16.fejezet

16. fejezet

Fernando szemszöge

Már a fejemre szorított párnával próbáltam aludni, de így se jártam túl sok sikerrel. A mellettem alvó öregember megállás nélkül horkolt, és az Istenért se hagyta volna abba. Komolyan lassan egy füldugóért fogok könyörögni az ápolónőknek, már ha egyáltalán lesz olyan, aki az előbbi kis incidens után megszán. Nem is tudom mi történt velem, nem szoktam ennyire elvetni a sulykot, de Bella és igazságtalansága egyszerűen kihozta belőlem a vadállatot. Ezután is megint ki lesz a rossz fiú? Naná, hogy én, mert sikerült össze törnöm az egyik alkalmazottjának az érzékeny lelkivilágát. Tuti, hogy végig kell majd hallgatnom egy újabb kioktatást, ami a korház szabályait tartalmazza. Mintha én valami notórius törvény megszegő lennék. Komolyan, nem értem én a nőket. Most is, nem is tudom, mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot. Szerintem nem követtem el semmi sértőt, sőt igencsak előzékenyen viselkedtem, legalábbis magamhoz képest udvarias voltam mindenkivel, azt az egy illetve két estet leszámítva, ami az ápolónőkkel történt, tényleg betartottam minden szabályt.

- Hogy vannak a kedves betegek ezen a szép napon? – billent be széles mosollyal kedvenc, de jelenleg kevésbé kedvelt doktornőm.

- Élünk és virulunk, vagy talán nem látszik. – morogtam ki a párnám nyújtotta fedezék alól.

- Esetleg nem tetszik a társaság? – pislantott be letörten a párnák közé, életem első számú megkeserítője. – Pedig én törekedtem a legjobb szobatársat megtalálni, tényleg. – nehogy a végén megjelenjen a feje fölött a glória a nagy igyekezetben - Nem is értem mi lehet vele a probléma? – csak ne játszaná meg a szenteskedő, kiscserkészt – Egész nap alszik, csöndben van. – na itt köszörültem meg hangosan a torkomat tiltakozásom jeléül. Mert az ugyan igaz, hogy alszik, de az már távolról sem, hogy csöndben. Erre a horkolásra még a hallottak is fölkelnének, még azt csodálom, hogy senki sem jelentette föl a korházat csendháborításért, mert ezt az iszonyatos zajt, még a másik városban is hallani. - Másrészt ő a legnagyobb Forma-1 - es fanatikus az egész korházban, majd ha magához tér, biztos agyon fog dicsérni, úgy ahogy azt te elvárod egy rajongódtól. – mért érzem azt, hogy nem véletlenül kerültem én a korház legrosszabb betege mellé. – Vagy talán ezt is kifogásolód? Ha jól tudom te akartad azt mindenáron, hogy dicsérjenek. – na itt álljon meg a menet, itt valami félreértés van én egy szóval se mondtam, hogy bárkitől is elvárnám, hogy fényezzen, én csak azt akartam, hogy ő egyedül elismerjen. – Vagy nem volt igaz, „a ki ha én nem jobb” beszólásod?

- Csak nem azért vagy mérges, mert elmondtam az őszinte véleményemet. – csaptam le magamról a párnát. – Nem tudom ki viselkedik most gyerekesen, mert én biztos, hogy nem! Egyszerűen csak elmondtam a véleményemet, amire te valamilyen oknál fogva teljesen kiakadtál. Nem értem miért olyan nagy baj, ha jobbnak érzem magam a pályán Kimi Räikkönenél? És csakhogy tiszta vizet öntsük a pohárba, egyáltalán nem várom el, hogy dicsérjenek, sem tőled sem senki mástól. – ezután magamra húztam a paplant és még a párnát is a fejemre húztam. Kell a fenének ezek után egy ilyen nő elismerése, felőlem nyugodtan megtarthatja magának a véleményét.

Bella szemszöge

Mosolyogva mentem be Fernando szobájába, és majdnem könnyekkel az arcomon távoztam. Nagyon rosszul esett az ahogy bánt velem, de az még jobban, hogy igazat mondott. Tényleg elvetettem a sulykot, most már belátom, de ott abban a pillanatban, amikor meghoztam a döntést, csak meg akartam leckéztetni, hogy tudja hol a helye. Erre én kaptam tőle egy láthatatlan pofont, ami végre észhez térítet. Nem lehetek vele ennyire kemény, és nem várhatok el tőle egy olyan dolgot, amit most még nem is érthet meg. Azt a kötödést, ami nem is igazán rajongásból, hanem szín tiszta szeretettből ered.

- Doktor nő talán rosszul van? – akaratlanul is kibuggyant egy könnycsepp, ami apró kristályként folyt végig arcom mentén.

- Nem, nem. – töröltem le gyorsan az árulkodó jeleket. – De a 405-ben lévő fiatalabb beteget vigye vissza a régi 314-es szobájába.

- Na de doktor nő, ma hoztuk le. – hökkent meg az előttem álló rezidens fiú.

- Akkor ma vissza is viszik onnan, ahonnan lehozták. – vághat nekem akármilyen szenvedő arcot ezen úgyse fogok változtatni. – Viszontlátásra. – köszöntem tőle mielőtt még a rezidens fiuk csoportosan támadnának meg a fölösleges munka miatt.