hogy a levegőben lógatták a lábukat, és hagyták hogy eltartsák őket. Nem, mindannyian keményen megdolgoztak azért, hogy most a nemesi rangot viseljék. Sokan úgy gondolják a nemességet nem lehet vérrel örökölni, és nekik van igazuk, nemessé válni kell, mind jellemileg mind testileg azzá kell fejlődni. Nekem azt tanították hogy a tiszteletet csak tisztelettel lehet kivívni. Ezért most én is bizonyítani akarok, hogy vagyok olyan kemény, mint az elődeim, és hogy méltó vagyok a Cordina névre.

- Könyörgöm Han ne menj el. Legalább a testőröket vidd magaddal. – Rilla a legjobb barátnőm együtt nőttünk fel, sőt most a személyi titkárom is, de még ő miatta se fogok itt maradni.

- Kétszeres nem a válaszom. Elmegyek, nem állíthatsz meg, a testőröket meg nem viszem magammal. Érdekes lenne velük elvegyülni a tömegben, biztos senkinek sem tűnne fel öt - hat gorilla körülöttem. – csak a legszükségesebbeket pakolom be, és azok közül is törekszek a legegyszerűbb darabokat megtalálni.

- És mi a fenét mondok majd a szüleidnek? – na jó ezen még nem gondolkoztam el, de majd lesz valahogy.

- Majd felhívom őket, nem a világ végére megyek, csak egy kis szabadságot veszek ki.

- Nem tudlak megállítani, ugye? – senkise tudna megállítani.

- A papírmunkákat elintéztem, a galéria ügyeit meg te magad is el tudod intézni, ha bármi baj lenne a mobilomon keresztül azonnal el tudsz érni. - a családban mindenkinek meg van a maga kis ügyes bajos dolga. Rám a nemzeti gallériét bízták ami anno még édesapám feladata volt.

- Jaj Han nagyon vigyázz magadra. – szorosan meg öleljük egymást. Ha lett volna lány testvérem akkor olyat szerettem volna, mint Rilla, nála megértőbb, és megbízhatóbb személyt keresve találhattam volna magam mellé.

- Vigyázni fogok, és amint lehet majd felhívlak téged és anyuékat is.

1.fejezet

1.fejezet

Krisz szemszöge

Akárhova nézek csak rendetlenség, egyszerűen nem is értem, hogy nem tűnt fel eddig a kupi. Férfi vagyok meg minden, de ez nem lehet ok a szemétdombra. Anyám szerintem kiakadna ha meglátná, mit művelek a saját házammal. Minden csupa por, az edények két méteres halomba sorakoznak a mosogatóban, a ruha halomról ami meg a fürdő szobában várja a kiadós mosást inkább nem is beszélek. Egyszerűen el kell végre fogadnom, hogy nem bírok el egy ekkora házzal. Régebben könnyű dolgom volt, anyu mindig kitakarított helyettem, nem kellett se mosnom, se főznöm. Teljesen elkényelmesedtem, de mentségemre legyen mondva, semmi időm sincs a lakás takarításra két futam között örülök ha lélegzetvételnyi időm marad a hétköznapi dolgokra, amik között végképp nem szerepel a takarítás.

- Grrrrrrrrrrrrr. – már csak ez hiányzott vendégek. Lecaplatok a lépcsőn és gyorsan belenézek a digitális camera képernyőjére. A fenébe Bella és Fer.

- Sziasztok – vigyorgok rájuk kedvesen – kerüljetek beljebb csak ne nézetek széljel. - Kicsit furán pislantanak rám, pedig még nem is látták igazán a házat belűről.

- Öhm … nagyon szép a házad – Bella gyorsan körbe nézz, és lehuppan az egyik kanapéra.

- Szerintem ronda mint a bűn. – Fer kertelés nélkül dörgöli az orrom alá házam esztétikai hibáját. Eközben Bella olyan lesújtó pillantást vett férjére, hogy az kénytelen módosítani első vélemény nyilvánítását. –Akarom mondani nem is olyan rossz…elvégre lehetne rosszabb is.

- Ne is hallgass rá. Nekem igenis tetszik. Olyan legénylakás filingje van. – nem kell ezt túl ragozni a ház pocsékul fest.

- Kösz Bella hogy próbálod mentegetni a házat, de nem kell. Pocsékul nézz ki. Kívülről belülről ronda , és erre ráteszek még egy lapáttal azzal hogy még csak rendet se tartok.

- Miért nem hívsz segítséget? – ezen még nem gondolkoztam. Kicsit félek egy idegent beengedni a házamba. Sose lehet tudni ki miért jelentkezik az állásra. Mi lesz ha egy rajongó jön vagy egy tolvaj?

- Nem is tudom, nem bízok az idegenekben. Másrészt azt se tudom hogyan kellene elkezdeni. Talán hirdetést kellene feladnom, valamilyen állnéven.

- Ez jó ötlet. Biztos sokan fognak jelentkezni. – bíztat lelkesen Bella.

- Öhm tényleg miért is állítottatok be ily hirtelen? Nem minthogyha baj lenne, csak meglepődtem.

- Nos … nekem és Fernek van egy bejelenteni valónk. – ujjaikat szorosan egymásba fűzik, szerelmes pillantást váltanak egymással. - Kisbabánk lesz. – kicsit összefacsaródik a szívem a hírre. Irigységet érzek holott semmi okom rá, Belláék megérdemlik a boldogságot, és focicsapatnyi gyereket. Akkor mégis miért érzem magam ennyire elkenődve? Talán csak fáradt vagyok, és az év kudarcai tesznek rám ilyen ijesztő hatást, igen biztos csak ez lehet a gond és semmi más. Én nem vagyok irigy, és soha nem is voltam.

- Ez aztán ám a jó hír, és tudjátok már a nemét? – próbáltam boldognak tűni.

- Nem még nem, de igazán nem is akarjuk tudni. – Bella óvón tette szabad kezét a hasára – Bár Fer meg van győződve arról, hogy nekünk csakis kisfiunk lehet.

- Ne higgy neki, nem is mondtam ilyet. – kontrázik rá Fer.

- Ááááááááááá de hogy. – Bella az ujjával mutatta, hány pontot tud felmutatni, ami férje ellen szól - Csak kékre akarod festeni a vendég szobát amiből majd a gyerek szobánk lesz, utána hozzá tetted, hogy Forma-1-es autókat akarsz festeni a falra, és felsoroltad az összes fiús sportot amit majd játszani fogsz vele. Ez alapján tényleg az derül ki, hogy kislányt vársz. – Fer köpni nyelni nem tudott a felhozott vádak alatt.

- Én nem… na jó de, tényleg kisfiút várok, de csak azért mert nem tudom hogyan boldogulnék egy lánnyal. A lányokkal teljesen máshogy kell bánni, őket nem lehet gokartozni vinni, nem lehet velük szórakozni legalábbis úgy nem ahogy egy fiúval. – Fer csak fújta a magáét és észre sem vette, hogy Bella gomba módra felfújta magát, és csak a kitörésre vár.

- Szóval így állunk. – csapta össze mérgesen a két kezét Bella és gyorsan arrébb ült Fer mellől. – Ha lányunk lesz akkor neked nem is kell majd?- Fer annyira elképedt , hogy alig bírtam vissza tartani a nevetést - Jól van, tudod mit? Akkor te sem kellesz nekünk, majd felnevelem én egyedül. – Huha ez aztán ám a családi perpatvar, tisztán látszik, hogy Bella hordja kettőjük közül a nadrágot, Ferből tiszta papucs férj lett ez alatt az egy év alatt. Már most ott pitizik Bella bocsánat kéréséért.

- Szívem de hát én nem is úgy értettem. Persze, hogy kislányt is szeretnék. –azaz is nem kellett volna oda, szegény Fer most baltázta el még jobban a dolgokat.

- De csak egy fiú után ugye? – remélem Fer van olyan okos, hogy rájöjjön ez most nem keresztkérdés.

- Nem, hogy képzelhetsz ilyet? Nekem ez a baba mindennél fontosabb. – engem meggyőzött, de Bella megpuhításához ennél több kell. – Mindegy hogy kislány lesz vagy kisfiú a lényeg az, hogy egészséges legyen. – ahogy elnézem ez már elég meggyőző érv volt a gyengébbik nemnek is.

- Remélem ezután is ezt fogod mondani, ja és nem lesz kék színű a babaszoba. – Bella megadta a kegyelemdöfést.

- Hormonok. – dünnyögi nekem halkan Nando hogy élete párja még véletlenül se hallja meg.

- De kanyarodjunk vissza a te problémádra. – fogalmam se volt miről beszél Bella - Ha akarod akkor segítek megbízható házvezetőnőt találni. – ja arról a problémáról.

- Jó felőlem, én teljesen amatőr vagyok az ilyen dolgokban.

- Bíz csak ide, én se perc alatt megtalálom a megfelelő személyt. – villantja rám Bella a legmagabiztosabb mosolyát, amiből tudtam nyert ügyem van.

Bevezető

Cordina Ékköve

Sötét volt korom sötét az orrom hegyéig se láttam el, de azért rohantam. Csupasz talpam alatt összezizzentek a járdára lehulló falevelek. Úgy rohantam, ahogy csak bírtam, de még ez se volt elég a súlyos és erős test, a lábamnál fogva rántott le a kőkemény földre.

- Ne kérem. – rúgtam, haraptam, ütöttem ott ahol csak értem – Könyörgöm hagyjon békén. Ígérem a családom fizet magának csak hagyjon békén. – rettegés fogott el, nem akartam semmire se gondolni, főleg nem a fölöttem terpeszkedő idegenre.

- Ugyan kicsikém, nekem nem a pénz kell, hanem te. – alkoholtól bűzös lehelete hányingerkeltően gőzölgött be orrlyukaimba, eltelítve minden érzékszervemet.

- Maga utolsó féreg azonnal szálljon le rólam. – hosszában végig karmoltam az egész arcát, mire egy hatalmas nagy pofont kevert le.

- Te kis vadmacska, látom durván szereted. – kábultan próbáltam kivédeni a ruhám ellen indított támadását – Jobban jársz ha nem ellenkezel. – neveltetésemnél fogva nem tűrtem el ha parancsolgatnak nekem, és most se nagyon fogom eltűrni, főleg nem egy ilyen perverz állattól – hatalmas ütést mértem a legnemesebb testrészére, mire fájdalomtól küszködve legördül rólam. Pofonoktól kótyagosan újra futásnak eredek, bár már csak életösztön tartja bennem a lelket, tudtam hogy nem szabad megállnom vagy hátra fordulnom. Az a szörnyeteg még így is sokkalta gyorsabb és erősebb nálam, fél kézzel képes lenne akár kitekerni a nyakamat.

- Kicsikém ne menekülj, úgyis megkapom, amit akarok. – rekedtes hangja szirénaként szólal meg a füleimben – Végre törleszthetek valamit abból, amit a drága családod adott eddig nekem. – fogalmam sincs mit tett a családom ezzel a féreggel, de biztos megérdemelte – Én nem voltam elég jó nekik testőrnek, bezzeg az a nyápic kis Nicholas megfelelt. – tehát testtőr akart lenni, nem csodálom hogy nem vették fel a pszichológia teszteken mindig fennakadnak az ilyen elmebajos állatok - Tudom merre vagy – suttogja halkan, majd hirtelen a semmiből előttem terem. – És most végre eljátszadozunk. – időm se maradt arra, hogy végig gondoljam mire utalt, azonnal éles fájdalmat éreztem a tarkómon.

Kérdés:)

Nos megjöttem kényszerű korházi szabadságomból, és mint látjátok vége lett a történetnek, vagyis azért remélem hogy a többségnek feltűnt. A folytatást őszintén szólva terveztem, de még annyira nem állt össze a dolog a fejemben, mint ez a mostani történet, másrészt jön a főiskola és ilyenkor mindig el vagyok havazva mindennel.

Ennek ellenére is felteszem a kérdést ki szeretne folytatást?

Ami a folytatást illeti az főként Krisztián Vettel szállal folytatódna, de némileg bepillantást nyerhetnétek Fer és Bella házasságába is.

Szóval ha valaki a folytatásra voksol az írjon legalább egy igent a kritikaként,ha pedig nem akartok akkor automatikusan egy nemet, ebből a két szóból én mindent érteni fogok.

48.fejezet

48.fejezet

Bella szemszöge

Az atya kérdésére egyáltalán de nem voltam felkészülve. Még hogy én meg az esküvő? Főleg a mai nap után? Nem ebbe biztos nem megyek bele, és úgy egyáltalán tegyük fel ha bele is mennék, miben házasodnák meg, mi lenne a jegygyűrűvel, a tanukkal , mega többi apró dologgal? Nem egyszerűen nem fogok ma megházasodni, meg egyébként is, az esküvő előtt általában a férfi megszokta kérni a kedvese kezét, náluk ilyen mikor volt? Soha.

- Igen. – válaszolja helyettem Fer.

- Bocsánat válthatnék néhány szót a kedves vőlegényemmel? – az utolsó szót direkt kiemelem.

- Persze csak nyugodtan. – megse várva az atya válaszát, elvonszolom magammal Fert, aki úgy vigyorog mintha megnyerte volna a lottó ötöst.

- Ne vigyorogj úgy mint a tejbetök, ugyanis nem megyek hozzád. – na végre lemállik az arcáról a vidám mosoly.

- Na de miért nem? – ezt most tényleg nem tudja?

- Csomó okom van rá, mondjuk az egyik a sok közül hogy meg se kérted a kezem. – lehet hogy régimódi vagyok de ebből nem engedek – Másrészt nézz rám, még mennyasszonyi ruhám sincs. Én nem fogok feketében megházasodni. – nincs azaz Isten, erre nem is fog rábírni.

- Ugyan már ezek csak kifogások, de ha nagyon akarod, akkor jó legyen. – mi?Mi a fenét csinál? Ugye nem…

- Tudom, hogy nem én vagyok a megfelelő társ számodra – nem hiszem el most tényleg térdre borul előttem – biztos egy tucat jobb jelentkező van erre a posztra, de nagyon boldoggá tennél, ha hozzám jönnél. Izabella Räikkönnen leszel a feleségem? – megtette, alig jutok szóhoz a döbbenettől. – Nem mintha sürgetni akarnálak, de egy válasznak nagyon örülnék. – nagyon sokáig lehettem elvarázsolva, mert szegény teljesen kétségbe van esve, teljesen rá van írva az arcára.

- Igen, hozzád megyek. – mai nap másodjára kötünk ki a padlón, ez lehet jelent valamit a jövőre nézve.

- Várj van itt neked valami – a nyakához kapott, majd előhúzott egy ezüst láncot – ezt már az elutazásod másnapján megvettem, csak még nem volt alkalmam oda adni. – a láncról egy csodaszép gyűrűt húzott le. Már első látásra is egyből feltűnt, hogy nem férfi gyűrű, hanem egy szépen megmunkált női darab. Fehérarany keretbe voltak foglalva az apró briliánsok két oldalt, középen pedig egy nem túl nagy, de azért a többinél valamivel nagyobb gyémánt csillogót. – Ezzel már teljesen hivatalos lett a lánykérésem. – villámgyorsan az ujjamra húzta a gyűrűt, mintha tényleg attól félne, hogy megváltoztatom a döntésemet.

- Fer … - pont megakartam mondani neki, hogy nagyra értékelem, hogy megkérte a kezemet de ennek ellenére se fogok ma hozzá menni amikor megérkeztek a többiek.

- Bella mi az a kezeden? – kösz Kevin, jó hogy azonnal kiszúrta.

- Gyűrű. – vágom rá mérgesen.

- De az az előbb még nem volt ott. – most direkt akadékoskodik.

- Nem tényleg nem volt ott. Ha nagyon tudni akarod akkor ez egy eljegyzési gyűrű. – a fiuk megse lepődnek, sőt elegánsan kezet ráztak Ferrel.

- Kevin mi az a kezedben? – már az előbb is megakartam kérdezni, de nem jutott rá időm.

- Ez kérlek az, amit te elfejtettél magaddal hozni, de én voltam olyan előrelátó és helyetted is gondolkoztam.

- Csak nem ezért rohantál vissza az utolsó pillanatban a házba? Azt hittem csak bosszantani akarsz.

- Á, á – csóválta a fejét – muszáj valakinek előrelátónak lennie is, a családban.

- Valaki felvilágosítana minket is? – Fer nehezen követi a kódolt beszélgetésünket Kevinnel.

- Kevin mint önjelölt stylistom volt olyan kedves és elhozta azt a ruhát , amit még Párizsban vett nekem. –Ryannek ebből minden leesett, és jól hátba veregette bátyát elismerése jeléül, ezzel szemben Fer még mindig nem értett semmit. – Kevin még régebben vett nekem egy estélyi ruhát, amit legalábbis ő annak nézett, de mi Ryannel amint megláttuk egyből rávágtuk, hogy az esküvői ruha.

- Inkább egyezzünk meg abban hogy a kettő közti átmenet. – még mindig nem képes bevallani, hogy tévedett –Egyébként is az a lényeg hogy tetszik neked. –naná hogy tetszik az a ruha,csak egy vagyon lehetet a csipke ami rajta van, fogalmam sincs Kevin mennyiért vette , de az biztos hogy nem volt olcsó.

- Akkor még egy gonddal kevesebb. – csapta össze a kezét Fer – már csak a tanuk kérdését kell megoldanunk, és végeztünk is. Nekem itt van Krisz. Te kit akarsz magadnak? –igazán jó kérdés, ha hagyott volna nekem időt Fer, akkor most nem kellene itt állnom, és azon gondolkoznom, hogy kit sértsek meg. Két választási lehetőségem van. Vagy Kevint választom vagy Ryant, a gond csak az, hogy mindkettőjüket nagyon szeretem.

- Nem tudom. Nem tudok dönteni. A fiuk döntsetek ti, én nem akarlak egyikkötőket sem meg bántani. – a fiuk már azon is meglepődtek hogy egyáltalán rájuk gondoltam.

- Ryan már nem azért, de én vagyok az idősebb, tudod ezen ritka alkalmakkor megéri annak lenni, úgyhogy légy jó fiú és ad át az elsőbbséget. – Ryan harcra készen összevonja a szemöldökeit.

- Tudod mit döntsön a szerencse – vesz elő egy érmét – ha fej akkor te leszel a tanú ha írás akkor én.

- Jó legyen. – Ryan jó magasba földobja az érmét és hagyja leesni.

- Na mi lett az eredmény? – én nem látok belőle semmit, mert a fiuk kitakarják előlem a képet.

- Semmi. – az érme szög egyenesen áll a peremén, se egyik se másik oldalára nem esve.

- Jó ötlet volt Ryan, sokra mentünk vele. – Kevin akkorát dobbant lábfejével hogy az érme oldalra dől és az írás része esik felülre.

- Nem is volt ez olyan nehéz. Ryan lesz a tanúm.

- És ugyan miért? – néznek rám a fiuk nagy szemekkel. – Én csak leintek a földre, hogy a megoldást ott keressék.

- Ez nem ér. – duzzog Kevin.

- Jaj majd te kísérsz az oltárhoz. – próbálom engesztelni.

- Akkor apukáddal mi lesz?- egy fokkal vidámabb a hangja.

- Látod valahol a szüleimet? Mert én nem. Iszonyat dühösek lehetnek rám. – ez most annyira nem is bosszant, ha Ailen mellett állnak álljanak szívük joga eldönteni, hogy mit akarnak.

- Akkor most hogy minden meg van kezdődhet az esküvő, csak mert lesz még egy késői szertartásom? – kotyog közbe az eddig némán álldogáló atya.

- Még tíz percet kérek atyám utána tényleg kezdhetjük. – néztem rá esdeklően. –Ígérem.

- Jó legyen. - szegény atyát is azért sajnálom. Egy nap alatt két ugyanolyan nő kergeti az őrületbe.

- Mindjárt itt leszek. – ígértem meg mindenkinek.

Gyorsan átöltöztem a mennyasszonyi ruhámba amit még Kevin szerzett nekem. A ruha tényleg nagyon tetszett, mert egyszerű szabású volt. Nem éreztem benne kellemetlenül magam, ami egy mennyasszonyi ruhánál szerintem alap követelmény. Kinézetre is igazán elegánsan festettem, leginkább a századfordulós empire ruhákhoz hasonlított, amik mell alatt szorosan voltak fűzve, míg deréktól lefelé folyamatosan bővültek. A csipkés motívumok és a mell alatt húzott aranybarna kis szalagos mosni adta meg igazán a ruha báját. Ékszereket nem nagyon tudtam felvenni, de szerintem nem is nagyon kellettek, így is elég jó volt az összhatás.

- Kop. Kop. Bejöhetek? – Kevin feje tört utat magának az ajtó résén –Huha bomba jól nézel ki.

- Csak elfogult vagy. – legyintettem.

- Amúgy ezt Fer anyukája küldi. – adott át egy fehérrózsákból álló csokrot, valamint egy ovális dobozt.

- Vajon mi lehet benne? – kocogtattam meg kíváncsian a doboz falát.

- Nyisd ki gyorsan. –Kevin legalább olyan izgatott volt, mint én. Gyorsan lekaptam a doboz fedelét, amiben gyönyörű a ruhámhoz passzoló fátyol és tiara feküdt.

- Huha, bárcsak nekem lenne ilyen anyósom.

- Irigykedsz mi?

- Ugyan, nálad jobban senki nem érdemli meg a kényeztetést. – Kevin szavaira majdnem elbőgtem magam annyira aranyos volt - Na gyere segítek felrakni. – Kev sebészkezeinek meg se kottyant a fátyol és a tiara felhelyezése fejemre, amiért kicsit meg is könnyebbültem.

- Na milyen lett? Nem túl szoros? - Kritikus szemmel néztünk mindketten az egész alakos tükörre.

- Egyszerűen pompás. Jaj Kevin annyira jó, hogy itt vagy és segítesz nekem. – öleltem át felpipiskedve, hogy egy baráti puszit adjak neki.

- Elég, nem akarok elérzékenyülni. – tolt arrébb – Inkább menjünk az atya és Fer is nagyon vár.

- Oké, menjünk. – karoltam bele fogadott bátyámba.

Amíg a hivatalos zene szólt és Fer felé lépkedtem Kevinnel az oldalamon, gyors számvetést tartottam az életemről. Sok mindent mérlegeltem, azon a láthatatlan mérlegen, amit magam elé képzeltem. Számba vettem mind azt a rosszat amit még fiatalon követtem el, és mind azt a jót is, amit már felnőtt fejjel vittem véghez. És rákellett jönnöm, hogy lehet hogy nem voltam minta gyerek , de ha előröl kellene mindent kezdenem akkor sem tennék semmit másképp. A múltammal együtt vagyok az aki vagyok, mindaz a rossz amit fiatalon elkövettem ösztökélt arra, hogy a jövőben jobb és jobb legyek, ezért is nem tagadom meg az akkori énemet.

Mire végzek életem rövid mérlegelésével, Kevin más át is nyújtja kezemet Fernek, aki levakarhatatlan mosollyal fogadott.

- Mesésen nézel ki. – suttogja a fülembe.

- Te sem panaszkodhatsz. – nem öltözött át úgy mint én, ennek ellenére is nagyon jól nézett ki méretre szabott fekete öltönyében, aminek zakózsebébe egy az én csokromhoz igazodó fehérrózsát tűzött.

Ezután csöndben maradtunk, nem akartunk megzavarni az atya mondandóját. Csak akkor szólaltunk meg amikor az eskünk hivatalos szövegét kellett megismételnünk, és a nagy mindeneldöntő kérdésre kellett válaszolnunk. Szerencsére vagy lehet inkább szerencsétlenségére mindketten igennel válaszoltunk,( és a szertartás végén se lépett fel senkise, hiába várt az atya egy kicsit tovább az illendőnél,) úgyhogy innen most már Fernek sincs vissza út örökre igába hajtotta a fejét.

- Alig hiszem el, tényleg összeházasodtunk. – alig jutok szóhoz a csókunk után ami végleg megpecsételte a házasságunkat. Még most is döbbenetes, hogy sikerült mindenre rávennie.

- Pedig jó lesz ha elhiszed, mert csak ezután jön a java. – jó volt arra gondolni, hogy Fer a házasságunkat nem valaminek a végeként, hanem valaminek az elejeként fogta fel. A mi kettőnk közös életének az indítópontjaként.