19. fejezet

19.fejezet

Bella szemszöge

Másnap reggel olyan kialvatlan voltam, hogy hatszor sikerült átesnem Hádészon, és egyszer még a fejemet is bravúrosan bevertem az asztal szélébe, ami már tényleg kijózanított.

- Áuuu. – tettem oda fájó buksimhoz a kezemet. – És még vérzik is. – sóhajtottam fel, mert megint hoztam a reggeli formámat. Ahogy elvánszorogtam a fürdőszobába, és megnéztem magam a tükörbe, majdnem dobtam egy hátast. A hajam természetesen szénakazalként meredt mindenfele, a szemeim alatt hatalmas nagy lila karikák és a homlokomon ott virított egy három centi mély vágás. – Jól indul ez a nap is. – gyorsan kitisztítottam a sebemet és raktam rá egy sebtapaszt, amivel csak még röhejesebben néztem ki mint előtte. – Borzalmas, komolyan úgy nézek, mint aki egész este egy boksz meccsen vett részt. – A hajamat kifésülni felért egy Guinness rekorddal. Nem elég, hogy kócos, még göndör is. Ezután neki álltam az arcomat rendbe tenni, ami csak két réteg alapozóval sikerült, és így már sikerült egy teljes házat lemeszelnem. Igazán büszke voltam a reggeli teljesítményemre.

- Hádész! – üvöltöttem egy nagyot, hogy most azonnal itt legyen előttem. Ameddig szem előtt van nem esek át rajta. Vagyis csak reménykedtem benne hogy nem vagyok olyan béna , hogy még egyszer elessek benne.

- Na végre , hogy elő kerültél. – simogattam meg a füleit. – Ezen túl mindig előttem kell lenned, nem lesz több elesés játék. – szegény teljesen örültnek nézett, de muszáj volt vele is közölnöm, hogy rossz játék a gazdit folyamatosan föllökni. – Remélem megértetted, és viselkedni fogsz. – egy ekkora kutyánál már életveszélyes csak úgy a házban rohangálni, mert egy óvatlan pillanatban több métert is repülhet az ember. (egy kis infó: az dán dogok a világ legnagyobb kutyái)

- Rakok ki neked egy kis kaját, meg jó sok vizet. – a betegsége miatt most egy kicsit koplalnia kell, és rengeteg folyadékot kell magához vennie. – Tudom, hogy kevés, főleg a te pocidnak de oszd be, két nap múlva majd annyit ehetsz amennyit csak akarsz. – szegény még a kunyerálós szemeit is bevetette, de most az egyszer nem engedtem neki. – Ez van, ezt kell szeretni. Ja és a házat nem hagyhatod el érted, légy jó fiú, különben megint a korházban kötsz ki a szomszéd miatt. – a birtok körül ugyan van kerítés, de egy ekkora kutya könnyűszerrel átugorja. – A ház meg maradjon egybe mire haza érek. – adtam még neki egy puszit, és én is elindultam a munkába.

Fernando szemszöge

Kicsit még mérges voltam a tegnapi nap miatt Bellára, de úgy gondoltam, hogy ma végre eláshatjuk a csatabárdot, és új esélyekkel indíthatunk. Én a magam részéről mindent meg fogok tenni, hogy bebizonyítsam, nem vagyok olyan elviselhetetlen alak, mint amennyire azt ő gondolja.

- Jó reggelt. – köszöntem egyből kedvenc dokimnak, ahogy megláttam.

- Jó reggelt. – köszönt vissza bár egy kicsit, mintha morcos lenne.

- Mi történt az arcoddal? – na tessék, ennél durvábban nem tudtam volna tényleg megkérdezni, vágtam magam fejbe gondolatban. – Már mint nem az én dolgom, és…

- Nincs semmi baj. – vágott közbe – Reggel sikerült átesnem a kutyámon és ez lett a vége. – Mekkora lehet az a kutya, hogy az ember akkorát esik, benne, hogy szétreped a feje?

- Jó nagy kutyád lehet. – most meg simán elkezd nevetni, mint ha valami viccesett mondtam volna.

- Ha látnád nem azt mondanád róla. A legtöbb ember óriásnak nevezi. – óriás? Hajaj egyre kevésbé szeretném megismerni azt a kutyát. – Én …- úgy látszik most érkezett a nagy pillanat, amikor egész nap vártam – csak szeretnék bocsánatot kérni. Tegnap kicsit elvetettem a sulykot.

- Kicsit? – húztam az agyát, az ennyi még belefér.

- Na jó nagyon. – kicsit elpirult, ami még aranyosabbá tette az arcát.

- Bocsánatkérés elfogadva – láttam hogy megkönnyebbül, de a mondatomnak még nincs vége. – de csak egy feltétellel. – remélem nem rémítem el magamtól.

- És mi lenne az? – kérdezi kétkedve.