6.fejezet

6. fejezet.

Harmadnapra végre minden a helyére került a korházban is. Megérkeztek az oly régóta várt vér utánpótlások, és a betegek szállítása sem lett többé futószalag szerű. Igazán fárasztó ha egymás után négy műtéten kell részt venned, utána meg egy kiadós viziten, majd a nap fénypontjaként mindezt még dokumentálnod is kell. Ilyenkor tényleg elgondolkozok azon, hogy jobb lenne valami más állás.

- Doktor nő, jaj de jó hogy összefutottunk. – ér mellém lihegve Betti.

- Mi a baj? – már rutinszerűen ezt kérdezem.

- Most jó híreket hoztam a 314-es szoba betege magához tért.

- Végre valami jó is ezen a héten. Azonnal megyek, csak előtte még lepakolom ezeket. – mutatok a kezemben lévő mappákra, melyekben a páciensek leletei voltak.

- Oké. A beteg úgyse fog elfutni sehova. – nevet fel hangosan vidám barátnőm.

- Na látod ebben biztos vagyok. – majd nevette váltunk egymástól.

Cuccaimat szépen katonásan lepakoltam az íróasztalomra, majd gyorsan megnéztem a csipogómat, mivel senki se hagyott üzenetet, nyugodt szívvel indulhattam el mai vizitem első állomására a 314-es szoba lakosához.

Kopp . Kopp. – kopogok illedelmesen a fehére mázolt ajtón.

- Bejöhet. – látszik hogy spanyol, mert kicsit furán ejti ki az angol szavakat.

- Jó napot. – köszönök neki udvariasan.

- Jó napot nővérke. – ó tehát most nővérke lettem. Érdekes helyzet, de azért játszom tovább a szerepem, kíváncsi vagyok mi sül ki belőle.

- Milyenek lettek az eredményeim? – kérdezi rögtön miután, látta hogy nagyon belemélyedek a papírjaiba.

- Nem a legjobbak, de ezen majd még változtatunk. – mosolygok rá kedvesen. – Most pedig ha megkérném, levenné a fölsőjét? – kicsit furán nézz rám, de nem ellenkezik sokáig. Ahogy feltárul, előttem a mellkasának látványa kénytelen vagyok egy nagyot nyelni. Huha. Ezt nem lehet másképp leírni, nem hiába sportoló a szálkás kis kockák arányosan oszlanak el a testén kiemelve minden egyes kis izmot. Na most légy észnél Bella. Nem szabad rá másképp nézni. Ő nem férfi, ő csak egy páciens, csak egy páciens. – Egy most egy kicsit hideg lesz. – érintettem oda a hátához a sztetoszkópom végét.

- Huh. – tiszta libabőr lett a háta, amit csak is a hidegnek tudok be, még véletlenül sem annak, hogy véletlenül végig simítottam a hátán.

- Nem sokára elmúlik, mármint a hideg hatás. – kész össze- vissza dadogok, tiszta ciki. – Most lélegezzen mélyeket. – sehol nem hallottam különös zörejeket, amik arra utalnak, hogy belül elvileg minden rendben. – Érez valahol fájdalmat? – most előre álltam, hogy a szívét is meg tudjam vizsgálni.

- Csak a fejemnél, majd szétszakad. - érdekes a szíve a nyugtatok ellenére is úgy kalapál, hogy majd ki ugrik a helyéről. Nem tudom mi legyen vele , ez nagyon nyugtalanító.

- Egy ideig még fájni is fog, a fülei is búgni fognak, a látásáról nem is beszélve. Lesznek majd még vele bőven gondjai. – nem akartam megijeszteni, de jó ha tisztában a dolgok állásával.

- Ezzel mire akar kilyukadni? - váltott állt ellenségesbe barátságosból. – Maga ha jól tudom csak egy ápolónő. – ennyit az első belső nyomásról.

- Visszaveheti a pólóját. – hiába nem tesz semmit, csak szúrós szemekkel nézz rám, amivel a legdurcásabb páciensemet is messze túlszárnyalja. Komolyan mint egy nagyra nőtt óvódás. – Tudott róla hogy irracionálisan magas a vérnyomása?

- Ne tereljen itt nekem. – egyre dühösebb, ami nem jó – Inkább mondja meg, hogy mikor versenyezhetek?

- Minél tovább hergeli magát annál rosszabb lesz. Le kell nyugodnia, csak magának árt. Magas a vérnyomása.

- A vérnyomásom érdekel most a legkevésbé. – mivel nem lehet lenyugtatni kénytelen voltam neki elmondani, hogy maga alatt vágja a fát.

- Minimum egy hónap, ennél kevesebb tényleg nem lehet. A szervezetének szoknia kell az implantátumot és a testét is újra edzésbe kell majd hozni. Vagy mit gondolt, hogy csak úgy hipp - hopp kiengedjük a korházból és hagyjuk, hogy beüljön egy olyan autóba, ami minimum 300-al megy? Remélem nem nézett minket ennyire hülyének. – mégis hogy lehet valaki ennyire csökönyös, és dögös egyben.

- És mi van ha igen? – fordul el tőlem összekulcsolt kezekkel. – A kezelő orvosommal akarok beszélni. – fordul vissza felém, majd kutató szemekkel mered rám- Vele biztos könnyebben szót értek, mint …- igen hamarabb kellett volna szemfülesnek lenned kedves Fernando. Amint meglátja a kisnévjegy táblámat a fehér behajtott köpenyemen, az arcát elfutja a pulykaméreg.

- Maga… maga nem is… nővér? – teljes nála a megrökönyödés.

- Én egy szóval sem mondtam, hogy az lennék. - mosolyogtam rá győztesen.

- De nem is nagyon ellenkezet. – már megint morcosodik, amitől fura fintor kúszik végig az egész arcán.

- Én az ön helyében nem nagyon tenném. – próbáltam figyelmeztetni, egy teljesen ésszerű dologra.

- Mit? – szerintem két perc alatt teljesen az idegeire mehettem, ezért nem is folytatom ezt a kis csiki-csuki játékot.

- A mimikákat, fájni fog a feje és zsibbadni fog az arca. – mire kaptam egy újabb szájrándítást.

- Aúúú. – na ugye én meg mondtam előre, de ezt már nem mertem hangosan is kimondani, mert jelenleg így is elégé harci puffancs állapotban van.

- Nyugodjon meg, inkább pihenjen és élvezze ki a szabadsággal töltött napjait. – ezután úgy döntöttem jobb lesz ha magára hagyom egy kis időre drága betegemet.

- Még, hogy pihenjek? – hitetlenkedet fejét csóválva - Egy ilyen boszorkányfészekben? – ezt már csak az ajtóban hallottam meg, de ez se mosta le az arcomra festett mosolyt.