1.fejezet
Abban a pillanatban megbántam minden eddig elkövetett bűnömet. A lelkiismeret és a szégyen elemi erővel kezdte elszorítani a szívem, esélyt sem adva másnak. Csak a testvéremre tudtam gondolni, és arra, hogy miért nem fogadtam neki szót. Miért nem tudtam csak egyszer az életben igazat adni neki? Tudtam a szívem mélyén tudtam, hogy követni fog. Eddig is követett, akkor miért pont ez lett volna kivétel? És engem még ez sem tudott megállítani, még ennek ellenére is csak a saját fejem után mentem. Tényleg egy szörnyeteg vagyok, egy lelketlen szörnyeteg, aki csak magára képes gondolni.
- Hol van? Hol van a testvéred?- ráz meg erősen édesanyám, akin már most látszik, hogy teljesen az összeomlás szélén áll.
- A műtőben belső vérzései voltak. – bármennyire is próbáltam lesütni a szememet, nem bírtam.
- Mit csináltál vele? – anyám vádló tekintete egy életen át kísérteni fog.
- Én próbáltam…- édesanyám dühös hangja azonnal félbeszakított, és én már most tudtam, hogy a tetteimre itt és most nincs mentség.
Abban a pillanatban megbántam minden eddig elkövetett bűnömet. A lelkiismeret és a szégyen elemi erővel kezdte elszorítani a szívem, esélyt sem adva másnak. Csak a testvéremre tudtam gondolni, és arra, hogy miért nem fogadtam neki szót. Miért nem tudtam csak egyszer az életben igazat adni neki? Tudtam a szívem mélyén tudtam, hogy követni fog. Eddig is követett, akkor miért pont ez lett volna kivétel? És engem még ez sem tudott megállítani, még ennek ellenére is csak a saját fejem után mentem. Tényleg egy szörnyeteg vagyok, egy lelketlen szörnyeteg, aki csak magára képes gondolni.
- Hol van? Hol van a testvéred?- ráz meg erősen édesanyám, akin már most látszik, hogy teljesen az összeomlás szélén áll.
- A műtőben belső vérzései voltak. – bármennyire is próbáltam lesütni a szememet, nem bírtam.
- Mit csináltál vele? – anyám vádló tekintete egy életen át kísérteni fog.
- Én próbáltam…- édesanyám dühös hangja azonnal félbeszakított, és én már most tudtam, hogy a tetteimre itt és most nincs mentség.
- Próbáltál? Nem! Te nem próbálsz meg semmit. Te csak következmények nélkül mész a fejed után. – anyám a mondat végére egy hatalmas nagy pofont kevert le, ami egy kicsit, de enyhítette a testvérem ellen elkövetett bűneimet. – Miért… miért nem gondoltál most az egyszer rá is? Tudtad jól, hogy fél autóba ülni! - nem bírtam megszólalni a némán töltött percek pedig nem hogy segítettek csak rontottak a helyzeten. Szinte egy beismerő vallomással ért fel a hallgatásom.
- Sajnálom. – nem tudtam mást mondani, holott tudtam ez már ide nagyon kevés.
- Sajnálod? – ennyire kiábrándultan még soha senki nem nézett rám. Édesanyám tekintettében benne volt minden, és ez még az előző pofonnál is jobban fájt. Hatalmasat csalódott bennem, és az eddig megtörhetetlen türelmét most szakítottam véglegesen félbe. Ha eddig csináltam valamit, akkor azt közösen a szőnyeg alá söpörtök mondván nem történt semmi eget rengető, de most?! minden megváltozott éreztem én is, és ő is. Ezt nem lehetet egy egyszerű bocsánatkéréssel megúszni. – Tudod most először gondoltam arra, hogy jobban jártam volna ha csak egy lányom születik. – tudtam, hogy ezzel most nem rám akart utalni, és iszonyatosan fájt a burkolt célzás. Ezzel az egy mondatával sikerült elérnie azt amit az eddigi összes szidásával nem. Végre kijózanodtam, rájöttem, hogy változnom kell. Nem lehetek mindig a szüleim és a testvérem terhére. Fel kell nőnöm. Végre annak kell lennem akinek eddig is látni akartak.
Elakartam mondani , hogy szeretnék megváltozni, de az orvos megérkezése belém fojtotta a szót, és végül úgy döntöttem , hogy mindenkinek jobb lesz ha ezt a változást egyedül hajtom végre, távol azoktól akiket eddig megbántottam. Úgy éreztem csak így nyerhetem vissza az életemet ha magamtól a saját lábamra állva kezdek új életet.
Új elhatározásommal céltudatosan tértem haza , az orvos szavait már meg se hallottam, tudtam a szívem mélyén hogy a testvérem túl élte a műtétet. Az a bizonyos ikres kötödés most is biztosított róla, hogy testvérem életben van, és ha most még rosszul is van, biztos hogy később jól lesz és teljesen fel fog épülni.
A házba beérve hálaistenek nem találkoztam senkivel. Édesapám most is biztos a pályán van, ahol ifjú tehetségek felfedezését segíti. Ő mindig is ilyen volt, az ő életét teljesen kitöltötte a kocsik közelsége, talán csak akkor lehetet az arcán több boldogságot látni amikor velünk volt. De most nem szabad ilyen dolgokra gondolnom, nem szabad emlékeznem.
A szobámba betoppanva mégis elözönlöttek a régi szép emlékek. A ruháimat rakosgatva gondoltam arra, hogy milyen érzés volt megmutatni anyunak és apunak az első gokarton nyert kupámat. Akkor még tényleg büszkék voltak rám a szüleim, most viszont…
A pakolást befejezve elraktam az összes iratomat, és az évek alatt spórolt pénzemet, és egy darab lapra újra ráfirkantottam azt az egy szót, amit még ha ezerszer is ismételnék is el kevés lenne.
Sajnálom
A papírlapot az íróasztalom tetején hagytam jó látható helyen, hogy a szüleim tudják önszántamból mentem el. Majd vissza se nézve elindultam, hogy új életet kezdhessek, távol azoktól, akiket eddig ismertem és szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése