2010. május 31., hétfő

10.fejezet


10. fejezet


Fernando szemszöge


- Láttátok, hogy bánt velem? – a többiek nem egészen értették mire akarok kilyukadni.


- Hát én szívesen beszélgetnék veled, de most van jobb dolgom is. – Krisz úgy rohant ki, hogy mi csak döbbent képpel meredtünk utána.


- Hát ez meg hova ment? – kérdeztük egyszerre.


- Biztos a kis doktor nő után. – húztam el mérgesen a számat. Legszívesebben agyon csapnám mindkettőt, a kis doktornőt és Kriszt is.


- Csak nem zavar? – nézett rám csapattársam Ben.


- Engem? – mutattam magamra- Ugyan felőlem nyugodtan összejöhetnek. Mit érdekel engem?!


- Nekünk nem ez jött le az előbbi beszélgetésetekből. Sőt ahogy végig stírölted, hallod azt már oktatni kellene valamelyik akadémián. – talán egy kicsit megbámultam, de attól még biztos nem lett szimpatikus.


- Egyáltalán nem jön be, olyan házsártos, mint egy vénasszony. Ráadásul egyfolytában meg akarja mondani, hogy mit tegyek. – a barátaim nagyon csóválták a fejüket, amiből egyből levontam, hogy bizony már ők sem az én oldalamon állnak. – Nehogy azt mondjátok, hogy netek is tetszik? Tudjátok milyen a stílusa van? Hát elmondom, agyvérzést lehet tőle kapni.


- Viszont bőven tudja mással kompenzálni a hátrányait. – mutogatót láthatatlan cicikre Mark, mire a többiekből kitört a nevetés.

Bella szemszöge


Feltudnék robbanni olyan mérges vagyok rá. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy így kihozott a sodromból, de ugyanakkor meg mulattat is ez az egész helyzet. Mert akárhogy tagadja azért vevő a vitáinkra, sőt ezt a mostanit ő maga kezdeményezte. Én meg sajnos buta fejjel folytattam. Na mindegy bocsánatot már biztos nem kérek tőle. Tudja csak meg milyen az élet átlagos emberként, mert hogy én nem fogom a nap huszonnégy órájában a seggét nyalni az is biztos. Más már bőven megette előttem.


- Doktor nő kérem megvárna? – futottam utána Fer egyik barátja.


- Igen tessék? – néztem rá meglepettem, mert fogalmam sincs, mit akarhat tőlem.


- Először is szeretnék bemutatkozni Krisztián Vettel vagyok. – nyújtotta felém a karját, mire én automatikusan nyújtottam az enyémet. Ahogy összeért a kezünk, úgy kapcsolódott össze a tekintetünk is. Nagyon szép kék szemei voltak, de valahogy nem éreztem az az első minden elsöprő érzést, mint Fernandonál. Amikor az ő szemeibe nézek, valahogy megváltozik minden, akaratlanul is zavarba jövök és érzem, ahogy az arcomra pír szökik, ilyenkor még a levegő is csak úgy felforrósodik körülöttünk.


- Dr. Szabó Izabella.


- Örülök neki, hogy megismerhetem. – tényleg elég szimpatikus volt, csak már nagyon mentem volna haza, és a türelmem is fogytán volt. – És miben segíthetek? – nagyon remélem hogy nem Fernandoval kapcsolatos a mondókája, mert ha igen, én azon nyomban itt hagyom. A mai napra, bőven elég volt belőle.


- Hát szóval…- vakarta meg aranyosan a fejét – Nem lenne kedve eljönni velem, vacsorázni? – most álmodom vagy ez a valóság? Itt áll előttem egy jóképű pasi és azt kérdezi tőlem kétnapi ismertség után, hogy elmennék-e vele vacsorázni. Nos, normális esetben azonnal rávágnám, hogy igen, de sajnos akkor magamat is kellemesen becsapnám. Nem mehetek el vele akármilyen aranyos és kedves, mert az én buta szívem már választott. Milyen kár hogy nem a megfelelő embert.


- Sajnálom, de nem. – Most nagyon összetörtem a szívét. Látszik rajta, hogy egyáltalán nem erre a válaszra számított. Biztos kevesen mondtak eddig neki nemet.


- Értem. – hajtja le megsemmisülve a buksiját. – Sajnos már megint elkéstem. – biztos a fáradtság teszi, de nem egészen értettem, miről késett le? – Fernando megint megelőzött. – ennyire látszik rajtam?


- Ezt honnan vette? Nekem egyáltalán nem jön be, még egy ilyen elviselhetetlen emberel, mint ő nem találkoztam. – legjobb védekezés a támadás.


- Érdekes, ő is pont ezt mondta magáról. – csak tudnám mi ilyen vicces ezen, hogy nevetni kell rajta. – Szerintem maguk tökéletesen összeillenek. – na akkor ez most hogy is van? Az előbb még randira akart hívni, most meg a barátjára akar rábeszélni. Lehet hogy fáradt vagyok, de tényleg nem értem.

3 megjegyzés:

  1. Kritikára válaszolni királylány...

    VálaszTörlés
  2. A királylány válaszolt az összes kritikára:)és még egyszer bocs amiért nem tudtam hamarabb válaszolni. Ja és előre láthatólag holnap se lesz internetem :( mert még nem hagyták abba a szerelők a szerencsétlenkedést, utána meg fizikából fogok vizsgázni mivel fősulira járok, szóval lehet hogy kicsit vissza veszek most a lendületből.

    VálaszTörlés
  3. Oké királylány=)

    VálaszTörlés