14.fejezet

14. fejezet

Bella szemszöge

Reggel nem csalódtam, úgy fájt a derekam, hogy már annak is örültem, hogy kibírtam egyenesedni. Olyan érzésem volt, mintha egész este fát vágtak volna a derekamon, iszonyatosan ropogtak a csigolyáim nyújtózkodás közben. A külsőm se lehet valami szívderítő látvány, biztos a hajam is égnek áll, és még a tegnapi ruhám is elég gyűrötten lóghat rajtam.

- Látod mit meg nem teszek érted? – simogattam meg óvatosan kutyusom fejét. – Na csak nem fel kelt a kishétalvónk. – bágyadtan de végre kinyitotta a szemét. – Jó reggelt. – mire aranyosan felugatott. – A gazdinak most el kell mennie, de délután még visszajövök érted és együtt haza megyünk. Addig itt hagyom neked Pöttyit. – Pöttyi egy kis plüss maci, ami nélkül nem élet az élet Hádész számára. Még kiskorában kapta tőlem, és ennél a szétrágót, füle sincs szőrcsomó nélkül képtelen elaludni. – Viselkedjen szépen. Nem akarok arra visszajönni, hogy valami rosszaságot csináltál. – még egyszer megpusziltam búcsúzóul Hádész fejét. – majd délután jövök érted, addig is légy jó fiú.

Kicsit megnyugodtam, hogy jobban van, és hogy felébredt, ez is azt mutatja, milyen erős kutyusom van. Ilyenkor örülök neki, hogy ilyen nagyra nőtt, mert ha kisebb lett volna biztos nem élte volna túl a mérgezést.

Fernando szemszöge

Ha ma se jön be Bella én nem tudom mit teszek. Az ember azt hiszi, hogy a kórházakban lesik az ember minden kívánságát, erre tessék, eddig mit csináltam, csak szívtam rendesen. Nem elég nekem, hogy az életem kész hullámvasút, a kiismerhetetlen szerelmi életemről nem is beszélve, most még a korházban is itt kell dekkolnom. A forma-1 –nek szerintem nyugodtan búcsút mondhatok erre az évre. Egy hónapos kihagyást se hogy se tudnék behozni, max csak a tesztelések maradnának, és Ben segítése a versenyeken, neki talán még összejöhet a VB cím.
- Jó napot. – végre, megérkezett kedvenc doktor nőm.

- Jó napot. – válaszoltam én is gyorsan, miközben feltornáztam magam a kényelmes korházi ágyban. – Hogy van a kutyája? – eléggé kétkedve nézz rám, mint aki nem akar hinni a fülének. – Na ne nézzen már így. Tudom, hogy eddig elég elviselhetetlenül viselkedtem, - és még szépen sikerült kifejeznem magam - de mentségemre legyen mondva, ez az év nagyon fontos lett volna a karrierem szempontjából és … hát a balesetemnek köszönhetően szépen búcsút mondhattam az eddigi összes tervemnek. Mielőtt ide kerültem volna vezetettem a pontversenyt, minden esélyem meg lett volna a VB címre de most szinte egyenlő a nullával. – sikerült újra elszomorodnom.

- Értem, de szerintem még nincs semmi se veszve. Egy hónap alatt ha jól tudom három versenyt bonyolítanak le, ami azt jelenti, hogy hetvenöt pontot veszíthet maximálisan. És még az se biztos, hogy a nagy ellenfelük mindig az első helyen érkezik be, mert a pályán ugyanúgy zajlik a harc. Harmadrészt a következő pálya a Monacói lesz, ami elég cseles szóval tuti, hogy a fele mezőny be se fejezi futamot, aminek köszönhetően a pontok ugyancsak feleződnek. – ez a nő ért a Forma -1-hez? Leszakad az állam a döbbenettől. Biztos ki nem néztem volna belőle.

- Ha hiszi ha nem konyítok egy kicsit a Forma-1-hez. Bár teszem hozzá nem annyira, mint maga, de az alapokkal tisztában vagyok. – mosolyog rám cserfesen.

- És ki a kedvenc versenyzője? – próbáltam nem nagyképűn kérdezni, de nagyon reménykedtem a kedvező válaszban.

- Kimi Räikkönen. – hogy mi? Szerintem életemben nem lepődtem meg jobban. Hogy bálványozhat egy olyan embert, akit még csak nem is látott élőben versenyezni.

- Aha értem. – ekkorát is régen csalódtam emberben. Ez tiszta pofára esés volt. Remélem tisztában van vele, hogy az egómat most taposta két lábbal földbe. Ennél a válasznál a még az is jobb lett volna Kirsz nevét mondja. – És volt ennek a remek választásnak valami oka? – remek szót érzékletesen megnyomtam, hogy észrevegye nekem egyáltalán nem jött be a választása.

- Egyszerűen, ő az örök kedvenc. – hah, horkantam fel hangosan, még hogy kedvenc? Oda ne rohanjak. Csak mert nyert egy világbajnokságot nem kellene az egekig dicsérni.

- Szerintem volt nála jobb pilóta is, és még ma is van. – erre az arca vörösödni kezd, mintha személyes sértésnek venné a kedvencére való utalásomat.

- Ó, és csak ugyan ki lenne az … várj, várj ki találom. Talán te?! – örültem a tegezésnek, bár jobban örültem volna neki, ha ezt nem gúnyos kioktató hangnemben kapom.

- Igen, talán én. Vagyok olyan jó mint ő, vagy talán még jobb is. – nem hagyhattam a megalázást. Szerelem ide vagy oda. Az önbecsülésem maradt a régi.

- Miért is hittem azt, hogy megváltoztál. Ezzel az előbbi kifakadásoddal majdnem meggyőztél, de most újra bebizonyítottad milyen alak vagy. – ezen teljesen kiakadtam , még ő van megsértődve , inkább én lehetnék kiakadva. Ő sértett meg engem azzal, hogy lenézte az eddigi sikereimet.

- És mégis milyen ember vagyok szerinted? – kérdeztem meg gúnyosan.

- Egyszerűen elviselhetetlen. – ordította a képembe, majd orvosi papírjaimat lecsapta az asztalra és fúria módjára kicsörtetett a korteremből.