48.fejezet

48.fejezet

Bella szemszöge

Az atya kérdésére egyáltalán de nem voltam felkészülve. Még hogy én meg az esküvő? Főleg a mai nap után? Nem ebbe biztos nem megyek bele, és úgy egyáltalán tegyük fel ha bele is mennék, miben házasodnák meg, mi lenne a jegygyűrűvel, a tanukkal , mega többi apró dologgal? Nem egyszerűen nem fogok ma megházasodni, meg egyébként is, az esküvő előtt általában a férfi megszokta kérni a kedvese kezét, náluk ilyen mikor volt? Soha.

- Igen. – válaszolja helyettem Fer.

- Bocsánat válthatnék néhány szót a kedves vőlegényemmel? – az utolsó szót direkt kiemelem.

- Persze csak nyugodtan. – megse várva az atya válaszát, elvonszolom magammal Fert, aki úgy vigyorog mintha megnyerte volna a lottó ötöst.

- Ne vigyorogj úgy mint a tejbetök, ugyanis nem megyek hozzád. – na végre lemállik az arcáról a vidám mosoly.

- Na de miért nem? – ezt most tényleg nem tudja?

- Csomó okom van rá, mondjuk az egyik a sok közül hogy meg se kérted a kezem. – lehet hogy régimódi vagyok de ebből nem engedek – Másrészt nézz rám, még mennyasszonyi ruhám sincs. Én nem fogok feketében megházasodni. – nincs azaz Isten, erre nem is fog rábírni.

- Ugyan már ezek csak kifogások, de ha nagyon akarod, akkor jó legyen. – mi?Mi a fenét csinál? Ugye nem…

- Tudom, hogy nem én vagyok a megfelelő társ számodra – nem hiszem el most tényleg térdre borul előttem – biztos egy tucat jobb jelentkező van erre a posztra, de nagyon boldoggá tennél, ha hozzám jönnél. Izabella Räikkönnen leszel a feleségem? – megtette, alig jutok szóhoz a döbbenettől. – Nem mintha sürgetni akarnálak, de egy válasznak nagyon örülnék. – nagyon sokáig lehettem elvarázsolva, mert szegény teljesen kétségbe van esve, teljesen rá van írva az arcára.

- Igen, hozzád megyek. – mai nap másodjára kötünk ki a padlón, ez lehet jelent valamit a jövőre nézve.

- Várj van itt neked valami – a nyakához kapott, majd előhúzott egy ezüst láncot – ezt már az elutazásod másnapján megvettem, csak még nem volt alkalmam oda adni. – a láncról egy csodaszép gyűrűt húzott le. Már első látásra is egyből feltűnt, hogy nem férfi gyűrű, hanem egy szépen megmunkált női darab. Fehérarany keretbe voltak foglalva az apró briliánsok két oldalt, középen pedig egy nem túl nagy, de azért a többinél valamivel nagyobb gyémánt csillogót. – Ezzel már teljesen hivatalos lett a lánykérésem. – villámgyorsan az ujjamra húzta a gyűrűt, mintha tényleg attól félne, hogy megváltoztatom a döntésemet.

- Fer … - pont megakartam mondani neki, hogy nagyra értékelem, hogy megkérte a kezemet de ennek ellenére se fogok ma hozzá menni amikor megérkeztek a többiek.

- Bella mi az a kezeden? – kösz Kevin, jó hogy azonnal kiszúrta.

- Gyűrű. – vágom rá mérgesen.

- De az az előbb még nem volt ott. – most direkt akadékoskodik.

- Nem tényleg nem volt ott. Ha nagyon tudni akarod akkor ez egy eljegyzési gyűrű. – a fiuk megse lepődnek, sőt elegánsan kezet ráztak Ferrel.

- Kevin mi az a kezedben? – már az előbb is megakartam kérdezni, de nem jutott rá időm.

- Ez kérlek az, amit te elfejtettél magaddal hozni, de én voltam olyan előrelátó és helyetted is gondolkoztam.

- Csak nem ezért rohantál vissza az utolsó pillanatban a házba? Azt hittem csak bosszantani akarsz.

- Á, á – csóválta a fejét – muszáj valakinek előrelátónak lennie is, a családban.

- Valaki felvilágosítana minket is? – Fer nehezen követi a kódolt beszélgetésünket Kevinnel.

- Kevin mint önjelölt stylistom volt olyan kedves és elhozta azt a ruhát , amit még Párizsban vett nekem. –Ryannek ebből minden leesett, és jól hátba veregette bátyát elismerése jeléül, ezzel szemben Fer még mindig nem értett semmit. – Kevin még régebben vett nekem egy estélyi ruhát, amit legalábbis ő annak nézett, de mi Ryannel amint megláttuk egyből rávágtuk, hogy az esküvői ruha.

- Inkább egyezzünk meg abban hogy a kettő közti átmenet. – még mindig nem képes bevallani, hogy tévedett –Egyébként is az a lényeg hogy tetszik neked. –naná hogy tetszik az a ruha,csak egy vagyon lehetet a csipke ami rajta van, fogalmam sincs Kevin mennyiért vette , de az biztos hogy nem volt olcsó.

- Akkor még egy gonddal kevesebb. – csapta össze a kezét Fer – már csak a tanuk kérdését kell megoldanunk, és végeztünk is. Nekem itt van Krisz. Te kit akarsz magadnak? –igazán jó kérdés, ha hagyott volna nekem időt Fer, akkor most nem kellene itt állnom, és azon gondolkoznom, hogy kit sértsek meg. Két választási lehetőségem van. Vagy Kevint választom vagy Ryant, a gond csak az, hogy mindkettőjüket nagyon szeretem.

- Nem tudom. Nem tudok dönteni. A fiuk döntsetek ti, én nem akarlak egyikkötőket sem meg bántani. – a fiuk már azon is meglepődtek hogy egyáltalán rájuk gondoltam.

- Ryan már nem azért, de én vagyok az idősebb, tudod ezen ritka alkalmakkor megéri annak lenni, úgyhogy légy jó fiú és ad át az elsőbbséget. – Ryan harcra készen összevonja a szemöldökeit.

- Tudod mit döntsön a szerencse – vesz elő egy érmét – ha fej akkor te leszel a tanú ha írás akkor én.

- Jó legyen. – Ryan jó magasba földobja az érmét és hagyja leesni.

- Na mi lett az eredmény? – én nem látok belőle semmit, mert a fiuk kitakarják előlem a képet.

- Semmi. – az érme szög egyenesen áll a peremén, se egyik se másik oldalára nem esve.

- Jó ötlet volt Ryan, sokra mentünk vele. – Kevin akkorát dobbant lábfejével hogy az érme oldalra dől és az írás része esik felülre.

- Nem is volt ez olyan nehéz. Ryan lesz a tanúm.

- És ugyan miért? – néznek rám a fiuk nagy szemekkel. – Én csak leintek a földre, hogy a megoldást ott keressék.

- Ez nem ér. – duzzog Kevin.

- Jaj majd te kísérsz az oltárhoz. – próbálom engesztelni.

- Akkor apukáddal mi lesz?- egy fokkal vidámabb a hangja.

- Látod valahol a szüleimet? Mert én nem. Iszonyat dühösek lehetnek rám. – ez most annyira nem is bosszant, ha Ailen mellett állnak álljanak szívük joga eldönteni, hogy mit akarnak.

- Akkor most hogy minden meg van kezdődhet az esküvő, csak mert lesz még egy késői szertartásom? – kotyog közbe az eddig némán álldogáló atya.

- Még tíz percet kérek atyám utána tényleg kezdhetjük. – néztem rá esdeklően. –Ígérem.

- Jó legyen. - szegény atyát is azért sajnálom. Egy nap alatt két ugyanolyan nő kergeti az őrületbe.

- Mindjárt itt leszek. – ígértem meg mindenkinek.

Gyorsan átöltöztem a mennyasszonyi ruhámba amit még Kevin szerzett nekem. A ruha tényleg nagyon tetszett, mert egyszerű szabású volt. Nem éreztem benne kellemetlenül magam, ami egy mennyasszonyi ruhánál szerintem alap követelmény. Kinézetre is igazán elegánsan festettem, leginkább a századfordulós empire ruhákhoz hasonlított, amik mell alatt szorosan voltak fűzve, míg deréktól lefelé folyamatosan bővültek. A csipkés motívumok és a mell alatt húzott aranybarna kis szalagos mosni adta meg igazán a ruha báját. Ékszereket nem nagyon tudtam felvenni, de szerintem nem is nagyon kellettek, így is elég jó volt az összhatás.

- Kop. Kop. Bejöhetek? – Kevin feje tört utat magának az ajtó résén –Huha bomba jól nézel ki.

- Csak elfogult vagy. – legyintettem.

- Amúgy ezt Fer anyukája küldi. – adott át egy fehérrózsákból álló csokrot, valamint egy ovális dobozt.

- Vajon mi lehet benne? – kocogtattam meg kíváncsian a doboz falát.

- Nyisd ki gyorsan. –Kevin legalább olyan izgatott volt, mint én. Gyorsan lekaptam a doboz fedelét, amiben gyönyörű a ruhámhoz passzoló fátyol és tiara feküdt.

- Huha, bárcsak nekem lenne ilyen anyósom.

- Irigykedsz mi?

- Ugyan, nálad jobban senki nem érdemli meg a kényeztetést. – Kevin szavaira majdnem elbőgtem magam annyira aranyos volt - Na gyere segítek felrakni. – Kev sebészkezeinek meg se kottyant a fátyol és a tiara felhelyezése fejemre, amiért kicsit meg is könnyebbültem.

- Na milyen lett? Nem túl szoros? - Kritikus szemmel néztünk mindketten az egész alakos tükörre.

- Egyszerűen pompás. Jaj Kevin annyira jó, hogy itt vagy és segítesz nekem. – öleltem át felpipiskedve, hogy egy baráti puszit adjak neki.

- Elég, nem akarok elérzékenyülni. – tolt arrébb – Inkább menjünk az atya és Fer is nagyon vár.

- Oké, menjünk. – karoltam bele fogadott bátyámba.

Amíg a hivatalos zene szólt és Fer felé lépkedtem Kevinnel az oldalamon, gyors számvetést tartottam az életemről. Sok mindent mérlegeltem, azon a láthatatlan mérlegen, amit magam elé képzeltem. Számba vettem mind azt a rosszat amit még fiatalon követtem el, és mind azt a jót is, amit már felnőtt fejjel vittem véghez. És rákellett jönnöm, hogy lehet hogy nem voltam minta gyerek , de ha előröl kellene mindent kezdenem akkor sem tennék semmit másképp. A múltammal együtt vagyok az aki vagyok, mindaz a rossz amit fiatalon elkövettem ösztökélt arra, hogy a jövőben jobb és jobb legyek, ezért is nem tagadom meg az akkori énemet.

Mire végzek életem rövid mérlegelésével, Kevin más át is nyújtja kezemet Fernek, aki levakarhatatlan mosollyal fogadott.

- Mesésen nézel ki. – suttogja a fülembe.

- Te sem panaszkodhatsz. – nem öltözött át úgy mint én, ennek ellenére is nagyon jól nézett ki méretre szabott fekete öltönyében, aminek zakózsebébe egy az én csokromhoz igazodó fehérrózsát tűzött.

Ezután csöndben maradtunk, nem akartunk megzavarni az atya mondandóját. Csak akkor szólaltunk meg amikor az eskünk hivatalos szövegét kellett megismételnünk, és a nagy mindeneldöntő kérdésre kellett válaszolnunk. Szerencsére vagy lehet inkább szerencsétlenségére mindketten igennel válaszoltunk,( és a szertartás végén se lépett fel senkise, hiába várt az atya egy kicsit tovább az illendőnél,) úgyhogy innen most már Fernek sincs vissza út örökre igába hajtotta a fejét.

- Alig hiszem el, tényleg összeházasodtunk. – alig jutok szóhoz a csókunk után ami végleg megpecsételte a házasságunkat. Még most is döbbenetes, hogy sikerült mindenre rávennie.

- Pedig jó lesz ha elhiszed, mert csak ezután jön a java. – jó volt arra gondolni, hogy Fer a házasságunkat nem valaminek a végeként, hanem valaminek az elejeként fogta fel. A mi kettőnk közös életének az indítópontjaként.