3.fejezet

3. fejezet

Nem értem az embereket, de nem is küzdök ellenük. Régebben biztos ölre mentem volna csakhogy bebizonyítsam a saját igazam. Ma már nem vagyok ilyen, egyszerűen csak elengedem a fülem mellett a dolgokat. A régi önmagamból nem sok tulajdonságot hagytam meg, vallottam be keserűen. Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor szinte semmit. Csak egyetlen egy valami nem változott az évek során, a makacsságom.

A makacsságomnak köszönhetően lehetek ott ahol most vagyok, ez adott erőt ahhoz , hogy anyagi támogatás nélkül teljesen egyedül végezem el az érettségit és a főiskolát.

Amikor a reptér termináljában álltam nem igazán tudtam, hogy merre menjek tovább, csak egy valamiben voltam biztos, hogy minél hamarabb magam mögött kell hagynom Espoot.

Végül a választás arra az országra esett ahol az édesanyám is felnevelkedett Magyarországra. A megérkezésem után realizálódott bennem a valós helyzetem. Megérkeztem ugyan, új helyen vagyok, de egy árva petákom se maradt, szinte minden megtakarított pénzem a repülőjegyre ment el.

Viszont elkeseredésre se maradt időm, annál azért engem keményebb fából faragtak. Vettem egy álláshirdetési újságot, és munkát vállaltam egy öt csillagos szállodában takarítónőként. Nem volt valami nagy meló, de úgy voltam vele, hogy ez is jobb, mint a semmi, legalábbis az éhhalálnál biztos jobb, és legalább tető is volt a fejem felett, mivel a munkával együtt járt a szállás is.

Ezután jelentkeztem az okmányirodában és családnevet változtattam. Először nem igazán tetszett az új nevem, de idővel ebbe is belerázódtam. Kénytelen voltam az elvegyülés érdekében valami hagyományos és egyszerű névre váltani, mert akárhogy is nézem, de Räikkönen névvel kicsit feltűnést kellettem volna az egyetemen.

A főiskolát félével később kezdtem el. Kicsit vacilláltam ugyan, hogy elég erős vagy én ehhez, de mindig meg volt a kellő motiváció. Bármikor amikor elbizonytalanodtam elég volt csak a családomra gondolni, és egyből feltöltődtem önbizalommal és energiával. Ilyenkor éreztem azt igazából, hogy nem vagyok egyedül. Hiszen legyenek bármilyen távol is tőlem, akkor is érzem a láthatatlan kapcsokat amik összekötnek minket.

- Kopp. Kopp. – mi van ma itt? Csúcsforgalom? Miért kell ma mindenkinek megtalálnia. Legalább félórára magamra hagyhatnának, hogy sikerüljön végre elaludnom.

- Szabad! – ordítottam ki mérgesen. Mire belépett egy olyan személy akire a mai nap után végleg nem számítottam.