9.fejezet

9. fejezet

Fernando szemszöge

A doktor nő úgy vágódik be a szobába, mint egy mini anyahajó bombázója. Szó szerint. Ez a nő egy bombázó. Ha eddig nem is tudtam megfigyelni a kívánatos részeket hát akkor most lehetőségem adódót rá. No lám nem is gondoltam volna, hogy az a ronda orvosi köpeny ilyen szép dolgokat rejteget. Alulról haladva haladok felfelé. A lába szép és formás, biztos sokat edz hogy ilyen jó formába tartsa magát, és a nőis vonalakat követve eljutok a csípőjéig, amit csak egy kissportos fehér rövid nadrág takart. A hossza igazán férfi szemnek való, de ezt azt hiszem, inkább nem mondom el neki. A fölsője a mai divatnak megfelelő darab. Drága ékszereket nem látok rajta, csak egy keresztet formázó ezüst nyakláncot.

- Mondja maga tényleg ekkora idióta? – na most megint mit követtem el? Eléggé paprikás a hangulata. – Azt a nőt akár ki is rúghattam volna a maga hibájából. A mi korházunkban nem divat az ajándékozás, sem a megvesztegetés. Ezért még most szépen megkérem, hogy azonnal hagyja abba. Maga itt ugyanolyan beteg, mint bárki más. Nem fogunk magával másképp bánni csak mert híres. – Még hogy megvesztegettem? Ez a nő kész röhej, csak egy aláírást adtam annak az ápolónőnek, ha ide hívja hozzám. Ugyan már nem kell ebből akkora patáliát csapni. - Bocsánat, ha megzavartam valamit. De ezt mindenféleképpen el kellett mondanom. – Úgy látszik észrevette magát, és visszavett a dühöngésből.

- Ha abba hagyta a dühöngést, megbeszélhetjük a dolgokat nyugodtan is. – hu aszem most ébresztettem fel az alvó oroszlánt. Mire a többiek is csak halkan lapulnak a sarokban, biztos élvezni akarják az ingyen cirkuszt.

- Nézze nincs kedvem magával játszadozni, nekem az is bőven elég, ha betartja a korház szabályit.

- Betartom. – válaszoltam unottan.

- Akkor elárulná miért kellett ide jönnöm? – már nagyon ideges.

- Ha jól tudom maga a betegeinek és a munkájának él. – próbáltam én is visszacsapni az előző kis beolvasásért.

- Igen. Mire akad kilyukadni?

- Vagyis akkor értem is. – jelent meg győzedelmes mosoly az arcomon, aminek hála megint megfájdult a fejem.

- Na ne túlozzunk. – forgatja meg a szemeit. – Jelenleg alig várom a percet, amikor megszabadulok magától. – ú ez most fájt, de nem hiszek neki.

- Pedig ahogy mondta még egy hónapig fogjuk egymást boldogítani. – ha addig meg nem öljük egymást. – Addig minden óhajomat, sóhajomat ki kell szolgálnia. – adtam meg a kegyelemdöfést.

- Akkor el kell keserítenem, mert eltévesztette a házszámot, a Wellness szálloda egy utcával lentebb van. – a fiuk erre hangos huhogással válaszolnak. – Ha pedig csak ezért hívatott ide a szabad időmbe, én mennék is, van jobb dolgom is, mint elkényeztet sztárokkal trécselni. – majd ahogy jött szépen kibilleget, de az ajtóból még visszafordult. - De ha nagyon óhajtja beküldhetek ide egy jó masszőrt, Elvira nővér kiválóan ért a nehéz estekhez. – már volt szerencsém ahhoz a nővérnek álcázott monstrumhoz, és köszönöm szépen nem kérek belőle. Így csak párnámat kezembe fogva adtam meg a választ, de még így se sikerült eltalálnom életem megkeserítőjét, aki csak nevetve adta tudtomra, hogy nagyon élvezi, hogy mindig az övé az utolsó szó.