28.fejezet

28. fejezet

Fernando szemszöge

Elment haza, Finnországba. Még is miért? A családja magas ívben tojt rá hat évig, ő meg első szóra pattan, és ott hagy mindent maga mögött?! Nem tudom elhinni.

- Mi az? Mi történt? – na ezt jó lenne tudni.

- Semmi, elment haza. – apu szemei elkerekedtek az értetlenségtől.

- Haza? De hát ő nem Magyarországon lakik?

- Nem, ő igazából finn származású. Csak most haza repült a szüleihez. Igazából nem is értem miért ment haza. – csóváltam bosszúsan a fejem.

- Hogyhogy?

- A szülei nem törődtek vele, elüldözték otthonról, nem is keresték őt, egyszerűen csak hagyták elmenni. – fakadtam ki indulatosan. Nagyon bosszant Bella döntése.

- Biztos vagy te ebben? – apu most szándékosan kötekedik.

- Már hogyne lennék. – vágtam rá azonnal.

- Szerintem nem ment volna haza, ha a szülei tényleg így bántak volna vele. – na jó ebben van valami. De Bellát eddig nem a józan eszéről ismertem meg. Mindig rá tör a segítő készség, ha elesett embereket lát. Soha fel se merül benne az, hogy az emberek ki akarják használni.

- Jó de akkor is féltem, valamiért csak elment. Az ember tizenhét évesen csak úgy nem hagyja ott a családját.

- Szerintem ne stresszelj ezen, nem érdemes. Bella tudja mit csinál. – könnyű azt mondani. Bella már a részem lett, és nehezen tudok a saját dogomra koncentrálni ameddig nem vagyok száz százalékosan biztos abban hogy ő jól van.

- Majd még később felhívom. – zártam le a témát, de megnyugodni azt biztos nem fogok , max csak akkor ha beszéltem Bellával.

Bella szemszöge

Mély szendergésemből éles szóváltás ébresztettet fel. Valakik pont az én szobám előtt beszélgettek. Ami nem is zavarna annyira, ha nem rólam lenne szó.

- Szerinted miért jött haza? – tapasztottam oda a fülemet az ajtóhoz.

- Biztos azért hogy további bajt okozzon, mást úgyse nagyon tud. – Toni Vilander apu legjobb barátja volt, aki válaszolt.

- Én biztos nem veszem be ezt a mindent megbántam dumát. – Rami válasza nagyon szíven ütött. Nem hittem volna, hogy ezt gondolja rólam. – Lehet, hogy valami bajba keveredett, és most itt akarja meghúzni magát, de én azt se tartom kizártnak, hogy pénzért jött. – egyre abszurdabb elképzeléseket hallottam visszaérkezésemről. Nem tudom mi lesz a következő variáció. Talán bankrablás? Most komolyan, egy „kis” stikli elég volt ahhoz, hogy egy egész éltre leírjanak? Másrészt, hogy jönnek ők ahhoz, hogy engem kritizáljanak? Ők se egy ma születet bárányok. Ha jól tudom fiatalon ők is elég sok borsot törtek a szülei orra alá.

- Remélem hamar elmegy, semmi keresni valója nincs itt. – legszívesebben kimentem volna, és beolvastam volna nekik, de nem tehettem. Tudtam, hogy akkor nekik adok igazat. Ehelyett inkább csak magamat nyugtatgattam.

- Erről már csak a testvéremet kéne meggyőznöd. – a csak szóra felkaptam a fejemet. Hogyhogy csak a testvérét. Mi van Ailennel?

- Hogyhogy mi van Ailennel? – na ez az? Én is ezt kérdezem.

- Mi lenne? Ugyanúgy utálja Bellát, mint mi. – nem, ez biztos csak hazugság. – Tegnap csak megjátszotta magát. Látom te is bevetted a tegnapi kis alakítását. – és én még reménykedtem a békülésben. Ezek után megbeszélem apuval az ujjságban írtakat, és szépen haza megyek. Ott van az én otthonom és nem itt. – Te se lennél jóban azzal, aki miatt majdnem meghaltál.

- Hát nem tudom öregem, nekem elég hihető volt, de ha te mondod, én elhiszem. – most az egyszer egyetértek Tonival. Fáj beismerni, de úgy látszik a családom szimpátiáját már rég elveszítettem.